A Bayesian luxusyacht tragédiája – Kérdések és lehetséges válaszok elsősorban hajós szemmel – 4. rész

Külföld

2024. augusztus 29. Ruják István hajozas.hu

Megosztás:

A felelős keresése

„Nagyon nehéz pontosan megmondani, hogy mi történt.” – mondta Dr. Paul Stott, a Royal Institute of Naval Architects munkatársa. – „De, nem valószínű, hogy a legénység bármilyen módon reagálhatott volna a yacht megmentésére egy ilyen hirtelen és katasztrofális időjárási esemény során. Feltételezem, hogy ez a hajó egy nagyon biztonságos, modern dizájn, amely viszont most olyan furcsa időjárási körülményekkel találkozott, amelyekre semmi sem készíthető fel”.

Jean-Baptiste Souppez, a Royal Institute of Naval Architects munkatársa és a Journal of Sailing Technology főszerkesztője szerint: „Nyilvánvalóan lesznek kérdések a legénységgel kapcsolatban, hogy mi történt, és hogy felkészültek-e. Ám azt fontos megérteni, hogy az éjszaka közepén a hajó különösebb előjelek nélkül percek alatt elsüllyedt, és így tulajdonképpen az, hogy a legénység pillanatok alatt cselekedve mindenkit életben tudjon tartani, nehéz feladat.

A baleset után hat nappal megrendezett sajtótájékoztatón Nyugat-Szicília tengerészeti igazgatója, Raffaele Macauda ellentengernagy azt mondta, hogy a yacht elsüllyedésekor az időjárás abnormális volt, ám semmi sem utalt arra, hogy ennyire szélsőséges helyzet alakulna ki. Nem adtak ki tornádóriasztást.

Luca Mercalli, az Olasz Meteorológiai Társaság elnöke véleménye sarkosabb, ő kevésbé megengedő. Már a baleset másnapján azt mondta, hogy a legénységnek meg kellett volna győződnie arról, hogy minden vendég ébren van, és mentőmellényt kellett volna kiosztani nekik, tekintettel a rossz előrejelzésre.

A rossz idő egy dolog, de a víztölcsér, vagy a légzuhatag egészen más. Nem olyasmi, amire a kapitány és a legénység számíthatott. Az egyik túlélő állítólag azt mondta az őket mentőknek, hogy a hajó alig két perccel azután, hogy ő elaludt, süllyedni kezdett.

Termini Imerese város államügyészi hivatalának vezetője emberölés és gondatlanságból bekövetkezett hajótörés miatt indított vizsgálatot. Ez nem jelenti azt, hogy automatikusan ezzel meg is vádolnak valakit, de sor kerülhet arra is. Remélhetően a vizsgálat szakszerűbb és főleg pártatlanabb, mint a luxusyacht süllyedéséről megjelent vélemények, és különösen a cikkekhez írt olvasói kommentek többsége. Amúgy a világsajtó, a médiumok ebben az ügyben is kitesznek magukért, vagyis elképesztő blődségek jelennek meg az esetről…

Ítélkezni könnyű, különösen a távolból

Lehet okosnak, és bürokratikusan merevnek lenni a felelősség megállapításakor. Ilyen esetek kapcsán ezt akár jellemzőnek is vehetjük. Sokan sorolják a felmerülő kérdéseket. Hozzátéve vagy sugallva a megoldásokat is:

Hogy miért volt az utasok többsége lenn a kabinokban, és miért nem hívták fel őket, miért nem ültek fenn a felső fedélzeten mentőmellényben? Miért nem engedték le a tőkesúlyt, hogy a hajó stabilitása a maximumon lehessen? Hiszen azt a Bayesianen is tudhatták, hogy valamiféle zivatar közeleg, amely akár viharos széllel is járhat. Kijelenthető dörgedelmesen, hogy emberi mulasztás történt, a kommentekben pedig sűrűn szerepel a kérdés, hogy miért nem a kapitány hagyta el utolsónak a hajót, ami azzal is egyenlő, hogy ha túlélte a balesetet, akkor nem csak kontár, de gyáva kutya, aki nem védte meg a rá bízott utasok épségét, hanem aljasul elmenekült.

Ki mondhat ilyeneket? Sőt! Kinek kell, kinek lehet kötelessége ezt mondani? Persze kulturáltan és szakszerűen.

