Hírek
Az immár Franciaországban élő brit Samantha Davies eddig már háromszoros Vendée Globe résztvevő. 2009-ben 5. helyen ért célba, 2016-ban az ötödik napon elvesztette az árbócát, míg legutóbb 2020-ban a huszonhatodik napon ismeretlen úszó tárgynak ütközve sérült meg a hajója, ezért megállt Fokvárosban. A 2010-ben épült, majd 2016-ra szárnyassá átépített IMOCA 60-asát kijavították és versenyen kívül, emlékezetes érkezéssel teljesítette a földkerülő távot.
Fontos volt az a pályateljesítés a szponzora miatt. Az Initiatives Coeurnek nagyon számított a médiajelenlét, amelynek segítségével gyűjtik a pénzt afrikai szívbeteg gyerekek kezelésére. Samantha a nyomvonalával rajzolt szívet a Viszkája-öböl vízére Les Sables d’Olonne-ba érkezése előtt. Ez is közrejátszhatott abban, hogy a támogató kitartott mellette, sőt, a 2024-es Vendée Globe részvétel és siker érdekében új hajót rendeltek a számára.

Az új Initiatives Coeur teste ugyanabban az építősablonban készült, mint a L’Occitane (ma Bureau Vallée 5) – Fotó: Yann Riou – polaRYSE
Az új Initiatives Coeur tervezője Franck Manuard. A hajótestet Paulovits Dénes műhelye a Pauger Carbon építette Kápolnásnyéken. A formája azonos a 2016-17-es földkerülőn versenyzett L’Occitane en Provence IMOCA 60-aséval (jelenleg Bureau Vallée 5 és Louis Burton vitorlázik vele), de persze a tapasztalatok alapján több átalakítás is történt az új hajón, hogy még jobb lehessen, mint az Armel Tripon által megvitorlázott, a déli óceánokon remekül teljesítő előd.
A magyar építésű karbon kompozit testet aztán a megrendelő Black Pepper szerelte fel komplett versenyhajóvá Nantes-ban illetve Lorient-ben. Ugyan a hajótest már ezév elején megérkezett Franciaországba, ám ott az összeszerelés alaposan elhúzódott. Ezért Samantha Davies túl keveset vitorlázhatott az új hajóval a Route du Rhum rajt előtt. Nyilatkozta is az indulás előtti napokban, miszerint nem számít arra, hogy azonnal versenyképes lehetne az élmezőnnyel. Egy ilyen hatvanlábas új versenyhajó megismerése, a polártáblázatának felépítése és ehhez kapcsolódóan a vitorlaválaszték tesztelésével megalkotandó teljesítménymutatóinak fejlesztése hosszú időt vesz igénybe csapattal és szólóban vitorlázva. Az Initiatives Coeur evvel a munkával komoly elmaradásban van.
Mindamellett Sam Davies nyilván az egyik legtapasztaltabb, legnagyobb tudású szkipper mezőnyben, és bizonyította már többször is, hogy a legkeményebb körülmények között is helyén van a szíve. Ám ezúttal a hajót kímélve óvatosan vergődött át az első napokban támadó ciklonokon, majd még óvatosabban vitorlázva meteotaktikailag rossz választások jellemezték a menetét. Egyszerűen fogalmazva: éppen az ellenkezőjét csinálta, mint Weöres Szabolcs. Amilyen jól vitorlázott a szinte bármilyen szélben lassabb Szabi Racing, olyan rossz döntéseket hozott ezúttal Sam Davies az új Initiatives Coeurrel.
A 12 Route du Rhum-Destination Guadeloupe transzatlanti versenyt a 28. helyen (több, mint egy nappal és nyolc órával Szabi mögött érkezve) fejezte be.
„Bár versenyzőként már a rajt előtt is pontosan tudtam, hogy ezen a Route du Rhum-on nehéz lesz versenyképesnek lennem ennyire új hajóval, amivel alig edzettem még, és ezért nem tudhatok folyamatosan gyorsan vitorlázni vele. Mégis frusztráló így hajtani, hiszen egy versenyző mindig jól akar teljesíteni. Kezdetben akadtak kisebb, nem komoly műszaki problémaim, amelyek nem voltak igazán komolyak, ám a legrosszabbkor jöttek, miközben két időjárási fronton kellett átküzdeni magam. Ezeket a helyzeteket, problémákat nem jól oldottam meg. Ezek után pedig kisebb hibák, törések hatására talán túl óvatos lettem, nem hajtottam a hajót, nehogy valami komoly sérülést szenvedjen a hajóm, nehogy ki kelljen állnom a versenyből.

Sam Davies fog még az élmezőnyben száguldani ezzel a hajóval – Fotó: Yann Riou / polaRYSE
Ezek után történt, hogy a J3-as fokkom sarka leszakadt egy negyvencsomós nyomásban, ráadásul a szélműszerem jeladóját is lefújta a szél az árbóc tetejéről. Próbáltam kordában tartani a vitorlát, ott kapaszkodtam az orrban, miközben a hajó fékevesztetten száguldott és fúrta be az orrát a hullámokba. Csak kapaszkodtam és próbáltam rendbezni a helyzetemet. Eközben nyugodtam meg, belátva, hogy másként is csinálhattam volna dolgokat, sőt, biztosan másként kellett volna. Ezután még nehézségeim adódtak a tőkesúllyal is, ezért már le kellett lassítanom a hajót. Nem akartam túlhajszolni, mert ez-az meglazult és nem akartam semmit túlterhelni.”

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.