Az IMOCA 60-as hajók elképesztő fejlődése az elmúlt két évtizedben – 2. rész

A modern foiler IMOCA 60-asok másfélszeres teljesítményre képesek a hagyományos uszonyos hajókkal szemben

Tegnap megjelent cikkünk folytatása

A harmadik ábra összevontan és még látványosabban megmutatja azt, hogy a modern foilerek immár minden szélerőben és széltartományban túlléptek a hagyományos uszonyos hajókon.

Kezdetben a daggerboard-os hajóknak legalább még gyenge szélben és különösen éles mentben, a szél felé való cirkáláskor maradt némi előnyük, tekintve, hogy a foilerek ilyenkor javarészt hasznavehetetlenül vonszolták a víz alatt kackiás bajszaikat. Ám mára, az emelőszárnyak hatékonyságának növekedése, valamint a hajótestek egyes formai elemeinek megújítása révén gyenge szélben és cirkáláskor is felgyorsultak a szárnyas hajók.

Már nem jelentősen lassabbak gyenge szélben sem, de mivel a foilok sokkal korábban, gyengébb szélben kiemelik a hajókat a vízből, mint amikor ez az újítás megjelent, ezért összességében ilyen körülmények között is ők a gyorsabbak. Különösen átmeneti szélerő esetén, amikor a foileres némi futtatással felgyorsíthatja a látszólagos szelet, majd így kiemelkedve a vízből a megnövekedett menetszelének köszönhetően hosszan mehet élesen.

A pontos összehasonlításhoz fontos a VMG használata

A VMG leginkább a hajókat a cirkálószakaszon figyelve érthető meg. Például krajcoláskor, a szél felé való cirkáláskor örök kérdés, hogy mi a jobb, élesebb menetben, de lassabban teret nyerni a szél felé, vagy néhány fokkal tompább, futtatott menetben, tehát hosszabb úton, de gyorsabban menni. Hiszen ha akármilyen vitorlást ejtünk, vagyis növeljük a valós szélszöget, akkor a hajó gyorsulni fog, viszont kevésbé közeledik a szélirányban lévő célpontja felé. Hosszabb utat kell megtennie ugyanannyi szél felé való térnyerés érdekében. Élesebb menetben fordítva, lassabban megy, rövidebb úton.. Erre a hatékonysági kérdésre ad választ a műszeren a relatív térnyerés, a VMG érték, megmutatva, hogy az adott körülmények között melyik megoldás az eredményesebb. Ezért kell az összehasonlításokhoz is a VMG értéket alapul venni és nem a sebességet.

VMG magyarázó ábra

 

A VMG használata különösen fontos a modern, gyors vitorlásokon a látszólagos szélre vitorlázóknál. Persze minden vitorlás a látszólagos szélhez igazítja vitorláit, de ez azoknál válik igazán jelentőssé, amelyek esetében a saját menetszelük már domináns a vitorlákon keletkező hajtóerő előállításában, azoknál, amelyek képesek megközelíteni, vagy akár gyorsabban vitorlázni a szélnél. Az IMOCA 60-asok ilyenek, különösen a modern foilerek.

Douillard tanulmánya azt bizonyítja, hogy széllel szembe cirkálva a legjobb IMOCA-k most 49%-kal gyorsabban haladnak, mint 2002-ben. A még nem szárnyaló 9 csomótól 14 csomóig terjedő hajósebesség esetén, a relatív térnyerés méréssel (Velocity Made Good = VMG); már gyenge szélben is a teljesítménynövekedés 27%-os nagyságrendű, alig 9 csomóról 11 csomóra; hátszélben pedig 49%-os növekedés tapasztalható, 15-ről 24 csomóra.

A leglátványosabb különbség félszeles menetben, vagyis 90°-ban oldalról fújó szélben mutatkozik. Ilyenkor a legújabb foilerek 73%-kal (!) gyorsabb sebességet érnek el, mint 20 évvel ezelőtt, 13 csomóról 22 csomóra ugorva. Majd bővebb szélben, raumban, 120°-os szélszög körül, ami egyértelműen a leggyorsabb vitorlázási irány, a sebességnövekedés 44%-os.

Paradox módon a sebességnövekedés bizonyos kockázatokon túl nagymértékben növeli az óceáni versenyzés biztonságát is

Elképesztő, félelmetes látvány egy teljes vitorlázattal dőlve a szélalatti foilon szárnyaló IMOCA látványa. Hagyományos hajókhoz szokott vitorlás szemmel félelmetes, mert valahogy szívesen látnék még néhány tízméteres embert trapézon állni a luvoldalon, hogy a tekintetemnek rendben legyen az egyensúly. Nyilván a szem nem látja és nem érzékeli a szél felé kibillentett tőkesúly megnövekedett visszaállító nyomatékát, de nem természetes a különleges ívelt emelőszárny stabilizáló hatása sem.

