Időjárás
MTI Fotó: Bugány János
Elrendelte a jégtörés megindítását még szerdán az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) vezetője, Láng István.
A jégtörés egyelőre azokon a helyeken indult meg, ahol a vízi létesítmények védelméért szükséges a jég terelése, illetve a vízi közlekedés fenntartása. Az első jégtörő hajó a szegedi medencés kikötő bejáratánál dolgozik. A Jégvirág V. nevű hajó feladata, hogy a jég törésével és terelésével megakadályozza a torlaszok kialakulását.
A Dunán még nem alakult ki olyan helyzet, ami a hajók bevetését indokolná. A Dunán és a Tiszán azonnal bevethető 18 jégtörő hajó, további 2 jégterelőt pedig bárhol vízre tudnak bocsátani.
A Tiszán évente van jégzajlás, de komolyabb mértékű, amikor a folyó szegedi szakasza teljesen befagy, csak ritkábban. Legutóbb 2012-ben, előtte pedig 2006-ban kellett jégtörőket bevetni Szegednél, amikor a városnál teljesen beállt a folyó – mondta Kozák Péter, az Alsó Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője.
Most a jobb parton vannak nagyobb jégtáblák, ott ahol úszóművek is találhatók, köztük lakott úszóházak. Láng István szerint jelenleg nem veszélyes a helyzet, a jégtáblák a mederközépen elmennek az úszóművek mellett – mondta Láng István.
A belvárosi Tömörkény István Gimnázium magasságában, a Tisza kanyarja után azonban áll egy kikötésre szolgáló úszómű, amelynek az elején már torlódik a jég. A sétahajó rögzítésére használt alkalmatosság elhelyezkedése jégzajlás idején nem szerencsés, mert épp a fősodorban áll. Korábban a Szabadság úszóház állt a helyén, amelyen a nyáron vízbe került szemét, télen pedig szintén a jég akadt fönn – jegyezte meg.

Láng István szerint a hétvégére jósolt rendkívüli hideg idején sem fog komoly problémát okozni a jégtorlódás a szegedi úszóműveknél. Mint hangsúlyozta, ezek tulajdonosai régi vízi emberek, akik tudják, hogyan kell kikötni az úszóműveket. Az OMIT vezetője elmondta, hogy a Szabadság úszóház a hat évvel ezelőtti nagy jégzajlás idején három-négy igen vastag acélsodronnyal volt kikötve, amelyek biztonsággal megtartották a vízen álló szerkezetet.
Kozák Péter kiemelte, hogy az úszóművek tulajdonosainak, üzemben tartóinak kötelezettségei közé tartozik a szerkezetek jég elleni védelme. Két lehetőségük van, a jegesedés előtt védett telelőhelyre viszik az úszóművet vagy gondoskodnak a jégtörésről.
A város végén, a Boszorkányszigetnél már beállt a Tisza, parttól partig jég takarja, illetve a kanyar alatt is már álló jég van. Ennek köszönhető, hogy a medencés kikötő környékén jégtörő dolgozik, a cél, hogy a víz sodrása a megtört jeget elvigye szerb határ felé – mondta Láng István. Arról is beszélt, hogy zajláskor, amikor a fagyott tömbök összesúrlódnak, szinte zenél a jég, recseg, ropog, csattog, ami azonban nagyobb mennyiségénél már inkább félelmetesnek, mint szépnek hat.
Az OMIT vezetője felhívta a figyelmet, hogy a part közelében jelenleg körülbelül egy centiméteres a jég, rámenni tehát nem szabad, és soha nem is lehetett. Megjegyezte, nem emlékszik rá, hogy valaha is olyan vastagon befagyott volna a folyón, hogy azon biztonsággal lépdelhetett volna egy ember. Néhány éve egy egyetemista ezt másképp gondolta, ami az életébe került – mondta Láng István a hirado.hu részére.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.