A váci szállodahajó megsínylette a jégzajlást, most muzeális hajók működnek közre az elsüllyedt úszómű kiemelésében.

Nagy csődület támadt szombaton a váci Duna-parton. A jégzajlás során félig elsüllyedt, úszópontonra telepített szálloda első emeletig vízben álló roncsai már hosszú ideje hozzátartoznak a városképhez, de a nyüzsgés, ami ezen az első valóban tavaszi hétvégén támadt körülötte, szokatlannak hatott. – írja az iho.hu

Közlekedésileg annyiban érdekes a dolog önmagában, mintha mondjuk a régi 7-es út mellett leégett volna a Mókus-büfé, azaz csak nagyon áttételesen. Az úszómű nem közlekedik, mintha oda lenne betonozva, a közlekedésben csak annyi a szerepe, amennyiben mindennapi bosszúságot okoz a kenusoknak. A sodrásnak felfelé evezve el kell hagyni a parti csendes vizet, kikerülendő a parti kikötőpontont és a rögzítőkötelekben fennakadt uszadékot, és a fősodor felől kell kerülni az egész miskulanciát. Ez persze húszperces feszült és korántsem előre eldöntött versenyt jelent az evezőket húzó emberkarok és a szemből áradó víz között, de mire mindenki az ereje végén van, addigra az úszómű felett végre vissza lehet sorolni a part mellé. Eközben persze az úszó szálloda teraszán mindig volt valaki, aki tequilát szürcsölve, fonott fotelből szemlélte az erőfeszítést.

Feltételezzük, nem a kenusok istene volt az oka a süllyedésnek, ilyen téli, jégzajlásos időkben az ő figyelme biztosan máshol van. Állítólag a légtartályok adták meg magukat, vagy az úszóművön, vagy a kikötőpontonon, tény az, hogy most mindkettő a víz alatt van, a kikötőponton déli vége pedig drámaian mered fel a vízből. Szóval Mókus-büfé… A kenusok pedig megszokták ezt a mellőzöttséget, egyébként pedig minden sarkantyúnál ugyanezt élik meg.

Régebb óta a Dunát figyelőknek viszont megakadhatott a szeme a két hajón, amely szombat reggel kikötött a börtön alatti, bozóttal benőtt partszakaszon, kevéssel a sérült mű felett. A Jégtörő I. érkezett, amely testvérhajóival egyetemben évtizedekkel ezelőtt olyan mindennapos látvány volt, mint mondjuk egy Gyíkkal továbbított szombathelyi gyorsvonat, azaz oda sem bagózott rá senki.

Ma, az áramvonalas kormányfülkés önjáró uszályok korában viszont megőrülünk azért a kedves bumfordiságért, amivel majd hatvan évvel ezelőtt Balatonfüreden megalkották ezt a hajót, és amely még ma is értelmezhetővé, olvashatóvá teszi a hajót. Mert ez maga a HAJÓ, a Duna-parti népségeknek.

A Jégtörő I. (micsoda név!) most a parti sétány mellett áll, fentről szépen rálátni a fedélzetére, a sok-sok rejtelmes dologról, amikről gyerekként csak az uszályokat vonszoló hajót távolról figyelve lehettek homályos elképzeléseink, most testközelből is láthatóan kiderül, hogy igen, valóban nagyon egyszerűek: négyzetesre gyalult fagerenda az árboc, az uszályok vontatókötelét a kabin tetején álló csörlőn rögzítik, a felépítmény ablakait pedig kívülről sínben felhúzható fémlamellákkal lehet árnyékolni.

Jégtörő I. azért tette most látogatását, mert ő hozta azt az elsüllyeszthető uszályt, amelyet állítólag a vízlepte úszómű mellett fognak elsüllyeszteni, majd ahhoz hozzárögzítve kiszivattyúzzák belőle a vizet, és így remélhetőleg mindketten a felszínre emelkednek. Egyébként pihen a parton, a szorgos logisztikai munkát a sokkal kisebb Szigetköz végzi, szinte folyamatosan úton van a roncs, a jégtörő és a kikötőpontonok között, róla biztosítják a víz alatt dolgozó könnyűbulvárokat (családi terminológia!), szállítják ide-oda a szállítandókat, helyezgetik a köteleket, huzalokat.

A zavarbaejtően sokmindennel, térinformatikától kezdve a hajósturizmusig bezárólag mindennel foglakozó Naviscon Zrt. tulajdonában álló kis vontató csak hét évvel idősebb a Jégtörő I.-nél, 1955-ben épült, mégis világok választják el tőle, jól láthatóan még egy másik, korábbi hajóépítési iskola terméke, bár ő is Balatonfüreden épült.

A Jégtörő I. már a modernitás gyermeke, a Szigetköz még inkább hajaz a Calypsóra, Cousteau-kapitány (Kuckókapitány, szintén családi terminológia) világháborús aknakereső-hajóból átépült bázisára. Sok rozsdásnak tűnő vas, mégis mennyi mese rejlik bennük!

A szombati napot végigkövetve, az idő némi piszmogással telt, a Szigetköz faránál ügyködő könnyűbulvár egy erős műanyaghálót próbált ráapplikálni az elsüllyedt kikötőponton északi, mélyebben fekvő végére. A kirendelt autódaru – amelynek szerepe eddig kérdéses, nagyon messze lévén a víztől – is megunta a várakozást, és elment.

Ma újból szemrevételezzük a helyszínt, meglátjuk, mi változik! Pompás tavaszi hétvégi elfoglaltság.

Jaj, ha netán még valahogy a Jégtörő I. fedélzetére is fel lehetne jutni!