37. America’s Cup – Az állás 4–2 – Szünnapi tanulság mindenkinek

Sir Ben befűzte az oktatófilmet

Jaj, nem az új-zélandiaknak! Dehogy is. Mindannyiunknak, pontosabban minden vállalatvezetőnek, vagy akármekkora embercsoportot irányítóknak szerte a világon.

Reggel jutott az eszembe, hogy „befűzte az oktatófilmet”, de Isten ments, ez nem egy briteknek szurkoló valaki piszkálódó bosszantása a kiwikért szorítóknak.

Ben Ainslie nem csak a világ egyik legnagyobb vitorlás versenyzője, aki példamutató versenyszellemmel igyekszik felállni a gödörből, ahová az első három versenynapon került a csapatával. Szemben a többi kormányossal ő a teljes vállalkozás, az INEOS Britannia ügyvezető igazgatója is. Arról pedig, ahogy a szerdai két futamon látottak alapján legalább is kilépett ebből a gödörből, arról példát vehet a világon bárhol, bármilyen vállalkozás feje, bármilyen vezető.

Ezért érdemes America’s Cupot nézni!

Tanulságok, megállapítások

Honnan indulhatott Sir Ben Ainslie gondolkodása hétfő délután, amikor zsinórban elvesztette a negyedik futamot azon a versenyen, amelyre több, mint kétszáz emberes vállalkozást vezetve tíz éve készül? Nyilván először is leszűrte a tanulságokat, megkereste a problémákat, a hátrányuk lényegét.

INEOS BRITANNIA, Ben Ainslie

A mért adatok alapján az INEOS Britannia a hajósebességet tekintve nincs hátrányban az Emirates Team New Zealandhez képest. A csúcssebessége, vagy egy hosszabb szakaszon mérve a VMG-t a relatív térnyerése olykor talán még jobb is. Mégis négyszer kikaptak a magabiztos, és szemre gyorsabb új-zélandiaktól.

Az elemzés azt mutatta, hogy a manőversebességük lassabb, főleg a krajcos fordulóikat tekintve. Többnyire kisebb szélszögön vitorlázásból kezdték a fordulóikat, ám azokból lassabb sebességgel és tompábban jöttek ki, mint az új-zélandiak, amivel 10-20-30 métereket veszítettek minden alkalommal. Ez önmagában elég a vereséghez, különösen ha az ellenfél taktikája extra fordulókra kényszeríti őket, ráadásul elzárja előlük a széltaktikailag előnyös lehetőségek egy részét.

Ráadásul a rajt előtti harcban – egy alkalommal súlyosan, büntetést is kapva – rendre alulmaradtak a kiwikkel szemben, mert nem tudták kellő gyorsasággal észlelni az ellenfél reakcióit, illetve rugalmasan változtatni a saját mozgásukon.

Harmadrészt a hajókból a közvetítésben is hallatszó belső kommunikáció az INEOS Britannia esetében sokkal zaklatottabb volt, mint az ellenfélnél, ráadásul leginkább Ainslie hangja dominált a társkormányos, a túloldalon ülő, így a pálya egyik felét onnan jobban látó Dylan Fletcherrel szemben.

Megoldások

Egy: Munka, edzés, módosítás a manőverek végrehajtásán. A hétfői szünnapon Sir Ben Ainslie nem adott pihenőt az embereinek. Ez nem csak a verseny-, vagy a kísérőhajókban ülőket érinti. Egy AC75-ös összerakása, felkészítése reggel 6 körül kezdődik, nyolc órával a rajt előtt.

A vízen – az ETNZ embereinek figyelő tekintete előtt – friss szélben folyamatosan manővereket gyakoroltak. Előbb fordulást és halzolást, feltehetően apróságokban módosított munkarendben. Ez alatt érthető például a fokk korábbi pillanatra időzített áthúzása, a árbócforgatás pillanatának módosítása, és persze a kigyorsítás közben a dinamikus vitorlaállítások esetleges átalakítása a korábbiakhoz képest. Meg persze számtalan egyebet is megtehettek, amiről kívülállóként fogalmunk sem lehet…

Kettő: Ezt követték a teljes körbefordulások, és nyolcasok gyakorlása. Egyrészt a rajt előtti harchoz bővítve a fegyvertárat, másrészt a belső kommunikáció átalakítását, finomítását, a feladatok esetleges átrendezését, mondjuk az ellenfél mozgására való pontosabb koncentráció és reagálás érdekében.

Három: Hajón belüli kommunikáció. Az előzőekben felsoroltakon túl, az ötödik-hatodik futamon észlelt hibák alapján Sir Ben Ainslie CEO a legfontosabbat is megtette: értékelte önmagát, és eszerint módosított. Az ötödik és a hatodik pre-start időszakban már feltűnően nyugodt, mondhatni higgadt, érzelemmentes hangok hallatszottak a brit hajóból, és folyamatosan Ainslie-vel egyenrangúan Dylan Fletcher hangja is. Mindketten a kellő pillanatban szerepet cserélve, az ellenfél mozgását pontosan közvetítve egymásnak, amihez gördülékeny döntéshozatal párosult.

