Titanic mesék – 4. rész – Charles Lightoller – A jéghegytől Dunkirkig
111 éve ezen a napon, 1912 április 15-én hajnali 2 óra 20 perckor merült el a Titanic, a White Star Line óriásgőzöse a fedélzetén még több, mint 1500 emberrel. Előző nap 23 óra 40 perckor Új-Foundland partjaitól 375 tengeri mérföldnyire délre ütközött jéghegynek a világ akkorn egyik legnagyobb és elsüllyeszthetetlennek tartott utasszállító hajója. Mindössze 712-en élték túl a balesetet, akiket a Cunard Line utasszállítója a Carpathia mentett meg.
Titanic mesék
Tavaly és tavalyelőtt több részben írtunk a balesethez vezető körülményekről, például az indulást megelőző balesetekről, közte a southamptoni kihajózáskor történt csaknem ütközésről, a hajó két rádiósának megpróbáltatásairól, hibáikról és hősiességükről, valamint a jéghegy elkerülésére tett kétségbeesett manőverről és annak tanulságairól. Most egy újabb történettel emlékezünk a híres hajóra, mégpedig a legmagasabb rangú életben maradt tiszt Charles Lightoller személyén keresztül.
Lightoller, aki a hajó bal oldalán a mentőcsónakok leengedésével és azok utasokkal való megtöltéséről gondoskodott a Titanic elsüllyedése előtti utolsó percekben került a jeges vízbe. Az egyik felborult összecsukható csónak gerincén vészelte át a Carpathia megérkezése előtti első órákat, miközben sokakban tartotta a lelket és nem utolsó sorban a fejjel lefelé úszó csónak viszonylagos egyensúlyát. Majd a vele lévő emberekkel egy nem teljesen feltöltött mentőcsónakkal utolsóként szállt a mentésükre érkezett utasszállító fedélzetére.
Eseménydús tengerészélete volt
Sokan, akik látták a 2017-ben mozikba került Dunkirk (Dunquerque) című második világháborús sikerfilmet, amely a németek által az Atlanti-óceán partjára szorított brit és francia hadseregek 1940 május végén és június elején lezajlott kimentéséről szól. Kevesen tudják, hogy a filmben Mark Rylance által alakított Mr. Dawson figuráját a Titanic egykori másodtisztjének, a fiával és kis privát motorosával végrehajtott valódi helytállása ihlette.
Amikor a nagyszámú – több, mint négyszázezer katona – kimentése érdekében a brit haditengerészet megfelelő szállítóeszközök híján az angol kikötőkből mindenféle kis hajó, yachtok, halász és egyéb munkahajók beszervezésével mentőakciót szervezett a vert seregnek a La Manche csatornán át történő Angliába menekítésére, akkor Lightoller nem adta át 53 lábas Sundowner motorosát, hanem Roger nevű fiával – aki később pilótaként esett el – és egy fiatal sráccal, Gerald Ashcrofttal (aki a filmmel ellentétben sértetlenül hazatért velük) azonnal maga kelt útra.
Lightollerék több repülőgép támadást is manőverezéssel kivédtek, és a 21 utas szállítására minősített Sundownerrel 127 katonát szállítottak haza.
Az első világháborúban rombolóparancsnok volt. A HMS Garry rombolóval 1918 június 19-én elsüllyesztette a német UB-110 tengeralattjárót, amiért kitüntették.
Charles Lightoller 13 évesen 1887-ben szállt először tengerre. A Primrose Hill nevű négyárbócos barkon szolgáló srác első útján máris megkerülte a Horn-fokot. 1895-ben egy zátonyra futás után a hajó legénységével együtt két napot várt egy szigeten a mentésre. Egy alkalommal pedig egy klipperen hajózott vissza Ausztráliából Angliába. Első transzatlanti útját egy barkon szolgálva tette meg, de az út végén kiszállt a legénységből. A bark a következő útján eltűnt a tengeren.
Nagyon hamar elkezdett tanulni és sorra tette le a tiszti vizsgákat. Már harmadik tiszt volt a Knight of St. Michael vitorláson, amikor kigyulladt a szenet szállító hajó rakománya. A tűz oltásában való hősies helytállásáért előléptették második tisztnek.
21 évesen fájó szívvel nyergelt át a vitorlásokról gőzhajókra. Rövidesen a White Star Line hajóira került. Először az SS Majesticen hajózott a Titanic későbbi parancsnoka Edward J. Smith kapitány tisztikarában az Atlanti-óceánon. Ahogy a legtöbb hajóstiszt a White Starnál, ő is tisztelte és szerette az EJ-nek becézett Smith kapitányt, aki számtalan alkalommal bizonyította kiváló parancsnoki képességeit, ráadásul nagyon jóindulatú és jóhumorú ember volt.
Lightollert a Majesticről a cég akkori zászlóshajója, az RMS Oceanic harmadik tisztjévé léptették elő. E két hajón szolgált felváltva és mindkettőn az első tisztségig vitte.
A Titanicon
Charles Lightollert eredetileg első tisztnek nevezték ki apróbaútjára készülő Titanicra. Ám E. J. Smith commodore főtisztnek Henry Wilde-ot vette maga mellé. Így erről a posztról a már oda kinevezett William Murdochnak vissza kellett lépni egyet, és értelemszerűen Charles Lightollernek is másodtiszti pozícióba.
1912 április 14-én este Lightoller vezette a a késő esti őrséget, majd a szolgálatot egy órával a jégheggyel való ütközés előtt átadta William Murdoch-nak. A kabinjában pihenve felébredt arra az alig érezhető remegésre, amikor a Titanic súrolta a jéghegyet.