Annak, aki például hajózásra oktat, aki tanítja a vízre készülőket. Mert a zöldfülű hajósnak nem lehet elégszer elmondani, hogy miként kell felkészülni a vészhelyzetekre, mit jelent a felelősség vállalása, a kiemelten körültekintő gondolkodás a vízen, ahol az ember hamar és pontosan megtapasztalhatja, hogy milyen kicsi, és mennyire jelentős erőkkel kerülhet szembe. Egy felelős oktatónak szabad ezt mondania, mert ő általánosságban tanít, és ehhez példákat használ. Akár elnagyoltan felhasználva a baleset tanulságait. Az érzelmi ráhatás megengedett, a túlzás szükséges, és a diáknak hasznos lehet.

De egy, a konkrét esettel foglalkozó komoly szakember, vajon mondhat ilyet?

Pláne a történtek után csak órákkal, vagy egy-két napon belül? Amikor a tényeknek még legfeljebb a töredéke lehet ismert?

Nem hiszem. Aki ilyen hamar ítélkezik, az vagy anyagilag érdekelt – például a tervező vagy a gyártó oldaláról – és megfizetik a véleményét, esetleg rokon, barát, akit a fájdalma ragad el.
A harmadik fajta véleményalkotó pedig a kívülálló, szimplán fontoskodó okostojás. Dunát lehetne rekeszteni velük. Aki hibátlanul, pontosan „tudja”, hogy mit kellett volna tenni, ezért úgy hiszi, hogy a „tisztánlátása” ítélkezésre jogosítja fel. Amúgy is, okostojásnak az ítélkezés az élete! Biztos, hogy nem keres önmagára is alkalmazható, mondjuk városlakó példát. Hát, akkor mondok egyet a kedvéért én:

Teszem azt, az embernek le kell mennie a boltba, miközben éppen elered az eső, és feltámad a szél. Látta az interneten, de a tévében a meteorológus is mondta, hogy szeles idő lesz, és esni fog. Hát felvesz egy kiskabátot, netán sapkát, kalapot, vagy esernyőt visz magával. Zápor lesz. Semmi különös. Átélt már ezret. Kilép a házból, és a tizedik emeletről éppen abban a pillanatban lezuhan egy komolyabb vakolat darab. Őt agyonüti, a mellette lévőkre csak némi por kerül.

Felkészületlen volt? Okostojás ilyenkor egyből azt mondja, ha a fejére tette volna a nagypapa háborús acélsisakját, és felvette volna a fia hokikapus védőfelszerelését, akkor megúszta volna egy lila folttal. Így lenne? Dehogy. Hiszen már rég a diliházba csukták volna szegény bolondot, aki évek óta a legenyhébb esőben, a hírek hallgatása révén gyakran napsütésben is acélsisakban és komplett hokis felszerelésben jár az utcára!

De, okostojás ráncolt homlokkal és feltartott mutatóujjal még javasolja a szabályok azonnali szigorítását is, az acélsisakos hokiruha kötelezővé tételét, ha és amennyiben – ezt a szófordulatot imádják használni – a levegő páratartalma meghalad egy tudományosan meghatározható értéket…

A milliárdos tulajdonosával és barátaival ünneplő túrán lévő Bayesian augusztus 18-án megérkezett Ponticello kikötője elé, és védett helyen, szabályszerűen lehorgonyzott. A parton varázslatos kis szicíliai kikötőváros, elbűvölő romantikus hangulatot árasztva. Peppino kosárban hozza a frissen szedett szőlőt, a távolból mandolin hangja szól. Béke mindenhol. Tutto bene.

Mellettük ötven méterrel egy gyönyörű klasszikus kétárbócos sóner, és még több hajó a környéken, tele a kikötő is. A Bayesian mindenki fölé magasodik. Díszkivilágításban a hatalmas árbóca és fényárban úszik a fedélzet. Az 54 méteres hajó a többiekhez képest olyan stabilnak látszik, mint egy móló. Ha tudhatóan nagy és veszélyes vihar jönne, akkor az emberek az összes hajóról legszívesebben a Bayesian fedélzetére kéredzkednének a biztonságra vágyva.

Az utolsó fotó a Bayesienről, az elsüllyedése előtti este készült. Jobbra tőle a sóner – Fotó: Fabio La Bianca / PA Media

Ám, úgy fest nem jön nagy, veszélyes vihar. A kapitány azt látja a időjárás előrejelzésben, hogy zivatar közeleg, lesz eső, tán villámlás, némi szél is. De, nincs extrém riasztás, nincs szó tornádó, víztölcsér, pláne légzuhatag esélyéről. Mert nem lát senki ilyen veszélyt, se a meteorológia, se a repülést veszélyeztető mivolta miatt a légzuhatagokra kiemelten figyelő légierő vagy a légi közlekedési időjárás szakemberek. Mert semmi nem utal rá.

