Itthon
Kara Ákos, a fejlesztésért felelős miniszteri biztos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára hangsúlyozta: a kormánynak fontos, hogy együttműködjön a helyi közösségekkel és az ipar szereplőivel, ezért a fejlesztést kiemelt beruházásnak minősítette.

Gönyű, 2017. október 18. MTI Fotó: Krizsán Csaba
A kikötő belföldi és nemzetközi áruforgalmat bonyolít le: vízen, vasúton és közúton is megközelíthető.
Az államtitkár szerint a beruházás összege sokszorosan megtérül majd az országnak. Németh József, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója a beruházásról elmondta, hogy ötszáz méter hosszan öt függőleges falú hajóállást alakítottak ki, négy ipari vasútvágányt építettek 2,2 kilométeren, utat alakítottak ki 1,5 kilométer hosszan és darupályát építettek. Több mint 620 négyzetméternyi épületet húztak fel, emellett hajószervíz-állást alakítottak ki, ahonnan a kikötő javítási és karbantartási munkálatait is tudják végezni. A Dunából mintegy 140 ezer köbméter iszapot kotortak ki.
A Győr-Gönyű Kikötő Zrt. és a Tyssenkrupp tavaly megközelítőleg 350 ezer tonna forgalmat bonyolított le, az újonnan érkező Wuppermann pedig a tervek szerint évente 500 ezer tonna bejövő és ugyanennyi kimenő forgalmat bonyolít le a kikötőben, elsősorban vízen és vasúton.

Gönyű, 2017. október 18. MTI Fotó: Krizsán Csaba
Kara Ákos az MTI-nek elmondta, hogy további cégek betelepülését várják a területre. A Magyar Vagyonkezelő Zrt.-vel már folynak tárgyalások a területek hasznosítására.
38,5 kilométerre helyezkedik el a Duna-Rajna-Majna vízi út földrajzi felezőpontjától. Az Északi-tengertől 1714, a Fekete-tengertől 1794 kilométerre van, Győrtől pedig 12 kilométerre. A kikötő mintegy 140 hektár állami tulajdonú területen helyezkedik el.
Major Gábor, Gönyű polgármestere (független) felidézte: a településnek közel háromszáz éve működik kisebb-nagyobb kihagyásokkal teher- és személyforgalomra alkalmas kikötője. Az első kikötőt 1848-ban magyar huszárok pusztították el, a másodikat egy amerikai repülő bombázta le.

Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő, fotó @ Kisalföld.hu
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.