INEOS BRITANNIA

Vagyis biztosan mit nem csinált Ben Ainslie?

Négy vereség után nem üvöltötte le „főnöki módon” senkinek a fejét, hanem felmérte, hogy ő miben hibázott, illetve mit kell átalakítani, átrendezni, és ebbe biztosan belevonta az érintetteket. Halkan és intelligensen. Persze ettől még pihenő helyett keményen meghajtotta magát és a csapatot is, akik ezt így teljes szívvel végig is csinálták vele.

Mindennek látványos eredményét láthattuk a szerdai futamokon. És mindezzel mindenkinek, a vitorlázáson túlmutató módon adott leckét a világ bármely vezetőjének a hatékonyságról, önismeretről és profizmusból. A másnapi eredmény pedig tovább növelhette a tekintélyét a beosztottai szemében.

Így értem, hogy „befűzte az oktatófilmet”. Pejoratív felhang nélkül.

Bár, őszintén! Magunk közt szólva, csak annak, akik a briteknek és ezzel Európának drukkolunk, halkan mondom, persze hogy befűzte Burlingéknek is… Igen, abban a jóleső kocsmai kiértékelős módon mondva is. Magunk között.

Két tanulságos rajt előtti menet

Az aznapi első futamon az új-zélandiak jöttek balról, balcsapáson a vonalra. Közepes-gyenge szélben, és trükkös, kissé keresztben jövő döghullámos vízen, amikor nagyon kell figyelni az AC75 szárnyon tartására.

Kicsit késve érkeztek, de a jobbcsapásos britek is, ami utalhatott szél gyengülésre is. Ilyenkor a jobbcsapásos, útjogos hajó keményen ejt a keresztbe elhaladó balcsapásos ellenfél felé, hátha sikerül kellően közel érve egy büntetést a nyakába akasztani. Ez persze most sem jött össze, de Peter Burlingéknek előlük menekülve kissé ejteniük kellett. Gyengülő szélben ettől nem gyorsul, hanem lassul egy normál hajó, de a foiler is.

Az adott helyzetben egyébként taktikai szempontból logikusan Peter Burling azt mondta Nathan Outerridge-nek, hagy halzolva a britek után fordulnak. Gondolom hátha sikerül őket a pálya bal oldala felé terelni és odazárni. Outerridge négy futamgyőzelem és az addig tapasztalt fölényük vezette magabiztosságával megerősítette Burling döntését. Majd túl kis sebességgel végezve a manővert a hajójuk egy oldalról kapott döghullám párban letoccsant a vízre, és kész, ezzel elvesztették a futamot. Mire újra képesek voltak a szárnyaikra emelkedni, a brit hajó másfél kilométeres előnnyel előttük száguldott.

Az új-zélandiak óriásit hibáztak, ám a britek sem egyszerűen a szerencsének köszönhették a győzelmüket. Nyilván némi túlzott kiwi önbizalomnak, de annak is, hogy a fenyegetésükkel ejtésre késztették, és így valamelyest lelassították az ellenfelet, mielőtt az a végzetesen hibás manőverbe kezdett volna. Azt is gyorsan észlelték, hogy Burlingék bajban vannak, és azonnal ejtették a hajójukat, hogy legalább kicsit megzavarják a kiwiknek amúgy is kevés szelet. Nem ők lökték le a kupavédők hajóját a szárnyáról, de a fuldokló homlokát, ha lehet egy kicsit lejjebb tuszkolták, be a víz alá, nehogy már levegőhöz jusson!

Ettől fogva Ben Ainslie-éknek a győzelemhez csak önmagukra, a saját szárnyon maradásukra kellett figyelni, amit a lassan frissülő szél is segített.

A futam a rajt előtti küzdelemmel

Ám az igazi lelki fölényt a második rajt előtt alapozták meg

Ekkor, az előzőeknél frissebb, már bátran manőverezhető szélben ők érkeztek balcsapáson, így Burlingék léphettek fel támadóan.

Az INEOS Britannia  jobb oldali rajtbója közelében luvbanm a negyedik futamon látott elhibázott esethez hasonlóan ismét nagyívű, körbefordulásra utaló fordulóba kezdett. Amint az ETNZ is ugyanúgy reagálva követte azt a menővert. Ám, amikor a kiwik láthatóan szűkebb körben fordultak, akkor a brit hajó a körét nagy S-é változtatva jobbra ívelt, majd balcsapáson a pálya jobb oldala felé menekült.

