Balaton
Érdemes lesz követni hétvégén a balatoni programokat, ugyanis azon túl, hogy látványos eseményeknek lehetünk tanúi a tavon, nem kis feladat volt július 14-re, három nagy rendezvény, a 36. Balaton-átúszás, a Balaton-átevezés és az ezek útvonalát keresztező Volvo High Tech Regatta vitorlásverseny versenybiztonsági szempontból történő összehangolása, amely a HAJOZAS.HU oldalon ÉLŐ-ben nézhető majd.
Miután múlt csütörtökön, július 5-én bejelentésre került, hogy a 36. Balaton-átúszás megrendezését a július 14-15-i hétvégére tolják, első pillantásra bonyolultnak, akár lehetetlennek is tűnő helyzet alakult ki a Volvo High Tech Regatta szervezői számára.
Ők rendezik ugyanis azt a vitorlásversenyt, amelyen katamaránok és gyors egytestű hajók július 14-én szombaton, két Alsóörsön rendezett pályaverseny után, egy gyorsasági túrafutam keretében Alsóörstől Fenyvesig is elszáguldanak – keresztezve ezáltal mind az úszók, mind az evezősök útvonalát. Már az is sok egyeztetést kívánt, hogy a szintén szombaton, Badacsony és Fonyód között megrendezésre kerülő Balaton-átevezéssel összehangolják a vitorlásversenyt, de erre már korábban megszületett a megoldás.
Most viszont egy újabb megoldandó feladat merült fel: hiszen július 14-én lesz az átúszás, és több ezer ember keresztezi egy másik ponton, Révfülöpnél, a keresztülszáguldó katamaránok útját. Erre kellett megoldást találni a lehető leggyorsabban.
Nem volt kérdés, hogy megtaláljuk a megoldást a felmerülő helyzetre, mivel egyik oldalról sem hiányoznak a felkészült szakemberek és a kompromisszumkész együttműködés. Egyik rendezvény sem lehet fontosabb a másiknál, hiszen mindhármat legalább egy éves előkészítő munka és komoly szervezés előzte meg és mindegyik páratlan élményt nyújt a résztvevők és nézők számára egyaránt. A gyors és hatékony egyeztetések megoldáshoz vezettek.” – mondta egybehangzóan Máth István a Balaton-átúszás, Dr. Deák Gábor, a High Tech Regatta, valamint Berényi Péter a Balaton- átevezés főszervezője.
A felek egyetértettek abban is, hogy a rendezvények lebonyolításának legfontosabb feltétele a biztonság, a megoldás központi eleme így a versenyek idő- és térbeli elosztása lett:

A Vízirendészet által a szervezőknek javasolt megoldások és alkalmazott technikák eredményezhetik azt, hogy a résztvevők mindhárom vízi rendezvényen lényeges korlátozások nélkül, élvezetesen, de emellett maximális biztonsággal vehetnek részt. A Balaton-átúszás vonalában elrendelt hajózási zárlat csak a legszükségesebb ideig kerül fenntartásra, a vízirendészet egységei pedig fokozott figyelemmel kísérik és segítik a rendezvény résztvevőinek szabad mozgását, elhaladását.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.