34. America’s Cup – Miben kéne javulni a briteknek? – Élő adás a 14 órától

A kupavédő nagyon magabiztos

Az Emirates Team New Zealand három versenynap és négy futam után 4–0-ra vezet az INEOS Britannia előtt. Peter Burlingék mind a négy futamon magabiztosan győztek és egyértelműen gyorsabbnak látszanak a Ben Ainslie vezette brit csapatnál.

De valóban gyorsabb a hajójuk, vagy mással nyerik a futamokat a kiwik? Miben kellene javulni még a briteknek, hogy legalább futamot nyerjenek?

Könnyű válasz lenne az, hogy taktikában, mert jó taktikát csak gyors hajóval lehet vinni. Ha az ellenfél gyorsabb, akkor kényszerpályák maradnak csak a lassabb számára. Persze ettől lehetne jobban érvényesülni a rajt előtti párviadalban, és így előnnyel kezdeni a futamot. Ez a briteknek csak egyszer sikerült, és akkor sem biztos, hogy ők kényszerítették az akaratukat Peter Burlingékre. Legalább is ezt mutatta meg a kupavédők útvonalválasztása, vagyis az, hogy elsőbbséget adtak annak, hogy ők mehessenek előbb a pálya jobb oldalára. A britek az első találkozásukkor így még előrébb jártak, de nem tudtak már kellően zavaró pozícióba fordulni. Burlingék ismét jobbra húztak, és legközelebb már ők vezettek. Ezután a krajcokban nagyon okosan és taktikusan védték a pálya általában frissebb szeles jobb oldalát.

Hol van a brit sebességhátrány?

A futamok után a mért adatokat is felhasználva a csapatok szigorúan elemzik a teljesítményeket, és lázasan küzdenek azért, hogy javítsanak, fejlődjenek, amiben csak lehet. A nagyobb nyomás négy futam után természetesen a briteken van, mert egyelőre meglehetősen esélytelennek tűnnek.

Pedig szemre nem lassabbak. Az élőképeken is látható volt, hogy a sebességük nem rossz. A különbség valahol a fordulók és manőverek végrehajtásában gyökerezhet. A közvetítést figyelve úgy tűnik, hogy az új-zélandi hajó egy-egy fordulót követően hamarabb gyorsul fel.

A futam után a közvetítésben közzétett sebesség, VMG, és megtett távolság adatok csalókák, mert azok a teljes menetből összegzettek. Ám elemzésre alkalmas, részletezett adatok is nyilvánosságra kerülnek.

Ezek alapján meglepő lehet, de az Emirates Team New Zealand hajója nem gyorsabb az INEOS Britanniánál. A különbség például abban jelentkezhet, hogy az adatok bizonyossága szerint, különösen a fordulók után az új-zélandiak hamarabb gyorsulnak, és élesebb szögben képesek a szél felé préselni. Ez minden manővernél jelenthet 15-20 méter előnyt.

A britek egyenes menetben felgyorsulnak ugyanarra a sebességre, mint ellenfelük, sőt, a fordulókat gyakran már élesebb szögből kezdik, de addigra hátrányból jönnek, és a zárt pályán, pláne taktikus párviadalban hamar jön a következő manőver.

Mitől gyorsabb a fordulója az új-zélandiaknak?

A szakemberek emlegetik a hallhatóan kiegyensúlyozottabb kommunikációt Burling és a másik kormányos Nathan Outerridge illetve a trimmerek között. Esélyes, hogy ők összeszokottabbak, mint Ben Ainslie Dylan Fletcherrel, hiszen az utóbbi rövidebb ideje van a brit csapatban. Giles Scott volt korábban a társkormányos Ainslie mellett.

A hátrányukat nyilvánvalóan a britek is tudják, és tegnap, a szünnapon kimentek edzeni. Folyamatosan fordulókat és gyors manővereket gyakoroltak. Olyanokat, amik a rajt előtti harcban szükségesek, például minél szűkebb íven végrehajtott teljes kört. (A közelükben figyelt, és bizonyára mindenféélét mért az EMirates Team New Zealand motorosa…)

Arra is láttam videós példát a neten, amely az orrvitorla eltérő kezelését mutatta a fordulókban. Az új-zélandiak korábban áthúzzák a fokkot az új oldalra, és ez is befolyásolhatja a gyorsulásukat. Ha ez igaz, nyilván a britek és módosíthatnak a renden.

Ám az Emirates Team New Zealand egy alig látható technikai előnnyel is bír. Ez pedig a nagyvitorla hátulját mozgató rendszer, a sínen mozgó lékocsi, és a kétrétegű vitorla hátsó éleit állító kötélzet. Ez menet közben burkolat alatt dolgozva alig látszik.

Az új-zélandi hajó lékocsi rendszere – Forrás: Mozzy Sails videó – You Tube

A rendkívül szellemes szerkezet nem csak jobbra-balra, vagyis luvba és lébe mozgatja az állítókocsit, de az azon keresztbe elhelyezett, talán minden irányba mozgatható kar a rajta lévő, a hátsóél állító köteleket egymástól függetlenül szabályozó rendszer a Britannián használatosnál sokoldalúbb, precízebb és feltehetően gyorsabb állítást tesz lehetővé. Márpedig a közvetítésben is látszik, hogy a grószkocsi szinte folyamatosan mozog. A kerékpárosok nagymértékben ennek az állítórendszernek a mozgatásához termelik a nyomást a hidraulikába. Ha pedig ez gyorsabb, pontosabb és könnyebb, az méterekben megmutatkozó előnyt jelenhet. Például a fordulók utáni gyorsulásban.

Ruji

Élő közvetítés 14 órától

Az M4 Sport magyar nyelvű adásában Vásárhelyi Tamás mellett ismét Litkey Farkas a szakkomentátor!

 

Az egyik fél 7 győzelméig tartó 37. America’s Cup további versenynapjai: október 17. csütörtök szünnap, majd október 18-tól 21-ig minden nap lehetnek futamok.

Az America’s Cup versenyek során 1870 óta 29 alkalommal győzött a kiíró Egyesült Államok csapata. Eddig négyszer örülhettek az új-zélandiak, kétszer a svájciak, és egyszer az ausztrálok, ám az ő 1983-as  győzelmük különleges volt, mert azzal szakították meg az amerikaiak kezdetektől tartó 24-es veretlenségi sorozatát.





Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.