Szélmotoros jármű

Nálunk legfeljebb homokvitorlázásként ismerjük, nincs szavunk még erre a vitorlás műfajra. Nálunk azért is ismeretlen, mert nincs hozzá megfelelő terepünk, pályánk. Valamikor, sok évtizede tengerparti homokos partszakaszokon, beacheken kezdtek kerekes vitorlásokkal szórakozni és versenyezni. Később repülőterek nagy betonfelületein is hajtották kerekes vitorlásaikat a kellően mániákusok. De sebességi rekordkísérletre igazán alkalmas terep, például kiszáradt tómeder nem csak nálunk, de a világon is kevés van.

Dr. Dulin Jenő „A magyar vitorlázás története” című könyvében a jégvitorlázásról szóló fejezete végén említi meg a talán egyetlen magyar „homokvitorlás”  próbálkozást, amikor a kilencvenes évek végén Szigeti Mihály egy DN-jégszánra kerekeket szerelt és azzal Szalontai Ábel és Timár Péter Csákvár mellett egy elhagyatott repülőtér háromkilométeres kifutóján Beaufort 4-5-ös szélben 65 km/órás tempóban gurult. Az eset megtörtént, hír jelent meg róla a Vitorlázás 2000/6 számában, éppen csak az adatokban akad némi bukfenc (nem Jenő tehet róla); felhívtam Szalontai Ábelt, egyszer majd talán átbeszélgetjük ezt a sztorit…

A DN jégszánból kialakított homokvitorlás a kilencvenes évek végéről. A fotót feltehetően Szalontai Ábel készítette

Nincs az effajta vitorlázásra szavunk, de az angolban is használnak többfélét a land sailingtől a sand boatingon át a dirtyachtingig. Viorlát mindenféle homokfutóra már régen szerelgetnek, de csak a 1970-80-as években vált sportággá vagy divatos szórakozássá.  Szövetség is csak 1962-ben alakult a sportághoz. Annak sebességi rekordkísérletei pedig már az ezredforduló után kezdődtek.

Homokvitorlások 1917-ből és 1925-ből – a képek forrása: Wikimedia Commons

A jelenlegi rekordtartó a brit Richard Jenkins, aki Greenberg nevű szélhajtotta járművével 2009. március 26-án 202,9 km/órás csúcsidőt futott. Tíz éven át küzdött azért, hogy az akkor érvényes, 187 km/órás rekordot (Bob Schumacher, USA) felülmúlja és ismét a csúcsra jusson, mert azt megelőzően is ő volt a rekorder.

Most az Emirates Team New Zealand csapata gyártott különleges vitorlást – mintegy a 37. America’s Cupra való felkészülés elkészülés melléktermékeként.

A megdöntendő rekord: 202,9 km/óra

Kiegészítő tevékenység vagy fontos teszteszköz?

Amúgy, nem hiszem, hogy melléktermék lenne a Horonuku nevű jármű. Tekintve, hogy a jelen America’s Cup szabályok több ponton megkötik a kísérletező csapatok kezét.

Akik a 36. versenyen is indultak, vagyis nem újoncok, azok csak egyetlen új 75 lábas versenyhajót építhetnek, tehát annak már az éles darabnak kell majd lennie. Emellett tilos modellekkel szélcsatornakísérleteket végezni, vagyis csak a számítógépes szimuláció engedélyezett. A megépíthető negyvenlábas edzőhajón pedig nem lehet mindent a rendelkezésre álló szűk határidőn belül kipróbálni, minden fejlesztési öteletet tesztelni.

A britek például mostanában egy speciális, vitorlák nélküli és csonkább mérőárbócot kreáltak a kisebb edzőhajóra és azon vontatva akrnak a a rúdra elhelyezett szenzorokkal kísérleti méréseket végrehajtani. De szintén a jelen szabályok szerint, ehhez még a többi csapatnak is hozzá kéne járulni, elfogadva, hogy az a bizonyos mérőpózna, az nem árbóc. Mert ha az lenne, akkor Ben Ainslie csapatát a használata után büntetéssel kéne sújtani.

Mindezek ismeretében a kiwik vitorlás homokfutóját tekintsük egy teljesen független programnak, puszta csúcskísérletnek?

Megkezdődtek a gyakorlati próbák a csúcsmenetre

December 5-én adott hírt arról az Emirates Team New Zealand, hogy végre alkalmassá válta pálya – edig a sok esőzés miatt vékony vízréteg volt a tóban – és megkezdték az első menetpróbákat. Az előírt feltételek három pontban foglalhatók össze:

– Természetes felületen kell vitorlázni, sík magassággal a talajtól számított 1 méteren belül
– A rekordfutáskor a járművet csakis emberi erővel szabad elindítani. Magyarul be kell lökni.
– A rekordsebességnek több mint egy mérföld/óra tempóval kell túlszárnyalnia a jelenleg érvényes rekordot és azt legalább 3 másodpercen át kell tudni tartani. Ez azt jelenti, hogy az ETNZ-nek 204,5 km/óra feletti sebességgel kell gurulnia.

