Vasárnap rajtol a 76. Rolex Sydney Hobart

Szembeszélben a Rolex Sydney Hobart

Több szempontból is. A várható széljárást tekintve is kemény dél-délnyugati szél várható a pálya nagy részén, illetve Covid-szembeszél. Ugyan Ausztráliában enyhül a koronavírus helyzet – nem a fertőzések számát tekintve, hanem a kormányzati szándékokat – , ám Tasmániában mások a rendelkezések és a verseny rendezőségének ehhez kell igazodni. Mivel a Covid-19 vírus Omikron verziója a korábbiakat elnyomva, de gyorsabban terjed, ám lényegesen enyhébb lefolyású betegséget okoz (a deltához képest 80 százalékkal kevesebben kerülnek kórházba), ezért pár nappal ezelőtt az ausztrál miniszterelnök Scott Morrison bejelentette, hogy nem szigorítanak a járványügyi rendelkezéseken. Sőt! Szavai szerint ezentúl felnőttekként kívánják kezelni állampolgáraikat, akik képesek felelősségteljesen viselkedni, ha megbetegszenek. Ezt annak reményében is teheti, mivel a szakembereik bíznak abban, hogy a gyorsabban és szélesebb körben terjedő, de az eddieknél sokkal enyhébb  lefolyású betegség meghozhatja a vakcinázással nem elérhető nyájimmunitást a Covid-19 variánsokkal szemben.

Ám Ausztrália hét államában erős önálló jogokkal rendelkező kormányok vannak. A célvonal és Hobart városa pedig a Tasmán-szigeten van, márpedig ott még szigorúbb járványügyi intézkedéseket tartanak fenn. A Rolex Sydney Hobart rendezőinek ehhez kell igazodniuk (tavaly a járvány miatt elmaradt a verseny). Így minden versenyző, akár oltott, akár oltatlan, csak érvényes, a rajt előtt 72 órán belül készült negatív PCR-teszttel szállhat hajóra. A pénteki napon, másfél nappal a rajt előtt két hajó is visszalépett már a részvételtől, mert pozitív teszteredménye született a legénység egyik-másik tagjának és a visszalépők száma feltehetően gyarapodni fog. Jelenleg 91 hajó indulása várható.

Az időjárás is szembeszeles lesz

Az Ausztráliától délre uralkodó magasnyomásnyú időjárási rendszer, amely, mint az a verseny első három napjának változásait mutató videónkon is látszik, várhatóan alig-alig mozdul kelet felé, viszont friss, helyenként erős dél-délnyugati szelet teremt a pálya középső és második felén. Tekintve, hogy ez a szélirány különösen a Bass Straiten, vagyis az Ausztrália és Tasmánia közötti sekélyebb vízű területeken rendkívül kellemetlen, a víz szembe áramlása miatt meredek, rövid hullámzással jár, így a résztvevőkre kemény, harcos feltételek várnak. Az alapszelet, amely sok helyütt lehet majd 20-25 csomós is, záporok és zivatarok színezhetik, rövid ideig tartó szélerősödésekkel.

Rolex Sydney Hobart rajt

A dél-délnyugati szél uralma azt is jelenti, hogy nem számíthatunk pályarekordra ezen a versenyen, hiszen sokat kell majd cirkálni a hajóknak.

Az idei esélyesek

A versenyre 106 hajó nevezett, de már csak 91-en vannak a listán visszalépések miatt. Ezek oka jórészt a fent leírt egészségügyi korlátozások.

Három darab 100 lábas Maxi rajtol, várhatóan valamelyikük érkezik elsőként Hobartba. Ha az időjárás-előrejelzések helyesek, akkor a legnagyobb esélyes Christian Beck hajója a LawConnect, az egykori Perpetual Loyal, a 2016-os első. Nehezebb a  két másik 100-asnál és a krajc is ideális nekik. De természetesen a Black Jack és az SHK Scallywag 100 is lehet győztes.

