Itthon
Akiknek mindenképpen át kell jutniuk a folyón, ezekben a napokban nem tehetnek mást, mint hogy vagy a bajai, vagy a kiskőszegi híd felé kerülnek.
Ahogy arra számítani lehetett, a rendkívüli hidegben folytatódott a jégképződés a Dunán, a folyó alsó szakaszán kedden reggel már a vízfelület majd’ hetven százalékát borította jég, ami a hajózást is ellehetetlenítette.
Azt egyelőre nem tudni, meddig tart a zárlat, de a héten szinte bizonyosan, ugyanis az Országos Vízjelző Szolgálat előrejelzése szerint vasárnapig a zajlás tovább erősödik.
Mindez a szigeti városrészben élőket teszi leginkább próbára: közülük naponta rendszeresen százak kelnek át a Dunán, munkahelyük vagy iskolájuk miatt. Aki teheti, ezeket a napokat a városi oldalon élő rokonaiknál tölti, így oldva meg a valóban rendkívüli helyzetet.
A szigeti városrészben lakó diákoknak erre az időszakra szólóan lehetőségük van arra, hogy kollégiumba költözzenek.
A szigetiek a dunai jéghelyzettől függetlenül nem maradnak ellátás nélkül: az élelmiszerek döntő többségét egyébként is Bács megyéből szállítják ki az ottani boltokba, s az orvosi ellátás is megoldott.
Akiknek mindenképpen át kell jutniuk a Dunán, ezekben a napokban nem tehetnek mást, mint hogy vagy a bajai, vagy a kiskőszegi híd felé kerülnek.
Teljes hajózási zárlatot rendeltek el, a kompforgalom is leállt, a szigeti városrészben egy hetes tanítási szünetet rendeltek el.
A kutatások egyébként a folyó magyarországi alsó szakaszán az utóbbi évtizedekben jelentősen kisebb az esélye annak, hogy megálljon a jég.
Az elvégzett szabályozási munkák és az ebből a szempontból kedvező környezeti hatások következtében javultak a lefolyás, és ezzel együtt a jéglevonulás feltételei, csökkent a jégmegállás veszélye. A jéghelyzet tehát javult, mindazonáltal a vizsgálatok azt mutatják, hogy számítani kell szélsőséges hidrometeorológiai viszonyokra, így ha ritkábban is, de kialakulhat jeges árvíz.
A baján állomásozó, s már útnak indított jégtörők feladata többek között a téli kikötők biztosítása, illetve a folyó áramlását veszélyeztető jégdugók felszámolása. Mivel Szerbia és Horvátország a közös érdekű Duna-szakaszra nem tud jégtörőhajót biztosítani, a Mohács alatti szakaszon is a magyar jégtörők működnek közre a védekezési feladatokban.
Forrás: Pécsiujság.hu
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.