Külföld
Az Egyesült Királyság Tengeri Baleseteket Vizsgáló Osztálya (Marine Accident Investigation Branch – MAIB) csütörtökön, május 15-én közzétett időközi jelentése részletesen ismerteti Mike Lynch brit mágnás Bayesian nevű szuperjachtjának utolsó pillanatait, amely Lynch és hat másik ember halálát okozta, amikor 2024 augusztusában elsüllyedt Szicília partjainál.
A brit vizsgálóbizottság jelentése teljes mértékben egybecseng a baleset utáni napokban írt négyrészes cikksorozatunkban részletesen olvasható tényekkel és megállapításokkal.
Az eddigi ismeretek alapján a jelentés arra a következtetésre jutott, hogy a hajó árbócára szerelt műszer által mért 63,4 csomós (117 km/h) szélsebesség elegendő volt a Bayesian felborulásához, mert a jacht nem tudott talpra állni, miután 70 foknál jobban megdőlt.

Korábban megírtuk, hogy az AVS (Angle of Vanishing Stability), vagyis az a dőlésszög, ahol a hajó elveszti a stabilitását és a tőkesúly már nem képes visszabillenteni vízszintes állásba a hajót, a Baysien esetében 77 fok, míg a “Downflooding Angle”, vagyis az a dőlésszög, ahol a fedélzet széle a vízszint alá kerül a hajó egy korábbi kapitányának nyilatkozata szerint 40-45 fok
„A tanulmány áttekinti a jacht stabilitását, az adott időpontban valószínűsíthető helyi időjárási viszonyokat és ezeknek a hajóra gyakorolt hatását. Az eredmények azt mutatják, hogy a Bayesiant érő extrém szél elegendő volt ahhoz, hogy a jachtot felborítsa. Továbbá, miután a jacht 70 foknál nagyobb szögben megdőlt, a helyzete helyrehozhatatlanná vált.”
A vizsgálat eredményét néhány nappal a Bayesianen történt újabb tragédia után hozták nyilvánosságra. Május 9-én egy, a Bayesian kiemelésének előkészítő műveletei közben ért baleset egy holland búvárt. A helyi média szerint a jól képzett búvárt egy víz alatti oxigén-hidrogén vágófáklya okozta robbanás, vagy egy, a bum levágása közben elszabadult fém alkatrész ütése ölte meg. Azóta a kiemelési munkálatok szüneteltek, de már folytatódnak.
A brit zászló alatt hajózó, a Perini Navi által 2008-ban épített és építő cég képviselője által „alapvetően elsüllyeszthetetlennek” nevezett hajó 2024. augusztus 18-án este Porticello közelében horgonyzott. Korábban a nap folyamán módosították a horgonyzóhelyét, hogy védettebb helyen álljon az éjszakára előre jelzett zivataroktól. Hajnali 3 órakor a szélsebesség még mérsékelt volt – körülbelül 8 csomó –, de a legénység ekkor már észlelte a körülmények romlásának jeleit, a közeledő villámlást és erősödő szelet.
A jelentés részletezi, hogyan csapott le egy heves széllökés a hajóra augusztus 19-én, helyi idő szerint hajnali 4:06-kor.
A víz beömlött a jobb oldali korlátokon át, és a lejárón át gyorsan bejutott belső kokpitbe, onnan rohamosan elárasztva a belső részeit. A jacht körülbelül 18 perc alatt 50 méter mélyre süllyedt.

A Bayesian tőkesúlyának leengedhető része behúzott állapotában a hajó árbócán lévő szélmérő által mért 117 km/órát meghaladó szélsebesség elegendő volt ahhoz, hogy felborítsa a hajót. A MAIB szerint kulcsfontosságú, hogy ezt a sebezhetőséget nem dokumentálták a Bayesian fedélzeti stabilitási adataiban, ami azt jelenti, hogy
„Az oldalról fújó A 63,4 csomót meghaladó szélsebesség elegendő volt ahhoz, hogy felborítsa a Bayesiant” – közölte a MAIB, hozzátéve, hogy a vitorlás a visszabillenésre képtelenné vált, amint 70,6 fok fölé, a stabilitás elvesztésének szögénél nagyobb mértékben megdőlt. A nyomozók azt is megállapították, hogy a hajó 72 méteres árboca – amely egykor a világ legmagasabb vitorlás árboca volt – úgy viselkedett, mint egy szárnyprofil, jelentős oldalirányú erőt generálva fokozta az instabilitást.
Összesen huszonketten voltak a hajón, és hét ember halt meg a katasztrófában: az 59 éves Mike Lynch; a 18 éves lánya, Hannah Lynch; az amerikai ügyvéd, Chris Morvillo és felesége, Neda; a Morgan Stanley International elnöke, Jonathan Bloomer és felesége, Judy; valamint a kanadai-antiguai séf, Recaldo Thomas. Tizenöten, köztük Lynch felesége, Angela Bacares élte túl. Lynch és barátai a mediterrán utazással azt ünnepelték, hogy nem sokkal korában egy amerikai szövetségi bíróság hosszú éveken át tartó bírósági ügy végén felmentette a milliárdost az ellene felhozott csalás vádjával alól.
A MAIB jelentése részletesen ismertette a kétségbeesett menekülési kísérleteket a felborulás utáni pillanatokban. Néhány utas fiókokat használt rögtönzött létraként. Az egyik legénységi tag a tengerbe zuhant. Mások légbuborékokba rekedtek, és a többieknek kellett kihúzniuk őket. A kapitány végül parancsot adott a hajó elhagyására, a túlélők egy automatikusan nyíló mentőtutajon, majd a közelükben horgonyzó Sir Robert Baden Powell nevű schooner segítségével menekültek meg.
A Bayesian továbbra is a tengerfenéken van, de folyamatban van a kiemelése. A holland búvár halála után múlt héten felfüggesztették a munkát. A kiemelés után a roncsot további vizsgálatnak vetik alá.
„A jelentésben leírt körülmények megváltozhatnak az olasz hatóságok birtokában lévő bizonyítékok nyilvánosságra hozatalát vagy a roncs vizsgálatát követően” – közölte az ügynökség. Az olasz ügyészek bűnügyi nyomozást indítottak feltételezett emberölés címén, és a jacht kapitánya és két legénységi tagja ellen állítólag nyomozás folyik.
Az Italian Sea Group, a Bayesiant építő hajógyár képviselője Giovanni Constantino úr már a baleset másnapján kijelentette, hogy a hajó képes kiegyenesedni még felhúzott tőkesúllyal is, lényegében „elsüllyeszthetetlen”, és megkérdőjelezte, hogy a legénység kellő gondossággal zárta a nyílásokat a hajón. A cég, amely tavaly jogi eljárást jelentett be a New York Times ellen az incidensről szóló cikkben írt megállapításokra válaszul, most nem kívánt nyilatkozni a MAIB időközi jelentéséről.
Az Italian Sea Group 2021 januárjában vásárolta meg a Perini Navit egy csődeljárás keretében, a Perini Navi márkájával, archívumával és ingatlanvagyonával együtt.A MAIB végleges jelentése várhatóan még idén megjelenik, és további részleteket is tartalmaz majd, például a menekülési útvonalakat és a túlélési esélyeket. „Az eredményeket finomítani fogják a nyomozás előrehaladtával, és további információk válnak elérhetővé” – mondja Andrew Moll.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.