Időjárás
A Jégvirág VIII-as jégtörő hajó eredeti kikötőjébe vontatta pénteken a tiszacsegei kompot, amelyet hétfőn sodort el a jeges ár – mondta Tiszacsege polgármestere péntek délután.

Fajta János (b) és Lévai Zoltán, a tiszai jégzajlásban Tiszacsegéről elsodródott komp üzemeltetői a jármű fedélzetén, miután azt egy jégtörő hajó a Kiskörei vízerőmű téli hajótárolójába vontatta Fotó: Ruzsa István / MTI
Szilágyi Sándor közölte: száz méter hosszúságú új drótkötelet vásároltak, és azzal több oldalról rögzítették a vízi járművet, amely immár biztonságban várja a felújítást – az első szemrevételezések szerint a komp törzsében nem keletkezett nagyobb kár, de a fedélzeten jelentős károkat okozott a jég és a jeges ár – tette hozzá, megjegyezve, hogy szerinte három hét alatt elvégezhetik a javításokat.
Megbánta már, hogy elszökött”
– mondogatják a helybeliek arra utalva, hogy a március közepére eső szezonnyitó helyett az idén legalább két hetes késéssel kezdheti meg a “munkáját” a Tiszacsege és Ároktő között közlekedő komp. Szilágyi Sándor elmondta azt is, hogy a javítás költségeit az önkormányzat állja, de ígéretük van arra, hogy a vis maior keretből megtérítik a ráfordításokat a helyhatóságnak.
A jeges ár hétfő reggel sodorta el a tiszacsegei komp drótkötelét, amely berántotta a parton lévő járművet a folyóba. Mindez olyan hirtelen történt, hogy a kompon tartózkodó éjjeliőrnek nem sikerült elhagynia a gyorsan sodródó járművet. Őt a honvédség helikopterrel mentette ki aznap délután. VIDEÓ ITT

Kisköre, 2017. február 16. MTI Fotó: Ruzsa István

Kisköre, 2017. február 16. MTI Fotó: Ruzsa István
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.