Őrizetbe vették a Hableánnyal ütköző szállodahajó ukrán kapitányát

Őrizetbe vették annak a 135 méteres Viking szállodahajónak a kapitányát, amely szerdán este a Hableány sétahajóval ütközött Budapesten.

A sétahajó, amelyen 33 ember utazott és kétfős személyzet tartózkodott, elsüllyedt. 7 főt mentettek ki a vízből, és további hét személy holttestét találták meg, mindenki dél-koreai állampolgár.

A vízi baleset körülményeinek tisztázása érdekében a Budapesti Rendőr-főkapitányság igazságügyi hajózási nautikai szakértő bevonásával nyomozást rendelt el. A nyomozók szemlét tartottak, tárgyi bizonyítási eszközöket foglaltak le.

A nyomozás során beszerzett személyi és tárgyi bizonyítékok alapján felmerült a személyre szóló megalapozott gyanú,

ezért a szállodahajó ukrán állampolgárságú kapitányát a nyomozók halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés veszélyeztetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A 64 éves C. Yuriy odesszai lakost kihallgatását követően őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. – közölte honlapján a rendőrség.

A kutatásban közreműködők a 9-11 km/h sebességgel áramló vízben és Duna teljes Lánchíd alatti magyar partszakaszain továbbra is mindent megtesznek az eltűntként kezelt 21 személy felkutatása érdekében.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.