A kapitány látja, hogy éjszaka vihar lesz, amelyben mondjuk 30-40 csomós szél fújhat. Talán még a várható szélirány sem problémás, nem fog a part felé fújni nagy hullámokkal, tehát a horgonyzóhely biztosan megfelel. Akár ha viharos is lesz a szél, horgonyon a hajó a szél hatására automatikusan irányba fordul, és meg sem billen.

De, tételezzük fel, a kapitánynak rossz érzései vannak, és mégis csak úgy dönt, hogy éjszakára, de legkésőbb hajnali három, fél négytől mindenkit a fedélzeti szintre rendel, és mentőmellényt ad az utasokra. Csak ott vehetik fel, hiszen kabinban mentőmellényt viselni tilos, mert gyors vízbetöréses süllyedéskor esetleg éppen az teszi lehetetlenné a menekülést, az ajtóhoz jutást. Szól hát a milliárdos gazdájának, kenyéradójának – és felteszem a Bayesianen elég vastagon vajas az a kenyér – hogy otthagyva a luxuskabinokat, fel kéne jönni a fedélzetre, és hokifelszerelést ölteni.

Mondja ezt annak a legszebb álmából ébresztett milliárdosnak, aki Thomas Bayes képletével, a hagyományos valószínűségszámítás alternatívájaként működő bayes-i, vagyis angolul „bayesian” alapokon álló gondolkodásmódjával aratta vállalkozói sikereit, és szedett össze 300-400 milliárd angol fontot. Aki éppen egy fontos diadala, az évtizede föléje tornyosuló fekete jogi felhő elhessentése után magabiztos önbizalommal eltelten ünnepli legújabb győzelmét a családtagjaival és barátaival. Amúgy is a milliárdosok általában kifejezetten szeretik, nyitottak arra, ha valaki irányítja őket…

Az éjszaka közepén járunk, amikor még szép az idő, békés az éjjeli tenger… A tulajdonos feljön a parancsnoki hídra, körbenéz, meg a kapitányára, és közben fejben már ki is szorozta a kivilágított luxusmólójának pár percen belül való elsüllyedésére vonatkozó esélyszámot…

Mennyire életszerű mindez?

Nem az. És nem is történik meg, mert a kapitány is tud szorozni, vagy szimplán csak érzi a páros lábbal való kirúgattatásának esélyeit, ha ilyen veszélyszorzóval előrángatja a megbízóját.

Mennyire életszerű ez? Hát semennyire! De, nem azért, mert a luxusyacht kapitánya nem vállalja fel ezt a fajta konfrontációt. Hanem azért nem életszerű, mert feltehetően ő sem sejtette, fel sem vetődött benne, hogy a hajója, az utasai egyáltalán említésre méltó veszélyben lennének. Akármilyen tapasztalt, amivel ezen az éjszakán szembekerül, annak nincs előjele, viszont elképzelhetetlenül vad és kérlelhetetlen.

Kicsit „zéfesztelnek”, ezt-azt elpakolnak, figyelnek a nyílászárókra, legyenek bezárva. A tőkesúlyt nem engedik le, mert ilyen helyzetben a partközelben horgonyozva ezt nem is kell megteenniük a tervező és gyártó által írott kézikönyv szerint. Ráadásul nagy gépzajjal járna, és az utasok már lepihentek. A vízhatlan válaszfalak? Talán nyitva maradtak, hiszen hol itt a komoly veszély? Minden rendben, a szükséges előkészületek elvégezve. A kapitány éjszakára beosztja az őrséget, és a szolgálaton kívüli legénység is lepihen. Egy luxusyachton mindig kevesen vannak – főleg a hajózó személyzet –, és ha ott van a tulaj meg az utasai, akkor végképp alig van idejük a pihenésre. Naná, hogy a legfiatalabbra, a legtapasztalatlanabbra esik az őrség a hajnal előtti sötét órában. Murphy törvénye. Bár, talán a kapitány sem tudna sokat tenni azzal, ami rájuk leselkedik.

Aztán a zivatar megérkezése után, hirtelen, előjel nélkül pár percig mondjuk százötven kilométeres szél fúj a hajójára. Vagy több. Könnyen lehet, hogy felülről fúj, ha légzuhatagba kerültek! Ez esetben a hajó azonnal az oldalára dőlhetett, az árbóc csúcsa vizet ér. Jóval-jóval túl vannak az elmerülési dőlésszögön (Downflooding Angle), a kokpitlejárónál dől be a víz, a szalonajtó kicsapódik… Mint egy játékhajó a kádban a Bayesian percek alatt elsüllyed.

