Vitorlázás
A Vendée Globe szóló földkerülő ember és technika szélsőséges próbája. A negyven versenyző nem indul egyenlő esélyekkel, mert óriásiak a különbségek a hajók között. Ez a hajóépítés és tervezés mind dinamikusabb fejlődésének köszönhető. Korábban már részletesen írtunk az IMOCA 60-as hajók elképesztő fejlődéséről az elmúlt két évtizedben illetve a a hajók közötti különbségek okairól.

Dalin új hajója a Verdier tervezésű MACIF j2024. únius 24-én került vízre, addig a régi hajójával gyűjtötte a mérföldeket
Most a rajt előtti héten cikksorozatban végig vesszük a résztvevőket, mégpedig a hajóik, tehát a potenciális sebességi lehetőségeik alapján csoportosítva. Kezdve a legesélyesebb, a legutóbbi Vendée Globe óta épült új, harmadik generációs foilerekkel, majd a korábban már a 9. és a 8. Vendée Globe földkerülőn versenyzett második és első generációs szárnyas IMOCA 60-asokról beszélünk, végül a nagyon sokféle hagyományos egyenes uszonyos hajókról, ahová Weöres Szabolcs New Europe néven futó hajója is tartozik. Itt a nagyon régi, tizenötévesnél öregebb hajók mellett van két vadonatúj, modern tervezésű darab, illetve öt hagyományos uszonyokkal üzemelt, majd később szárnyassá alakított hajó is.

A most rajtoló mezőnyben legfiatalabb Violette Dorange a verseny doyenje Jean Le Cam legutóbbi Vendée Globe hajóját használja
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.