Jules Verne Trophy – földkerülő csúcskísérlet – A Jóreménység-foknál a tisztán női csapat

Már csak a helytállás lehet a cél

November 29-én rajtolt el a Jules Verne Trophy elhódítására, vagyis a vitorlás földkerülés rekordjának megjavítására Alexia Barrier vezetésévek a The Famous Project CIC – IDEC Sport elnevezésű csapat, amely az 1993-ban „80 nap alatt a Föld körül” jelszóval alapított verseny történetének második tisztán női csapata, viszont az első sikeres lehet. Biztosra mondható, hogy a siker már nem fogja a rekordidő megjavítását is jelenteni, viszont az első olyan női csapat lehet a mostani, amelyik megteszi a teljes távot.

Az első és eddig egyetlen tisztán női csapatot 1998-ban Tracy Edwards szervezte, de a 92 lábas Royal SunAlliance a Csendes-óceánon elvesztette az árbócát.

Női kormányossal, de vegyes csapat még 2003-ban vitorlázott a kupáért. Akkor a Kingfisher 2-őn Ellen MacArthur vezette a tapasztalt földkerülőkből összeállított csapatot. A Kergülen-szigeteknél az Indiai-óceánon kidőlt az árbócuk.

1993 óta ez a mostani a 35. csúcskísérlet, amelyek közül 9 volt sikeres.

A mostani rekord szinte utolérhetetlen

2017 Francis Joyon vezetésével ugyanez a hajó, az IDEC Sport elképesztő 40 nap, 23 óra, 30 perc és 30 másodperces csúcsidőt vitorlázott a nagyjából negyvenezer kilóméteres távon.

Ez a csúcsidő azért nagyon nehezen utolérhető, mert Joyonék számára akkoriban remekül alakult az időjárás. A Jóreménység.-fokig még nem ők voltak a leggyorsabbak, de ezután végképp jól jöttek a lapok. Szinte minden további rész szakaszon parádés szélben száguldottak. Az alig több, mint negyvennapos csúcsidő elérésében ráadásul nagyszerűen alakult a Horn-foktól az Atlanti-óceánon észak felé, a célig vezető szakasz. Ennek a rekordnak a megdöntéséhez ezért nem lesz elegendő gyorsabb hajót építeni az IDEC Sport trimaránnál, de még nagy szerencse is kell az ideális időjáráshoz.

A Maxi-Trimarán „The Famous Project CIC – IDEC” –  Fotó: Jean-Marie Liot / The Famous Project CIC

Egy ilyen csúcskísérlet bármikor elkezdhető – nyilván a november-decemberi rajt lehet az ideális – ám még a legjobb időjárás-előrejelzésekkel is csak az első, a Jóreménység-fokig vezető szakasz tervezhető többé-kevésbé biztosan, vagyis annak rekordidejű megtétele tervezhető. Ám Joyonéknak ezután jöttek igazán a lapok, és iszonyú tempót mentek. A leggyorsabb 24 órás menetük során 37,3 csomós átlagsebességgel (!) 894 tengeri mérföldet, vagyis csaknem 1656 kilométert tettek meg, de ez nem volt különösen kiugró teljesítmény az úton, mert például a legjobb hatnapos menetük során is 35,45 csomós átlagot futottak. Azon a szakaszon 16 napon át tudták 30 csomó felett tartani az az átlagsebességüket!

A lányoknak semmi esélyük ellenük. Most a Jóreménység-foknál – ugyanazzal a hajóval – a hátrányuk több, mint 3000 mérföld. Ennyi idő alatt Joyonék már elérték Ausztrália vonalát, a Leeuwin-fokot.

A női csapat

Korunk legjobb óceáni női versenyzői közül válogatott nyolcfős női csapat vitorlázik a hajón.

Középen a legkisebb Alexia Barrier

Alexia Barrier tinédzser kora óta vitorlázik és versenyzik az óceánokon. A 2020-21-es Vendée Globe-on lett világszerte ismert, miután a 24. helyen 111 nap, 17 óra alatt teljesítette a szóló földkerülőt. Azóta többtestű hajókkal versenyzik.

Dee Caffari, a másodkapitány, a vitorlássport egyik legismertebb női sztárja, az egyetlen nő, aki egyedül hajózva mindkét irányba, azaz keletről nyugat felé haladva is  körülvitorlázta a Földet. A  Vendée Globe mellett teljesítette a kétszemélyes Barcelona World Race földkerülőt, és kétszer a Volvo Ocean Race-t, 2016-17-ben egy fiatal csapattal, majd 2014-15-ben a Team SCA tisztán női csapattal.

Helena Darvelid, a többtestű hajókkal való versenyvitorlázás specialistája. Számos transzatlanti és nagy óceáni verseny résztvevője volt már.

Sara Hastreiter a navigátor, igazi kalandor. VItorlázott már az összes óceánon, ráadásul megmászta hét kontinens három legmagasabb hegycsúcsát.

Elodie Jane Mettraux AZ IMOCA-sztár Justine nővére (a családban öten vannak testvérek), szintén nagyon tapasztalt versenyző, földkerülő, például a Volvo Ocean Race,-t teljesítette SCA női csapattal)

Joan Mulloy, a Figarótól az Ocean Fiftyig számos nagy versenyen bizonyított versenyvitorlázó

Marie Riou olimpiai 6. helyezett, kétszeres világbajnok (420, Nacra 17), földkerülő, a Volvo Ocean Race győztese (Dongfeng Race Team)

Marie Tabarly pedig a legendás Eric Tabarly lánya, számtalan komoly vitorlás eredményt ért már el, 2023-24-ben a legendás családi klasszikust, a Pen Duick VI-ot vezényelte az Ocean Globe Race földkerülőn

Mai pozíciójuk, amely ábrázolja az IDEC Sport 2017-es menetén ugyanennyi idő alatt elért helyzetét is

A női csapat hajójának nyomkövetése az IDEC Sport honlapon ITT érhető el

A sikeres csúcsjavítások listája

Év Szkipper Hajó Menetidő
2017 Francis Joyon IDEC Sport Trimarán 40 nap, 23 óra, 30 perc, 30 másodperc
2012 Loick Peyron Banque Populaire V Trimarán 45 nap, 13 óra, 42 perc, 53 másodperc
2010 Franck Cammas Groupama 3 Trimarán 48 nap, 7 óra, 44 perc, 52 másodperc
2005 Bruno Peyron Orange II Katamarán 50 nap, 16 óra, 20 perc, 4 másodperc
2004 Olivier de Kersuason Geronimo Trimarán 63 nap, 13 óra, 59 perc, 46 másodperc
2002 Bruno Peyron Orange Katamarán 64 nap, 8 óra, 37 perc, 24 másodperc
1997 Olivier de Kersuason Sport Elec Trimarán 71 nap, 14 óra, 22 perc, 8 másodperc
1994 Robin Knox-Johnston és Peter Blake ENZA New Zealand Katamarán 74 nap, 22 óra, 17 perc, 22 másodperc
1993 Bruno Peyron Explorer Katamarán 79 nap, 6 óra, 15 perc, 56 másodperc

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.