Mire bárki is átgondolhatta volna, hogy mi ez, már vége is volt. A süllyedő hajón a víz alatt működésbe lépett a hidrokapcsoló, a mentőtutaj felúszott a felszínre, és ott automatikusan kinyílt. A szerencsések pedig, akik a dekken voltak, vagy akik a tök sötétben – hiszen az áramszolgáltatás is nagyon gyorsan megszűnhetett – az oldalára feküdt hajóban a befelé dőlő vízzel küszködve is tudták, hogy merre van a menekülés útja, és így nem ragadtak a süllyedő hajótestben, mint hátrébb a luxuskabinokba rekedtek. Aki kijutott az alsó szintről, vagy akik már eleve a fedélzeten voltak, azok a Bayesian elsüllyedésével a tengerbe kerültek. Nem beugrottak, a kapitány sem hagyta el a hajóját. Az elsüllyedt alóluk. Ők, összesen tizenöten a huszonkettőből, elérték, és bemásztak a már a víz mélyéről érkező mentőtutajba.

Hol lehet itt olyasmit várni, hogy a kapitány majd akkor jön, ha mindenki megvan? A tutajban tudhatták meg egyáltalán, hogy ki él.

Többen voltak sérültek, őket először el kellett látni és betakargatni, megnyugtatni a mamát, aki egyéves gyermekét mentette kétségbeesetten. Csak ezután kerülhetett sor a segélykérő rakéta kilövésére, amelyet látva az ötven méternyire horgonyzó, és a vihar rájuk eső hagyományos stílusú részén a széllel küszködve, de azt épségben átvészelő sóner a segítségükre indult.

Láttam olyan tévéműsort, ahol a „szagértő” komoly arccal a riporter erős bólogatása közepette súlyos hibaként említette, hogy csak ekkor lőttek ki jelzőrakétát. Amúgy a legjobbkor, mert ekkor már nem csak észlelhette, de segíteni is tudott a szomszéd. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a mentőszigetben ott van kéznél a bele rendszeresített vészjelző rakéta. Ami valahogy nincs senkinek a zsebében, és amiért egy teljesen váratlanul, egy „elsüllyeszthetetlen”, mégis pár perc alatt elsüllyedő hajón a saját irháját vagy akár a társait is mentő ember el sem juthat mondjuk a hídra, ahol szintén akad. Arról nem is szólva, hogy az adott körülmények között, ha véletlenül meg is látja valaki a viharban a hihetetlenül erős szélbe belelőtt rakétát – mert azért van valamilyen vihar másoknál is, és elfoglaltak a védekezéssel – , akkor még el sem indulhatnak segíteni, de ha képesek is indulni, akkor sem tudnak ténylegesen segíteni.

Minden, a vihar kitörésétől a süllyedésen át az életben maradottak megmeneküléséig állítólag mindösszesen 32 perc telt el. Ebből maga a süllyedés néhány perc alatt végbe mehetett.

Annak, ami a Bayesiannel történt, annyi valószínűsége volt, hogy aki ilyen esélyek mellett süllyedés elleni óvintézkedéseket tesz, az feltehetően annyira óvatos ember, hogy egyébként az utcára nem mer kilépni, nem hogy hajóskapitány legyen! Vagy annyira precíz, hogy kézikönyv segítségével veszi és fújja ki a levegőt.

Azt hiszem, James Catfield kapitány nem buta ember

Abból gondolom, hogy nem az, mert a baleset vizsgálatakor, amikor őt vették elő, úgy döntött, hogy nem válaszol a kérdésekre, csakis az ügyvédje jelenlétében. Felteszem, nem azért, mert gyáva, vagy menekülne a felelősség elől. Inkább pontosan tudja, hogy milyen sokféle érdek diktálja azt, hogy őrá húzzák a vizes lepedőt, ha lehet. Anyagi érdekek mellett feltehetően a családtagjaikat elvesztett igen gazdag tulajdonosok és rokonok szemében sem ő most a legrokonszenvesebb ember.

A kapitány és a személyzet legjobb esélye talán az lehet, ha minél több részletre derül fény, és előkerül minél több olyan szakember – mint például, amilyen a Bayesian korábbi kapitánya –, aki pontosan ismerve a helyzetet, a mellettük szóló tényeket sorolhatja. Arról nem is beszélve, hogy ha az „elsüllyeszthetetlen”, ám mégis pár perc alatt elsüllyedt hajót kiemelik, és például minden csukva volt, aminek csukva kellett lennie, az mind őket segítheti.

Volt-e mentőgyakorlat?

