Itthon
A csatahajó a Magyar Honvédség 170 éves fennállásának alkalmából, valamint az első világégés befejezésének 100. évfordulója tiszteletére országos útra indult a Dunán.
A Lajta monitor nem csupán egy öreg hajó a múltunkból. Testvérhajójával, a Marossal együtt már felavatásukkor nagy nemzetközi érdeklődés fogadta, megépítésük ma is méltán kelt elismerést. A Lajta és a Maros monitorok voltak a világ első olyan folyami monitorai, amelyek ilyen kis merülés mellett ilyen erős páncélozottsággal, nagy tűzerővel rendelkeztek, és amelyeken Coles-féle lövegtorony volt.

Az osztrák-magyar hadiflottában pedig az első tisztán fémből készült páncélos, kizárólag gőzgéppel mozgatott, vitorlázat és kötélzet nélküli hadihajó. A Lajtát 1871. május 17-én bocsátották vízre Angyalföld és Újpest határában.
A hajótér végigjárása közben megtekinthető az elülső rakodótér, a legénységi szállás, a kamra, a fedélzetmester kabinja, a lövegkamra, a gép-, illetve kazánház, a parancsnoki kabin és az altiszti szálláshelyek, továbbá a monitorok és az S. M. S. Leitha történetét bemutató kiállítás.
A fedélzet felépítményei, így a két mellékhelyiség, a konyha, a Coles-féle lövegtorony, a hátsó lövegfedélzet, a külső kormányállás és a parancsnoki torony szintén látogathatóak.










Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.