Itthon
Fotó: Gentleman.hu
A 75 éves elsőrendű vádlott, Wossala György – korábbi olimpikon, világ- és Európa-bajnok vitorlázó – egy balatonalmádi szállodát korábban üzemeltető cég ügyvezetője volt, amelynek 2008-tól két éven át túlszámlázott az E.ON Kft. A cég jelezte ezt az áramszolgáltatónak, amely azonban nem a túlszámlázott 12 millió forintot, hanem ügyintézői és technikai hibák miatt mintegy 120 millió forintot utalt a vádlott cégének.
Az ügyvezető utasítására a cég gazdasági igazgatója, a másodrendű vádlott, a siófoki O. Péter (42) néhány órán belül több helyre, például az adóhatóságnak és a cég zárolt projektszámlájára utalta el az összeget. A vádlottak a tévesen érkező összegből 108,7 millió forintot tulajdonítot- tak el, amelyből W. György bankszámlájára 49 millió forint került a bíróság szerint. A Veszprémi Törvényszék társtettesként elkövetett jogtalan elsajátítás vétségében találta bűnösnek a vádlottakat, amiért W. Györgyöt két év, míg O. Pétert másfél év próbára bocsátotta.
Az áramszolgáltató polgári jogi igényét a törvény egyéb útjára utasította, azaz az E.ON Kft. a kárát egy másik perben követelhe- ti vissza. Az ítélet ellen az ügyész a vádlottak pénzmosás bűntettében való megállapítása és a büntetés súlyosbítása miatt, míg vádlottak és védőik büntethetőséget kizáró ok megállapításáért, illetve felmentésért fellebbeztek.A másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla megváltoztatta az ítéletet.
Az elsőrendű vádlottat két év próbaidőre felfüggesztett tíz hónap fogházbüntetésre és 49 millió forint vagyonelkobzásra ítélte. Az indoklás szerint a bíróság W. György büntetlen előélete és korábban tanúsított példás magatartása miatt döntött a felfüggesztett szabadságvesztés mellett.
A másodrendű vádlottat 400 ezer forint pénzbüntetésre ítélték. Pénzmosást egyik bíróság sem állapított meg, mert az utalásokkal nem a pénz eredetét leplezték el a vádlottak. Az ítélet jogerős.
Forrás: veol.hu – Marton Attila
Wossala György 1941-ben született Budapesten, diplomát a Budapesti Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán szerzett. A vitorlázással az 1950-es években kezdett el foglalkozni, M-Yolle, O-Yolle, Finn, Soling és 30-as cirkáló hajóosztályokban versenyzett.
A több, mint húsz magyar bajnoki cím mellett nyert nyílt holland, olasz, osztrák bajnokságot. Soling hajóosztályban egyszer volt Európa-bajnokságon második helyezett, 2008-ban pedig megszerezte a bajnoki címet is. Soling Master’s világbajnokságokon háromszor első, kétszer második helyezést szerzett. A 2006. évi Soling Világbajnokságon második helyre vezette egységét. 2007-ben a yardstick-előnyszámokat figyelembe megnyerte a Kékszalagot a Kékmadárral. – olvasható a hunsail.hu oldalon.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.