3000 pillepalackból készült tutajjal érkeztek Szegedre a gyergyói tűzoltók

Kéthetes, több mint 700 kilométeres, a Maroson megtett út után kedden pillepalacktutajukon megérkeztek Szegedre a gyergyói tűzoltók, akik akciójukkal a környezetvédelem fontosságára akarják felhívni a figyelmet.

A nyolcfős csapat április elsején a Hargita megyei Gyergyóremetéről – a Maros forrásától 50 kilométerere – indult el tutajával. Az úszóalkalmatosság két egyenként 12 négyzetméteres felületű fémvázból és az azokat megtöltő háromezer pillepalackból áll, irányítását kormánylapát és evezők segítik.

fotó © szeged.hu

Az érkezést követően Szabó Zoltán zászlós, újságíróknak elmondta: útjuk nagyjából a terveknek megfelelően alakult, csupán a folyó sodrását becsülték egy kicsit túl, így az utazás a tervezett két hét helyett tizenhat napig tartott.

fotó © szeged.hu

A legnehezebb feladat az volt, amikor a tutajt ketté kellett bontani.

A gátaknál ki kellett emelni a tutajt, de ebben a környékbeli települések tűzoltói alkalmanként segítségükre voltak. Nehézségeket okozott az elmúlt hét esőzése is, de az út végére a jó idő is visszatért – mondta.

fotó © szeged.hu

A nyolc tűzoltó a testületen belül is együtt dolgozik és a vízi túra sem ismeretlen számukra, tavaly az Oltot járták be, igaz akkor még csónakkal.

fotó © szeged.hu

Szabó Zoltán szerint a Maros felső szakasza különösen szép, akár vadvízi evezésnek is beillett az út első fele.

Az erős sodrás, a szűk kanyarok nyomai a tutajon is látszanak, szinte minden nap javítani kellett valamit a járművön.

fotó © szeged.hu

Bár találkoztak szemetesebb területekkel, a folyó völgye az előre számítottnál tisztább volt – mondta a zászlós.

Hozzátette: bízik benne, akciójukkal sikerült a Maros-mentén élők figyelmét felhívni arra, jobban figyeljenek oda környezetükre.

fotó © szeged.hu

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.