Vitorlázás
Weöres Szabolcs és a New Europe túljutott a pályának azon pontján, ahol összegyűlt neki az a mérföld teljesítmény, ami a novemberben rajtoló Vendée Globe-on a biztos részvételhez számára még szükséges volt. A rajt óta már megtett kétezer mérföldet, így már semmi módon, még elméletileg sem szorulhat ki a negyvenhajósra limitált mezőnyből. A New Europe ott lesz a rajtvonalon a Vendée Globe szóló földkerülőn! Fa Nándor után újra lesz magyar vitorlázó a világ legnehezebb vitorlás versenyén.
A New York Vendée transzatlanti az időjárási térképeket figyelve látszólag békés a versenyző 28 – már csak 27 – szólóvitorlázónak. A valóságban az a helyzet, hogy ezért a „békés” jelzőért a résztvevők egy emberként hajítanának a tengerbe.
Bár nem kellett és várhatóan nem is kell az Atlanti-óceán északi részén amúgy nem ritka nagykiterjedésű alacsonnyomású ciklonok tartósan nagyon erős szeleivel küszködniük, ám az időjárási helyzet a rajt óta nagyon bonyolult és változékony. Ez nem csak azt jelenti, hogy a meteotaktikai helyzet sokrétű, hogy rengeteg a bizonytalansági tényező, hogy a versenyzőknek nagyon sokat kell foglalkozniuk az útvonal tervezésével, folyamatos optimalizálásával. Hanem az ilyen időjárásban való vitorlázás a szokottnál sokkal több vitorlacserével és manőverrel jár. Ráadásul csak megkapják a szélnyomást is olykor, itt-ott ráfúj 35-40 csomóval a szél.

Az időjárás nagyon változatos a New York Vendée-n
Így tehát mindenki túlterhelt és kimerült. Egy transzatlanti menet amúgy is közelebb áll a sprinthez, tehát más stílusú vitorlázás, mint ami majd a földkerülőn vár a versenyzőkre. De, a jelenlegi időjárás még rátesz egy lapáttal, így Szabinak és a többi IMOCA versenyzőnek semmi esélye arra, hogy beálljon egy valamennyire is rendszeres óceáni napi életritmusra. Így, amit ők most ezen a transzatlanti futamon megélnek, az sok minden, csak nem „békés”.

A Vulnerable – nem túl szerencsés névválasztás…
Legkevésbé Sam Goodchildnak az, akinek tegnap valóra vált minden versenyző rémálma: Vulnerable nevű hajóján kidőlt az árbóca. Biztonságban van, nem sérült meg sem ő, sem a hajója, és közel vannak az Azori-szigetek. De elveszíteni az árbócot öt hónappal a Vendée Globe előtt…

New York Vendée – 2024 június 5-én 12 órakor
Június 2-án, a verseny harmadik napján Charlie Dalin (MACIF) és Boris Hermann (Malizia) csúnyán megléptek a többiektől. Az addig nagyjából egy csoportban hajózó mezőny északi oldalán egy jó szelet elcsípve elhúztak a többiektől. Kettejük közül Hermann egyre markánsabban észak felé tendált, így rövidesen messze elszakadtak egymástól is. Hermann az északi pozíciójából kénytelen volt még északabbra vitorlázni, mert egy nagy magasnyomású anticiklont onnan már csak így kerülhetett ki. Eközben Dalin 300-600 mérfölddel az üldözők előtt biztos győztesnek látszik. Várhatóan valamikor június 10-én érkezhet meg a célhoz Les Sables d’Olonne-nál. Hermannak jók az esélyei arra, hogy másodikként érkezzen.

Charlie Dalin nagyon magabiztos előnnyel vitorlázik az élen – Fotó: Maxime Horlaville / Macif
Eközben az üldözők három markáns csoportra szakadtak.
Az Azori-szigeteket, és az akörül kijelölt tiltott zónát délről kerülte a leggyorsabb foilereket tartalmazó csoport. Itt Ruyan, Beyou és Simon viszik a prímet. A nem -foilerek java, köztük Weöres Szabi is alkotják a középső-északi csoportot. Nyilván nekik, a lassabb hajókkal a déli útvonal nem lehetett opció, az anticiklon kikerülése számukra dél felé törve már nem volt lehetséges.
Őket üldözi egy középső-déli csoport. Négy foiler, akik a délebbi irányt választott csoportból maradtak le, és most kezdik utolérni a középső-déli csoportot.
Az elsők várhatóan három-négy nap múlva június 10-én, 11-ém érhetnek célba.
Nyomkövetős térkép a versenyről
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.