A LawConnect 100 lábas Maxi – Fotó: Andrea Francolini

Hiszen ők sem akárkik! A Scallywag Szeng Huang Lí Dovell 100-asa Ragamuffin néven vált ismertté még a legendás Sydney Hobart vitorlázó Syd Fisher révén. A Scallywag pedig nem más, mit a 2006-ban győztes Alfa Romeo, amely aztán Igor Simcic hajójaként Esimit Europa 2 néven aratta a babérokat Európában. A hajóval több, mint 150 versenyelsőséget értek el a déli féltekén és Európában. Peter Harburg vette meg 2017-ben és azonnal vissza is hozta hazai vizekre.

Mögöttük jónéhány gyors hajó, akik a kategóriagyőzelem mellett az előnyszámíytásos elsőségre a Tattersall Cup elnyerésére pályázhatnak. Ez egyik ilyen hajón magyar résztvevővel. Régi ismerősnek, havernak drukkolhatunk az URM nevű hajó sikeréért.

A teljes nevezési lista a verseny honlapján:  rolexsydneyhobart.com.

Roni és az URM

Ormándlaki Áron nem akármilyen hajóval és csapattal vág neki a 628 mérföldes távnak. AZ URM egy Reichel-Pugh tervezésű, a MacConaghy műhelyben épült Maxi 72-es Neville Crichton tuladonában Shockwave néven vált ismertté a versenyeken, ahol IRC számításban több versenyt is nyert Európában. Idén szeptemberben került Ausztráliába. Mostani tulajdonosa Anthony Johnston, a szkippere pedig Marcus Ashley-Jones, aki tizenhetedik Sydney Hobart versenyére készül, de a nagyhajózás mellett kiváló 18 lábas szkiff menő is.

Az URM, amikor még Shockwave-nek hívták

Az ötödik Rolex Sydney Hobartjára rajtoló Roni társai sem kezdők.  Jason Waterhouse ugyan újonc ezen a pályán, de kétszeres olimpikon Nacra 17 osztályban, ezüstérmes Rióban, illetve Tom Slingsby SailGP csapatát erúősítette decemberben (az ausztrálok a listavezetők abban a sorozatban).  Steve ‘Mothy’ Jarvin és a fia is a csapat tagja. Steve Jarvin az a vitorlázó, aki jelenleg a legtöbb abszolút Sydney Hobart győzelmet aratta, míg a fia Seve hatszor nyerte el a 18 lábas szkiffek legértékesebbb trófeáját a JJ Giltinan (világbajnoki) címet, ami rajta kívül korábban még csak a híres Iain Murray-nek sikerült.

Sikerült What’s Upon pár szót váltanom Ronival:

Szia Roni, hogy vagy? És mi a helyzet a Stay Calm Hungary TP52-essel?

Köszönöm jól vagyok, itt minden rendben. A hajó pedig még megvan, árulom.

Milyen nálatok a Covid-helyzet?

Itt már nagyjából szabadság van, csak Tasmánia keménykedik, a mi a verseny miatt szívás, mert mindenkinek tesztelni kell itt és majd ott is. Ha valaki covidos, akkor vagy visszafordítanak vagy Hobartban majd karanténba kell vonulni két hétre. Tiszta őrület.

Láttam, hogy már vannak visszalépők emiatt. Egyik az ellenfeletek lehetett volna, a VOR70-es Willow.

Még több hajó vissza fog lépni szerintem. Nálunk még négy embernek nincs meg az eredménye, de van több olyan ellenfelünk, akiknél még a fél csapat várja a leletét. Elrajtolhatnak akkor is, ha az eredmény nincs kész a rajtig, de ha pozitív lesz, akkor a hajónak azonnal ki kell állnia. Ez egy új, mai közleményben jelent meg.

Ti esélyesek lehettek akár az IRC hendikep szerint számolt versenyben a győzelemre is. Tehát hajtsatok!

A Facebookra felraktam a fedélzeti kameránk képét, akit érdekel, hogy mi történik a hajónkon, ott követheti.

Ruji






 

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.