Joseph Boxhall negyedik tiszt hívására kapkodta fel a ruháit a pizsamája fölé és sietett a parancsnoki hídra. A következőkben a hajó bal oldali mentőcsónakjainak utasokkal töltését és vízre engedését vezette. Szigorúan betartotta Smith parancsnok nőket és gyerekeket elsőbbségben részesítő utasítását. Még túl is hajtotta ezt a parancsot. Az ő oldalán férfi csak olyan szállhatott be, akit a mentőcsónak parancsnokának, kezelőjének jelölt ki. Egy alkalommal a töltetlen pisztolyával fenyegetőzve parancsolt ki 27 férfit az egyik csónakból. Viszont a szigorúsága miatt több csónak a lehetségesnél kevesebb emberrel indult útnak, mert különösen az első órában – a Titanic 2 óra 40 perc alatt süllyedt el – a hölgyek ódzkodtak a csónakba szállástól az elsüllyeszthetetlennek hitt óriásgőzösről.
Az utolsó pillanatig küzdött a csónakok elindításáért. Amikor a hajó orra már víz alá merült és a süllyedés miatt a hajó tatja kezdett erősen kiemelkedni a vízből, az emberek pánikban hátrafelé menekültek. Lightoller tudva mi következik, előrefelé ment és beugrott a tengerbe. A süllyedő hajón egy szellőzőnyílásba befelé áramló víz magához szippantotta és a víz alá húzta, de amikor a hajó belsejében valami felrobbant a kiáramló levegő a felszínre lökte. Az eset mégegyszer megismétlődött. Amikor másodszor a felszínre jutott, újra szerencséje volt, mert a közelben meglátta a felborulva, fejjel lefelé fordulva úszó 2-es számú összecsukható mentőcsónakot, amelynek az utolsó percekben való vízre lökésében korábban maga is segédkezett. Ennek az orrába kapaszkodott, amikor a hajó egyik vízbe zuhanó óriási kéménye éppen csak elkerülte, mellette csapódott be a tengerbe. A kémény keltette hullámok elsodorták a felborult csónakot és a belé kapaszkodókat távolabbra a Titanictól. Így, amikor az hullámsírba szállt, a mentőcsónakot nem rántotta magával a mélybe.
Lightoller felborult csónak fenekére felmászva több úszónak példát mutatott és segített, hogy feljussanak mellé. Az ott összezsúfolódott mintegy 30 embert folyamatosan vezényelte, hogy merre dőljenek, hova lépjenek, hogy a csónak ne forduljon újra át, amitől elsüllyedt volna. Eközben a lelket is tartotta az emberekben, mert a szintén oda kerülő Harold Bride rádióstól tudta, hogy a Cunard Line Carpathia nevű utasszállítója úton van a megmentésükre, és azt is hogy körülbelül mikor érkezhet a közelükbe.
A Carpathia hajnali 4 után vette fel az első menekülteket. Lightoller eddigre egy félig telt mentőcsónakba juttatta át társait a lassan süllyedő 2-es számú összehajtható csónakról. Az új helyen nagyobb biztonságban voltak már, de az így már túlterhelt csónak a hajnalban feltámadó szélben és hullámzásban be-beömlő vízben egyre inkább süllyedésveszélyes helyzetbe jutott. Ismét csak a kitűnő hajóstiszt nagy tapasztalatára volt szükség, hogy a a víz felszínén maradva kivárhassák a Carpathiát és a fedélzetére jussanak.
Ez a mentőcsónak lett az utolsó, amelyet reggel 8 óra tájt a Carpathia elért és az utasait a fedélzetre vette. A Titanic 712 túlélője közül Charles Lightoller utolsóként mászott fel a fedélzetre, ahol egyébként egy jóbarátja, az esküvői tanúja üdvözölte, aki a Carpathia első tisztje volt.
Lightoller fontos tanú volt az elsüllyedés körülményeit vizsgáló new yorki tárgyaláson. Okos és ésszerű érvekkel védte meg a White Star Line-t és Smith kapitányt. Azért is sokat tett, hogy a baleset miatt kialakult közfelháborodást pozitív irányba terelje, amikor javaslatokat dolgozott ki a hasonló balesetek jövőbeli elkerülésére. Ebbe tartozott, hogy a mentőcsónak kapacitásának alapja az utasok és a legénység létszáma legyen a hajó űrtartalma helyett, vezessenek be kötelező mentőcsónak-gyakorlatokat az utasok számára is, hogy baleset esetén mindenki tudja a teendőjét és a menekülés hatékonyan lebonyolítható legyen. A személyhajókon legyen kötelező a 24 órás rádióügyelet, és egyszerűsödjön a jégveszély figyelmeztetések forgalmazása.
Folytatta hajós karrierjét a White Star Line-nál. 1918 szeptember 8-án első tiszt volt kedvenc hajóján az akkoriban a háború miatt a haditengerészet kötelékébe helyezett és felfegyverezett Oceanicon. azon a napon az Oceanic zátonyra futott. Lightoller ezúttal sem volt szolgálatban, amikor a a gőzössel elkövették a végzetesen hibás manővert.
Parancsnoki kinevezést sosem kapott, holott a képességei és tapasztalata alapján bőven kijárt volna neki. Ám a Titanic életben maradt tisztjeinek neve mellett fekete foltot hagyott a luxushajó katasztrófája. A többi három túlélő tiszt sem jutott soha hajókapitányi pozícióba.
Charles Lightoller hajós életét a harmincas években írott “Titanic és más hajók” című könyvben mesélte el. A dunkirki kaland természetesen nincs benne, hiszen a könyv még jóval azelőtt íródott. A kitűnő tengerész 1952 december 8-án hunyt el, 78 éves korában.