Hagyományos vitorlásokhoz szokott szemmel szívesen látnék néhány mesebeli óriást a hajón trapézon állva… – Charal 2 – Fotó: Jean-Marie Liot

AZ IMOCA 60-asokon alakultak ki ezek a Dali-bajusz forma emelőuszonyok, akkoriban, amikor a vitorlásokon megjelentek és terjedni kezdtek a hajótestből oldalra kinyúló, vízszintes DSS-uszonyok (Dynamic Stability System). Ezek bevezetését a földkerülő hatvanlábasokon az IMOCA osztályelőírása akadályozta meg, mivel csak öt darab kinyúló elem alkalmazását engedi meg. Kell ugyebár a széles hajótest miatt két kormány, plusz a tőkesúly. ez eddig három. Amióta a tőkesúly kibillenthető, szükséges lett a két oldalcsúszást akadályozó uszony, amelyek biztosították a szükséges laterálfelületet, a vízben való oldalra ható támaszkodást, amikor a kibillentett kílnek ez a hatása lecsökken. Ha ezt a két uszonyt betartva az öt elemes szabályt, egyszerűen DSS-szárnyakkal helyettesítették volna, akkor hajók oldalcsúszása rettenetesen megnőtt volna. Alig tudna krajcolni egy ilyen hajó.

A “Dali-bajusz” forma uszony viszont egyszerre produkál felfelé emelő erőt, és támaszkodik oldalra is, ami megoldotta a problémát. A DSS hívei persze azonnal azt mondták, hogy ilyen emelőszárnyakat majd kizárólag az IMOCA hajókon fogunk látni. Hát, nem így lett!

Egy foilra emelkedő hatvanlábas félelmetes látvány, végeredményben mégis stabilabb, mint a hagyományos módon úszó hajó. De nem ez jelenti a biztonság növekedését. Sőt! Ezt talán, nagyjából kompenzálja, elnyomja például a nagyobb sebesség miatt a vízben a felszínen vagy közvetlen a közelében úszó tárgyakkal és élőlényekkel való ütközés megnövekedett veszélye.

A biztonság növekedését a sebességgel a meteotaktikai lehetőségek bővülése adja

Az időjárás előrejelzés – különösen a nyílt óceánokon – egyre pontosabb. Lényegében egy hétre előre már megbízhatóan látható, hogy pontosan merre és milyen tempóban mozognak a ciklonok és anticiklonok, az alacsony-, és magasnyomású időjárási rendszerek. Az interneten át kapható friss meteorológiai információk birtokában a fejlett útvonal tervező eszközökkel a versenyzők olyan pályát választhatnak, amelyekkel a nyílt óceánon jó eséllyel elkerülhetik a viharzónák legveszélyesebb szeleit, olyan sávokon hajózva, ahol éppen kedvező szélben a leggyorsabban juthatnak előre. Minél nagyobb a hajó sebességpotenciálja, annál könnyebben érhetik el az egyes időjárási rendszerek kedvező szeles zónáit, és annál tovább képesek ott megmaradva minél nagyobb távolságokat megtenni.

Azt pedig mondani sem kell, hogy ha valaki 80-90 nap alatt körülvitorlázza a Földet, és a legveszélyesebb területeken csak néhány tíz napot vitorlázik, akkor mennyivel növekszik az út biztonsága ahhoz képest, mint aki egy hagyományos, lassabb vitorlással négyszer-ötször annyi időt tölt a tengeren a kör megtételéhez.

A fejlődés nem áll meg

A foilok és a hajótestek fejlesztését bizonyára követni fogja a jelenleg az osztályelőírás által az újabb hajókon megszabottan egységes rudazat is. Ám olyan ugrásszerű fejlődés, sebességnövekedés, mit amilyet a foilok megjelenése hozott nem várható. Hacsak nem születik valanilyen újabb drasztikus változtatás.

Például, ha az IMOCA kormánylapokra is kerülhetnének emelő vezérsíkok. Akkor az IMOCA 60-as is teljesen szárnyalóvá válhatna. Jelenleg ugyanis, amit egy IMOCA művel, az “félszárnyalás”, mivel a hajótest hátuljának egy része benn marad a vízben. A jelenlegi osztályelőírás nem engedi meg azt, hogy a kormánylapok is emelőszárnyként működjenek. Ennek biztonsági okai vannak.

A kormánylapoknak jelenleg adott erő hatására fel kell csapódniuk vízszintes állásba, hogy egy víz alatti tárggyal vagy élőlénnyel ütközve a hajó ne váljon kormányképtelenné, vagy legalábbis kormánylap cserével maradhasson kormányozható. He egy ilyen  kormányon emelő vezérsík lenne, az egy bizonyos terhelés felett felcsapná a kormánylapot… Tehát, csak fixen álló lapra kerülhetne szárny. Ez szabálymódosítást igényelne, de nyilván előbb megoldást kell találni a biztonsági szempontra.




Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!