A vizsgálat során fel fog merülni a kérdés, hogy az utasokkal elvégeztették-e az egyébként az előírások alapján kötelező olyan mentőgyakorlatokat, amitől a későbbi áldozatok tudhatták volna, hogy melyek a menekülő utak az alsó fedélzetről, hol vannak a mentőmellények, azokat miként kell felvenni, hova menjenek, és például hogyan kell beszállni a mentőtutajba… stb.

Bizonyára nem volt ilyen gyakorlat, és akár csak ezért is elmeszelhető lesz a kapitány. De miért nem volt? Hiszen kötelező!

Niért gondolom, hogy nem volt mentőgyakorlat az út kezdetén? A megfejtés elhangzik több szakmailag alapos riportban, például a You Tube-on látható színvonalas, és hozzáértő eSysman Super Yachts szakvideókban, amelyekre nagyban támaszkodtam az információgyűjtéskor. Sőt! Erről személyesen is beszéltem aktív magyar luxusyacht kapitánnyal. Nem lehetséges, nem életszerű a mentési gyakorlat megvalósítása az utasokkal egy ilyen szuperyachton. Talán nem kell elmagyarázni, hogy miért.

Az ilyen magán luxushajókon majd akkor lesznek mentőgyakorlatok, amikor a nagy multicégek irodaházaiban a portások, de akár a főosztály-vezetők rendszeresen rászólnak a milliomos tulajdonos elnök-vezérigazgatóikra, hogy ne lépjenek be sáros cípővel az előcsarnokba…

A fentiek, nem kell mondanom, a szubjektív véleményemet tükrözik. Hajósként nyilván remélem, hogy ez az elképzelhetetlenül extrém eset alapos és objektív vizsgálatot kap. Annak eredménye mondja majd ki, hogy ki, és milyen mértékben a felelős a hét ember halálát okozó balesetért. Akkor dönthető el, hogy vannak-e hasznosítható tanulságok, amint az is, hogy kiket lehet felelősnek tekinteni, és az egyes személyeket milyen mértékben. A tervezőktől, az építőkön át a legénységig.

Amint közzé teszik az eredményeket, azokat közölni fogjuk.

Még egy utolsó – nyakatekert – gondolat

A hajót 2008-ban „Salute” néven bocsátották vízre Olaszországban. Salute olaszul köszöntés, tisztelgés. Mike Lynch 2020-ban vásárolta meg az akkor a gyártó által teljesen felújított yachtot, és átkeresztelte. Nem tudom, hogy hallott-e arról, miszerint a természet erőivel napi kapcsolatban élő, ezért gyakran babonás tengerészek és vitorlázók szerint egy hajó nevét megváltoztatni nem illik, mert az balszerencsét hoz.

A vitorlást Lynch átnevezte Bayesian-nek.

Már az egyetemi diplomamunkáját is a XVI. században élt matematikus Thomas Bayes által kidolgozott és a halála után ismertté vált képletről és elméletéről írta. A bayes-i képlet, és főleg az abból eredő (Bayesian) gondolkodásmód a statisztikán alapulva a „hagyományos” valószínűség-számítás alternatívájaként kialakult módszer. Lynch gazdasági sikereit, vagyonosodását, milliárdossá válását, vagyis a szerencséjét annak (is) köszönhette, hogy állítólag minden élethelyzetben zseniálisan alkalmazta a bayes-i gondolkodásmódot és képletet.

Nem értek a matematikához. Galilei szerint az a nyelv, amin Isten megírta a világmindenséget. Nem tudom, hogy ez igaz-e, de az tény, hogy a matematikát nem mi találtuk ki. Az ember csak lépésről-lépésre felfedezi azt. Viszont a számok segítségével minden leírható, ami a világunkban létezik, és a világunkat jellemzi. Végképp nem értek a valószínűség számításhoz, és annak matematikai változataihoz, a statisztikai valószínűség konkrét esetekre vonatkoztatásához. Ugyanakkor, ha jól értettem a lényegét, akkor éppen a bayes-i gondolkodás és képlet figyelmeztethet arra, hogy szélsőséges esetben milyen anomáliák adódhatnak.

De, mennyi lehetett az esélye annak, hogy a tisztelgő köszöntés helyett immár a bekövetkező események valószínűségének kiszámíthatóságát magasztaló névvel Ponticello előtt horgonyzó hajó aznap éjjel, az éjszaka legsötétebb órájában éppen azon az egyetlen ponton álljon, ahol egy nagyon ritka természeti jelenség az ott lévő sok közül csak ezt az egy hajót pusztítja el a tulajdonosával, a lányával és a közvetlen barátaival együtt?

Ruji

Kapcsolódó