Itthon
fotó © HAJOZAS.HU
A víz alá merült hajón nem találtak sérülést a szakemberek.
– Az önkormányzat mindenképpen üzembe szeretné helyezni a dunai kompot, ezért mindent elkövet, hogy ismét működőképes legyen a néhány hete elsüllyedt, aztán a jég fogságába esett, majd később partra emelt kishajó. A komp vontatásáért felelős, Szekszárd nevű vízi jármű motorját kiemelték, felújítás után kerül majd vissza a helyére, a hajó gyomrába – mondta el Romhányi Károly, kitérve arra, hogy egyben a parti szemlét is elvégzik.
A község polgármestere arról is beszámolt, hogy a hajótesten nem találtak semmilyen sérülést, ami magyarázatot adhatott volna arra, hogy miért is került víz alá a hajótest. Viszont felmerült néhány olyan gyanús körülmény, ami felveti az idegenkezűség lehetőségét is, ezért a rendőrségen bejelentést tett. Az önkormányzat számára komoly teher a hajójavítás költsége, amelynek pontos végösszege még nem ismert, ezért kormányzati támogatást szeretnének igénybe venni. Ezért – mint Romhányi Károly elmondta – meg is tették a szükséges lépéseket.
A Szekszárd január 18-án merült víz alá az öbölben, ahol a kompkikötő van. A 17 tonnás hajót a szakhatósági engedélyek birtokában február 9-én emelték ki többórás munka eredményeként.

fotó © HAJOZAS.HU

fotó © HAJOZAS.HU

fotó © HAJOZAS.HU

fotó © HAJOZAS.HU

fotó © HAJOZAS.HU

fotó © HAJOZAS.HU
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.