Külföld
2024 augusztus 19-én hajnalban, 4 óra után néhány perccel a szicíliai Ponticello közelében felthetően egy víztölcsér által sújtva percek alatt elsüllyedt a nyílt vízen horgonyzó 56 méter hosszú, 543 tonnás Bayesian nevű brit vitorlás luxusyacht. A hajón tartózkodó tízfős legénység és a tizenkét utas közül csak tizenöten menekültek meg. Hét ember odaveszett.
Az esetről az elmúlt napokban rengeteg hír jelent meg a nemzetközi és a magyar sajtóban egyaránt. A szomorú baleset nyilván nagy feltűnést keltett a hajón volt, és áldozatul is esett hírességek, a különleges és drága yacht, illetve a katasztrófa egyedi, extrém körülményei miatt.
Mi a hajozas.hu oldalon elsősorban nem a hír szenzációs vagy lelkeket borzoló elemeivel foglalkozunk, hanem a hajóval és a körülményekkel. Írásainkban természetesen bőven lesznek feltételezések, amelyek között viszont ott lehet a valós magyarázat is, miközben talán sikerül néhány képtelen feltételezést kizárni.

Az utolsó fotó a Bayesienről, az elsüllyedése előtti este készült. A közelében álló kétárbócos schooner sértetlen maradt – Fotó: Fabio La Bianca / PA Media
Az áldozatok többségét a fedélzet alatti kabinokban találták meg. Miért nem tudtak a fedélzetre jönni? Holott ma már a hajó AIS-nyomkövetőjének a Bayesian mozgását rögzítő adatai alapján lehetséges, hogy a vitorlás agóniája nem 4-5, hanem 15-16 percig tartott. Tartottak-e a hajón korábban az utasoknak mentési gyakorlatot?
Mit tett a személyzet a vihar kitörésekor? Mi okozhatta az egyébként négy vízhatlan szakaszra zárható hajótest gyors elsüllyedését? Mi történt a rudazattal, és mekkora szerepe lehetett a borulásban a 73 és fél méter magas alumínium árbócnak és a felhúzható tőkesúlynak?
Természetesen mindezek kiderítése egy alapos vizsgálatot végző szakértő bizottság dolga. A részletes jelentés feltehetően csak hónapok múlva születik meg. Addig maradnak a találgatások.
Nem meglepő módon a sajtóban, úgy is mondhatnám a „szárazföldi” sajtóban pár napon belül lábra kaptak az amatőr, a hajókról és hajózásról nem sokat tudók olykor elképesztő feltételezései. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a yachtot építő Perini Navi cég és olasz hajózási szakértők siettek kijelenteni, hogy a Bayesian „elsüllyeszthetetlen” volt. Természetesen elsüllyeszthetetlen hajó nem létezik, csak annak nevezett, amint ezt pontosan tudjuk 1912 áprilisa óta, viszont az emberek szeretik az ilyen kijelentéseket elhinni.
Nem csoda, hogy a tervező és építő a hajó minőségét és biztonságosságát hangoztatja, mert a luxusyacht gyártójának tőzsdei megítélése óriásit zuhant a Bayesian katasztrófájának hírére, és a hírnév romlás ellen valamit tenniük kell!
Sok fontos kérdésre nincs még konkrét válasz. A hajó kapitánya az 51 éves új-zélandi James Catfield nem nyilatkozott. Kórházba vitték őt is, feltehetően sokkos állapotban is van, de emellett jól teszi, ha majd a szakembereknek mondja el, amire emlékszik, nem a szenzációt hajszoló újságíróknak. Egyetlen mondata ismert „Ezt nem láttuk, erre nem számítottunk.”

A Bayesian 2008-ban épült
Ezután cikkekben, de még inkább a hírekhez írott kommentekben villámgyorsan jelentek meg az összeesküvés elméletek, a szándékos emberölést sugalló, akár a titkosszolgálati háttérre vagy a helyszín miatt a szervezett bűnözésre utaló vélemények.
Hiszen a milliárdos Mike Lynch, a „brit Bill Gates” a családjával, ügyvédjével, és bankárával ezen a hajókiránduláson éppen azt ünnepelte, hogy egy 13 éve tartó bírósági ügyben kapott felmentést a csalás vádja alól. Egykori szoftvercégének az Autonomy-nak az eladásával kapcsolatban vizsgálta egy amerikai bíróság a 9-11 milliárd dolláros (cikkekben eltérő értékek szerepelnek) cégeladás körülményeit. Lynchet egy hónappal ezelőtt felmentették, de az ügy jellege, valamint az a tény, hogy a milliárdos egykori üzlettársát, Stephen Chamberlaint, az Autonomy egykori alelnökét nemrégiben kocogás közben halálra gázolta egy autó, megmozgatja az emberek fantáziáját.
Ráadásul Ambrogio Cartosio úr, a közeli Termini Imerese város államügyészi hivatalának vezetője emberölés és gondatlanságból bekövetkezett hajótörés miatt indított vizsgálatot. Más az eljárás pontos jogi elnevezése olaszul, mint angolul, de nyilván elsősorban a kapitány és legénysége tevékenységét veszik górcső alá. Ez még nem vádemelés, senkit nem vádoltak meg konkrétan, hanem folyik a vizsgálat.
Ám, máris pörög az elme, és születnek az összeesküvés elméletek. Mint a viccben: Egy kocsmába betér három összeesküvés-elmélet hívő. Ne mondd már nekem azt, hogy ez csak véletlen…
Mindenesetre, ha a hajó elsüllyedésének oka valamiféle szervezett merénylet lenne, akkor zseniálisak voltak az azt kitervelők és végrehajtók, mert egyébként a tornádó jellegű víztölcsérek kialakulása viharos időben is ritka, különösen úgy, hogy az éppen azon a kis területen hasson, ahol ez a hajó állt. Ha valaki ezt ki tudta számítani, és felhasználni bármilyen gyilkosság elleplezésére, akkor ő egy zseni lehet. Gonosz, de zseni.
Ha nem a vihar süllyesztette volna el a Bayesiant, az előbb-utóbb kiderülne. Egyelőre annyi tudható, hogy a mentést, illetve a holttestek keresését végző búvárok szerint a hajó, beleértve a rudazatát is, látszólag ép állapotban fekszik a jobb oldalán a tengerfenéken.
Az eddigi ismereteink, néhány szemtanú elmondása szerint a Bayesiant telibe kaphatta egy víztölcsér, miközben a közelben lévő, és később a túlélők mentésben főszerepet játszó „Sir Robert Baden-Powell” , a cserkészetet megalapító katona és író nevét viselő kétárbócos sóner és minden más Ponticello kikötőjében lévő vagy a partjainál horgonyzó hajó lényegében érintetlen maradt.
A következő cikkekben igyekszem sorra venni a hajóra és a körülményekre vonatkozó eddig nyilvánosságra került ismereteket, illetve természetesen foglalkozni szakértői véleményekkel, feltételezésekkel.
Az elsüllyedt hajó teste ötven méter mélyen állítólag lényegében sértetlenül fekszik az oldalán. Még nem dőlt el, hogy megkísérlik-e a felszínre hozását. Ennek becsült költsége jelenleg 17 millió dollár. A 2008-ban épült hajó egyébként a dokumentumai szerint Mike Lynch özvegye, a balesetet túlélő Angela Bacares tulajdona, amióta a brit milliárdos 2014-ben megvette, és Salute-ról Bayesian-re keresztelte.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.