A Comanche a 75. Rolex Sydney Hobart Race győztese

Az öt esélyes szoros küzdelmét egy jó széltaktikai húzással a két éve pályarekordot futott Maxi nyerte

Szombat hajnalban, a verseny harmadik napján Jim Cooney és Samantha Ward hajója futott be elsőként a hobarti célba a világ egyik legismertebb és legkeményebb offshore versenyén, az idén a szokásosnál békésebbre sikeredett 75. Rolex Sydney Hobart Yacht Race-en. A 2014-ban épült százlábas Maxinak nagyon erős ellenfelei voltak ezen a versenyen a hasonlóan százlábas InfoTrack, az kilencszeres győztes Wild Oats XI., a Black Jack és a Scallywag.

A rajt után a Juan Kuoyoumidijan tervezésű Maxi, az InfoTrack vezette a mezőnyt, de nem tett szert döntő előnyre és a vetélytársak is mind ott maradtak szorosan a nyomában. Az eddig a versenyig kétszeres győztes (2015, 2017) Comanche a második napon az ellenfelekhez képest keletebbre nyitott, ami kockázatos taktikának tűnhetett a többiek szemében, hiszen a lassan keletre mozgó magasnyomású időjárási rendszer középpontja felé igazított. Általában ezen a szakaszon, Ausztrália partjai mentén, ha a szél északnyugati, egyébként is a partokhoz közelebb érdemes belépni a Bass Straitre, az Ausztrália és Tazmánia közötti trükkös vízterületre. Ám a Comanche miután keletebbre helyezkedett, ott is maradt, és onnan célozta meg a cél felé vezető irányt. Elvileg, az előrejelzések alapján kevesebb szele lehetett volna azon a vonalon, de ők számoltak jól, és ezzel a húzással az élre álltak és 20-30 mérföldes előnyt szereztek az ellenfelekkel szemben.

A 30,5 méter hosszú, 7,8 méter széles és 6,5 éter merülésű Szupermaxi, a Comanche 14,8 csomós átlagsebességet futott

A Comanche 1 nap, 18 óra, 30 perc alatt teljesítette az ideális vonalon 628 tengeri mérföldes távot, mintegy kilenc órával hosszabb idő alatt, mint amikor 2017-ben csúcsot futottak.
Az InfoTrack 45 perccel utánuk ért célba. Egy órával később a Wild Oats fél perccel előzte meg a Scallywag-et, és negyedórával a Black Jacket.

Stu a győztes hajóban

Halvány magyar vonatkozásai is van a Comanche győzelmének. Ugyanis a legénység tagja volt a korábban már tizenegy Sydney Hobartot is teljesített négyszeres Volvo Ocean Race győztes új-zélandi Stu Bannatyne, akit a világ legjobb offshore vitorlázói között tartanak számon. Hol itt a magyar vonatkozás? Idén Stu a magyar hatvanlábas Wild Joe csapatát segítette a Földközi-tengeri versenyeken, többek között a Rolex Midle Sea Race-en. Józsa Márton és társai a megmondhatói – el is mondták nem egyszer – micsoda vérprofi és mennyit tanultak Stu Bannatyne-től.

Videó a versenyről az abszolút győzelemért

A szélcsendes befutót is bemutató videóban szintén a Comanche jó keleti taktikai húzását emelik ki. A képsorokban feltűnik Mark Webber volt Forma 1 pilóta is a versenyt méltatva. A tulajdonos és skipper Jim Cooney pedig a siker kulcsaként a csapategységet hangsúlyozza, megemlítve az idei hatnapos Transpac versenyt, amelyet mellesleg az egytestű kategóriában meg is nyertek. Az ausztrál hajó kormányosa az az új-zélandi Mike Sanderson volt, akit 2006-ban az Év Vitorlázójának választott a Nemzetközi Vitorlás Szövetség, miután a Volvo Ocean Race történetének legfiatalabb győztes skippere lett.

Ormándlaki Áronék a 21. helyen

E cikk írásakor már a cél felé vezető utolsó mérföldekre, a Derwent-folyó torkolata és Hobart felé vezető szakaszra fordult a verseny történetének első magyar hajója a Stay Calm Hungary. Tavaly árbóctörés akadályozta meg őket a pálya teljesítésében, idén viszont nagyszerű vitorlázással az abszolút 21. helyen érkeznek a célba rövidesen. A 75. Sydney Hobart Yacht Race-en 157 hajó rajtolt.

 

Alapinformációk a Sydney Hobart Race-ről ITT olvashatók.

Ruji




Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!