Vitorlázás
2016. szeptember 17.
Félsziget - kerülő verseny
A Nagyon Balaton rendezvénysorozat keretében, és Siófok város támogatásával megrendezésre kerülő Nemzeti Regatta megszervezésével a Balatoni Hajózási Zrt. fő célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a Balaton nem csak a régióban élőké, hanem közös nemzeti kincsünk. Az idegenforgalom és a turisztikai szolgáltatók, valamint az általuk foglalkoztatott munkaerő révén a tó közvetetten összeköti Magyarország valamennyi települését.
A 170-edik hajózási szezon kapcsán szervezett ünnepi rendezvénysorozat egyik állomását jelentő esemény másik kiemelt célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a magyar vitorlás sportra, amely nehéz körülmények között is képes nemzetközi szintű eredmények elérésére. Az utánpótlás érdekében fontos, hogy minél több tehetséges fiatal kötődjön a sportághoz.
A rendezvény legfőbb látványossága a hagyományteremtő céllal idén első alkalommal megrendezésre kerülő speciális amatőr vitorlásverseny (pályaverseny), melyen Magyarország települései által indított hajók (OneDesign – azonos típusú – hajók) vesznek részt saját helyi értékeiket képviselve.
A vitorlásversenyhez a hajókat és kormányosokat a Magyar Vitorlás Szövetség biztosítja a települési csapatok számára. A legénységet a települések maguk állítják ki.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.