A rekordot két szervezet hitelesítheti: az amerikai NALSA (North American Land Sailing Association) vagy a nemzetközi FISLY (International Land and Sand Yachting Federation)

A Horonoku és a csapat a Lake Gardiner_talaján – Fotó: ETNZ

Az eszköz

Egyedülálló 14 méteres merevszárnyú, kerekeken guruló vitorlás eszköz. Az egész jármű karbon kompozit anyagokból épült, eltekintve a szárnyban (vitorlázatban) és a kerekek csapágyazásában használt fém alkatrészektől.

Hossza = 14.2m
Szélesssége = 8.2m
A szárnyának magassága a talajtól = 11.1m
Teljes tömege (a ballasztot is beleértve) = 2800kg
Meghajtás = kizárólag széllel és semmilyen energiatároló eszköz használata tilos
Építési mód = A jármű testét vákuum-formázott karbonszálerősítésű epoxi szendvics panelek alkotják
Kezelés = kormányzott kerékkel, a fékek és a farokszárny trimmelése lábpedálokkal és a kormánykerékre épített kézi karokkal történik

A jármű neve Horonuku – maori nyelven azt jelenti: földön gyorsan sikló

A pilóta

Glenn Ashby 1977-ben született az ausztráliai Bendigóban. Régóta  az Emirates Team New Zealand tagja, kiemelkedő vitorlás karrierjét többek között három Amerika’s Cup részvétel, olimpiai ezüstérem és négy különböző hajóosztályában 17 világbajnoki cím fémjelzi.

Glenn Ashby az első napi tesztmenetek során már 200 km/óra tempó fölé tudott gyorsítaani – Fotó: ETNZ

A helyszín

A Gairdner-tó Dél-Ausztráliában mintegy 440 kilométerre északnyugatra fekszik Adelaide állam fővárosától, és 150 kilométerre a legközelebbi várostól. A tó több mint 160 km hosszú és 48 km átmérőjű, és a feneke helyenként 1,2 méternél is vastagabb sót tartalmaz. A nyáron általában csontszáraz sós tóban idén júliusban a szokatlan időjárási viszonyok miatt még 50 mm víz hullámzott. Ez mostanában kezd csak kiszáradni, tehát a csapat csak a legmelegebb nyári hónapokat töltheti a rekordkísérletekkel.

A rekordfutáshoz szükséges körülmények

A csapatnak folyamatosan tanulmányoznia kell az előrejelzéseket, hogy tökéletes körülmények között folyhassanak a tesztelések és a rekordkísérletek. ehhez minél egyenletesebb 20-30 csomó közötti szél az ideális.  A „Horonuku”-nak körülbelül 7 km-es távolságra van szüksége ahhoz, hogy az állórajttól a teljes rekordsebességet elérje.

Az első tesztmenetek bíztatóak

Az elmúlt pár hónapban az időjárás alakulása miatt végtelennek tűnő csúszások után Horonuku végre megtehette az első gyakorlati  lépéseket az immár jórészt száraz Gairdner-tavon. A ETNZ Landspeed csapata  40 fokos hőségben szerelte fel a Horonukut a vasárnapi első csúcskísérletre. A 20+ csomós szelet hozó délnyugati frontra késő délutánig kellett várniuk.

Az első menetekről természetesen Glenn Ashby számolt be:  „Megjött a szél, amire már készen álltunk. A srácok meglöktek és nagyjából az első két futamban volt a legjobb szelünk. Az első nekifutásnál körülbelül 20 csomó volt, és azzal 190 km/óráig jutottunk.” Ezután a szél 22-23 csomóra erősödött. „Ekkor már 200 km/óra fölé tudtuk tornázni a sebességet. Ezután egyenletes 17 csomós szélben összesen tíz menetet tudtunk végrehajtani.”

Ez az első nap még nem a rekorddöntésről és azok rögzítéséről szólt, hanem az olyan elemek méréséről és teszteléséről, amelyeken javítani lehet a teljesítmény növelése, a lehető legjobb sebesség elérése érdekében. A fejlesztést vezető Ray Davies mondta: ” A következő napokban valószínűleg nem fogunk rekorderejű szélben vitorlázni de biztosan lesz elég ahhoz, hogy különféle konfigurációkat próbálgassunk, hogy a lehető legtöbbet hozhassuk ki Horonukuból. Szintén kulcsfontosságú, hogy Glenn minél több időt töltsön 200 feletti sebességzónában, szokjon bele, így amikor a lehető legnagyobb sebességet kell hoznia, akkor majd ne legyen kívül a konfortzónáján. ”

Ashby nem lepődött meg kerekes vitorlásának menetén és viselkedésén: „Pontosan olyan volt, mint amilyennek elképzeltem, amire számítottam ilyen sebesség mellett. Menet közben rengeteg minden történik, de kényelmesen uralom az eszközt. Ez baromi fantasztikus.”

Várhatóan rövidesen, szélmotoros szárazföldi járművel Glenn Ashby lesz a valaha volt leggyorsabb ember.

Ebből a szempontból pedig mindegy, hogy mi, minek a „mellékterméke”. Hogy a kísérletekkel és a tesztelésekkel elért rekord, vagy inkább a csúcsdöntésből fakadó, az America’s Cup versenyhajóban hasznosítható tanulságok jelentik az ügy értékét az Emirates Team New Zealand számára.

Ruji