Burlingék becsületére legyen mondva ezt ők nagyon profin, azonnal érzékelve szintén visszaejtettek jobbra, majd szélalattiként közelítettek a Britannia felé. Egy alkalommal óvást is jeleztek, ám ehhez nem kerültek elég közel, és az online figyelő zsűri nem büntette meg a brit hajót.

Ben Ainslie-ék nagyon pontosan vezetve az AC75-ösüket sikeresen elég távol maradtak az ellenféltől, és amikor elérték a pálya szélén lévő védett sávot ott nyugodtan halzolhattak és luvolhattak fel a rajtvonal felé.

Burling és Outerridge ezt is pontosan reagálva a Britannia szélalatti oldalára álltak, és miközben mindketten a rajtvonal felé indultak, fennállt a lehetőség, hogy sikerülhet a briteket a bóján kívül a rajtvonal fölé kényszeríteniük, és akkor onnan előnnyel ejthettek volna vissza a rajtvonal mögé. Ám Ben Ainslie-ék nem hiába gyakoroltak a szünnapon.

Nem lassultak le a manőverek közben, sőt, a vonal felé szárnyalva egyre jobban gyorsultak, és ezért még a vonal előtt megkockáztathatták, hogy a hajójukat a kiwik szélfelőli oldalán megejtsék és felgyorsulva már úgy száguldjanak lejjebb az ellenfél elé, hogy az ha luvolna, akkor kicsúszna a két hajó közötti fedésből, ezért akkor, abban a helyzetben már nem tud útjogot érvényesíteni. Ezt a britek előreszáguldva gyönyörűen végre is hajtották, és ezzel megnyerték a rajtot.

Az America’s Cup és az előtte volt Louis Vuitton Kupa legszebb rajt előtti küzdelmét láthattuk, amelyben a britek mindent érvényesítettek, amit a szünnapi felkészüléssel javíthattak a korábbiakhoz képest.

A rajt utáni menet is tanulságos volt. Sir Ben Ainslie óvatos duhaj. Javítottak a fordulóikon, de hogy mennyire, abban nem lehetett halál biztos. Ezért előnyben csak ritkán „fogta” az ellenfelet, inkább a széltaktikára figyelve őrizte a pozícióját az ellenféllel szemben, takarékoskodva a nekik esetleg még mindig hátrányos fordulók számával.

Ezt a futamot érdemes végignézni, különösen a harcot a rajt előtt

Lelki fordulat?

Túlzás lenne ezt állítani, de az kétségtelen, hogy az INEOS Britannia visszajött a meccsbe. Technikailag is, de különösen taktikailag ezen a napon fordult egyet a kép. Végre magabiztos briteket láthattunk, és szokatlan módon hibázó és hibázgató új-zélandiakat. Akik persze így is szorossá tudták tenni a párharcot.

Még a befutó utáni nyilatkozat idején is látszott Peter Burling arcán a zavar, amit a britek mai teljesítménye kelthetett. (Vagy belemagyarázom és ez egy szurkolói meglátás, vágykép.)

De az biztos, hogy a britek talpra álltak. És még valami a pszihés oldalhoz: Burling és Outerridge, amint az új-zélandi vezetők is, jól ismerik Ben Ainslie-t, hiszen mindannyian voltak vele egy csapatban is. Tudják, hogy milyen elhivatott – anélkül nem lehet négy olimpiai aranyat nyerni –, és ezt megtapasztalhatták már sokszor ellenfélként is. Most pedig arra láthattak bizonyítékot, hogy az egész vállalkozást hogy irányítja. Hogy miként terjeszti ki a hatékony elhivatottságát az egész csapatra, villámgyors fejlődést elérve. Na, ez lehet ijesztő számukra!

Ettől még könnyen előfordulhat, hogy péntekre, a hetedik futamra ők is másképp jönnek ki, mint eddig, és újra a magabiztos és gyors új-zélandi csapatot látjuk majd. Ugyanis Peter Burling és Nathan Outerridge se ma jött le a falvédőről, amint Grant Dalton sem.

Az M4 Sporton pénteken 14 órától ismét Litkey Farkas segíti szakkomentátorként Vásárhelyi Tamást. Ez pedig jó előjel, mert ha Farki kommentál, olyankor mindig a britek győznek…

Ruji

Következik – pénteken 14 órától a hetedik futam, utána pedig a nyolcadik

Az egyik fél 7 győzelméig tartó 37. America’s Cup további versenynapjai: október 17. csütörtök szünnap, majd október 18-tól 21-ig minden nap lehetnek futamok.

Az America’s Cup versenyek során 1870 óta 29 alkalommal győzött a kiíró Egyesült Államok csapata. Eddig négyszer örülhettek az új-zélandiak, kétszer a svájciak, és egyszer az ausztrálok, ám az ő 1983-as  győzelmük különleges volt, mert azzal szakították meg az amerikaiak kezdetektől tartó 24-es veretlenségi sorozatát.






Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.