Varga Lajos a Flaar 26-tal két borulás után lett 3. a viharos Genfi-tavi Bol d’Or-on

Vitorlázás

2019. június 19. Ruják István Szabó Leo

Megosztás:

Varga Lajos és csapata kategória 3. helyezett lett az immáron 81. alkalommal megrendezett Bol d’Or Genfi-tavi tókerülő versenyen

A csapat először vett részt a Bol d’Oron, a svájciak tókerülőjén, de az ismeretlen körülmények és a lezúduló vihar ellenére is nagyszerűen szerepeltek a nyolcméteres Flaar 26 RR típusú, Déry Attila által fejlesztett DSS-szárnnyal is felszerelt hajójukkal. A Nelson Flottalízingen ezúttal a balatoni tókerülő Nagydíj győztest Serke Áron és Lillik Ákos segítette.

Lajosék az egytestű TCF2 kategóriába tartoztak és 47 ellenfelük akadt hasonló méretű és teljesítményű vitorlással. Közülük 21-en tudták teljesíteni a viharral nehezített menetet, és a magyar csapat a 3. helyet szerezte. Előttük két svájci csapat végzett egy Modulo 93-ast és egy gyors Luthi 33-ast vitorlázva. Mindkettő nagyobb, hosszabb vízvonalú hajó, ami a gyenge szeles szakaszokon – ebből volt bőven ezen a tókerülőn – nagyobb úszósebességet jelent.

A Nelson Flottalízinget teljes vitorlázattal kapta el a vihar. Óriásit borultak, de aztán sikerült felállniuk. Ezzel együtt is kitűnően vitorláztak életük első genfi-tavi tókerülőjén.

Varga Lajos mesélte a verseny után:

A vihar megérkezése előtt a francia partok közelében vitorláztunk Bouveret felé. Láttuk szembe jönni a Rafficát, úgy egy kilométernyire volt tőlünk. Elkezdett frissülni az addig nagyon gyenge szél, tehát neki is láttunk gennakerrel meg grósszal vágatni. Három perc múlva a hegyről leesett, egy elsőre talán 35 csomós nyomás. Abban nagyon-nagyon mentünk, ezért úgy döntöttem, hogy fel kell húznunk a kisebb fokkot, hogy lehúzzuk alóla (a takarásában) a gennakert. De hátranéztünk, és látszott, hogy ezt mi már nem vesszük le, mert mögöttünk elkezdett porzani a víz.

Másodpercek alatt utolért a sokkal nagyobb nyomás, megbecsülni sem tudom mekkora, de bizonnyal 40 plusszos lehetett.

Szerencsének gondolom most már, hogy a beksztég kötél (az árbócot előre felé tartó egyik fő kötél) huzata leszakadt, majd a kötél maga. Ettől egy hatalmasat legyezett a (Pauger) karbonárbóc. Gondoltam, na ezt két darabban visszük haza, de nem tört el.

Abban a pillanatban el is estünk gyönyörűen.

fotó © Loris von Siiebenthal

Ugye a már felhúzott fokkal, gennakerrel és grósszal voltunk. Tehát ennél több vitorla nem volt, amit még felhúzhattunk volna!

Ennyi vitorlával még sosem kerültem negyven csomó feletti szélbe. Most látszott, hogy milyen stabil a hajó! Középre állított (amúgy oldalra billenthető) tőkesúllyal látszott, hogy nem fordul le, hanem stabilan nyolcvan fokra megdőlve álltunk. Elkezdtünk leszerelni minden vitorlát. Nem sérültek meg, ahogy az árbóc sem. A hajó talpra is állt már vitorlák nélkül. Ezután jött még két olyan nyomás, hogy már csak árbóccal, vitorlák nélkül is újra felborult a hajó. De akkor már tudtuk, hogy csak ki kell várnunk ebben a helyzetben, hogy elmenjen a nyomás. Porzott a víz, a látótávolság lement nullára.

Aztán amikor legyengült 35 csomósra a szél – már volt időnk a műszert megnézni –, akkor kijavítottuk a beksztég kötelet, felhúztuk a viharfokkot, harmadik reffre a nagyvitorlát és elkezdtünk 17 csomóval vágtatni. Így nagyon hamar leértünk a tó végébe, de a szél nem gyengült. Ezért még mentünk kicsit egy szál árbóccal, hogy biztos túl ne rohanjunk a fordulón. Később újra húzhattuk a kevés vitorlát, aztán egyre többet, végül a szél visszaállt nulla körülire, így a velencei-tavi és orfűi kisszeles tudásunkat kamatoztatva, apró szélcsíkokkal egérkedve reggel fél hatra beértünk a genfi célba.

A nagyobb hajókkal szemben a ti előnyötöket a stabilitást adó és a hajó orrát emelő, a szél alatti oldalon kiengedhető hagyományos DSS uszony jelenti. Ennek tizenöt csomós szél felett van jelentős sebességnövelő hatása. Mennyit tudtátok ezt használni?

Hát amíg az erősödés meg nem érkezett, addig ehhez nem fújt elegendő szél. A borulásig tartó pár perc után, amikor felálltunk, és a szél gyengülésekor újra mehettünk, akkor a DSS dolgozott szépen egészen Bouveret-ig. Utána még visszafelé gennakeres menetben húszcsomós szélben jöhettünk vele egy darabig. De a verseny java részében túl gyenge volt a szél a használatához.

Nagyobb és gyorsabb hajók ellen értétek el a harmadik helyet!

Ebben a TCF2 kategóriában az előnyszámunk alapján valahova a tetejébe soroltak be bennünket. A 18 és fél órányi menetünkre kaptunk egy húsz óra fölötti korrigált időt. Az a hajó, a Luthi 33-as típusú, amelyik előttünk végzett a második helyen, az egy percnyi korrigált idővel vert minket, de neki a ténylegesen vitorlázott ideje is húsz óra fölötti volt.

Érdekes, hogy mennyire gyenge és mindenféle irányú szél fújt a tavon. Szinte értelmezhetetlen volt taktikailag az, hogy a többiekhez képest felül vagyunk vagy alul, olyan sűrűn váltott a szél. Küzdeni kellett magunkat előre, irányba és nem szélsőségeseket húzni. Néhányan megpróbálkoztak ezzel, rajta is vesztettek. Forgolódva kellett menni végig. Ami pedig a vihart illeti, örülök neki, hogy mindenki megúszta rendben a versenyzők közül, mert nagyon kemény volt. De sok mentőhajó volt a vízen.

fotó © Nicolas Jutzi

Sok sérült hajót láttatok a vihar után?

Igen, az rossz érzés volt, hogy amikor már felvitorlázva 17 csomóval száguldottunk Bouveret felé és tisztult az idő, megnőtt a látótávolság, akkor rossz volt látni fejjel lefelé álló hajókat, ahogy az emberek a tőkesúlynál csoportosulnak. De megállni egyszerűen nem tudtunk volna és segíteni, legfeljebb bajt csinálni. Viszont megnyugtatóan sok motoros volt a vízen. Amikor mi felborultunk, akkor is nagyon hamar ott volt mellettünk egy motorcsónak. Ott maradt egy percig, aztán látta, hogy rendben vagyunk, feláll a hajónk, tehát ment a dolgára. Profin dolgoztak.

fotó © Loris von Siiebenthal

Hárman voltatok a hajón.

Igen Serke Áron és Lillik Ákos volt velem. Nagyon jól dolgoztak, higgadtan tették a dolgukat, stabilan, még a legkeményebb pillanatokban is. Nagyon jó volt velük vitorlázni.

Ruji