Tisza
Nagy Sándor a létesítmény átadásán úgy fogalmazott, ahhoz, hogy a Tisza valóban Szeged főutcájává váljon, szükség van arra, hogy a folyó megközelíthető legyen, ott élményekkel szolgáló attrakciók várják a helybélieket és a turistákat.

Fotó: szeged.hu
A Partfürdőt uniós támogatással megvalósuló programban fejlesztették. Elkészült egy 250 méteres parti sétány, két-két gyermekjátszótér, strandfoci, illetve röplabdapálya, 300 méteres partszakaszon pedig horgászpályát alakítottak ki. Az önkormányzat saját forrásaiból bővítette a terület villamosenergia-ellátását is – közölte az alpolgármester.

Fotó: szeged.hu
A 300 millió forintos fejlesztés utolsó beruházása a város központjában, a Belvedere palotával szemben, a Tisza újszegedi oldalán, a szegedi Mahart Tisza Yacht Kft. által épített kishajókikötő. Az úszómű a pihenni vágyók mellett kiszolgálja a vízi sportok kedvelőit, a vízitúrázókat, horgászokat is.
Az úszóművet 15 méteres bejáró kapcsolja össze a parttal. Központi, több mint 300 négyzetméteres mólója elsődlegesen vízi pihenőhelyként működik. Ehhez az egységhez 96 méteres kikötőmóló kapcsolódik, melynél 48 hajó helyezhető el.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.