37. America’s Cup – Gyorsan jött a kiwi válasz, 6–2 a verseny állása

Egyoldalú menetek voltak, a kupavédő csapat tarolt

Tökéletes 10-13 csomó erejű, part felől fújó, tehát pöffös, lyukas, csíkokban frissülő szél, és a nyílt tenger felől érkező keresztirányú döghullámzás várta a feleket Barcelona vizein a 37. America’s Cup 7. és 8. futamára

A rajt előtti párharcokat leszámítva, amelyek során az INEOS Britannia mindkétszer bíztatóan mozgott, és látszólag nyerte is a rajtokat– ennek eldöntése persze mindig az első csapásváltások után lehetséges, mert akkor a széltaktika megnyilvánulása után értékelhető pontosan a rajtvonalon volt helyezkedés – , a kupavédő Emirates Team New Zealand egy pillanatnyi esélyt sem hagyva ellenfelének mindkétszer úgy húzott el, mintha kötélen vontatnák. Sir Ben Ainslie-éknek ezen a napon szemernyi esélyük sem volt a Peter Burling és Nathan Outerridge vezette hajó ellen.

Letagadhatatlanul archív kép, mert ezen a napon bőszélben a britek egyszer sem voltak ilyen közelségben a kupavédőkhöz

A napi első futam rajtja után volt ugyan némi szerencséjük a kiwiknek egy jobbos frissülés és váltó elérésével, de feltehetően anélkül is előbb-utóbb az élre álltak és elhúztak volna. A keddi szünnap után a britek álltak talpra, de, amint az várható volt most, a csütörtöki pihenő után az új-zélandiak jöttek ki a vízre úgy, mintha generálozták volna őket. Ráadásul a brit hajó kormánya a második futam közepén valamivel ütközve megsérülhetett. Az eset pillanatnyi megtorpanást, majd a kormány vibrálását okozta, ám Ben Ainslie már a befutó utáni nyilatkozatban is mondta, hogy ez már nem sokat számított. Nem ezért kaptak ki. Ezen a két futamon az új-zélandi hajó és csapat a verseny minden elemében jobb volt náluk.

A futamok a kezdeti pörgés után végül olyan unalmassá váltak, hogy a győztesek visszatérhettek a mosolytalan befutóhoz. Sokatmondó, hogy az új-zélandi kísérőhajón a napi második diadal után Grant Dalton tapsot imitálva talán négyszer-ötször is összeütötte a kezeit, de a többiek olyan arccal ültek, mint a Hapci dunai propeller legénysége, amikor egy napon hatodszor elhajózik a Lánchíd alatt… Na, jó, hát nyertünk… De, mi lesz a vacsi?

Holnap véget érhet a 37. America’s Cup, mert az Emirates Team New Zealandnek már csak egyetlen futamgyőzelem hiányzik az újabb kupavédéshez.

Az ötödik versenynap teljes közvetítése

Az egyik fél 7 győzelméig tartó 37. America’s Cup további versenynapjai: október 18-tól 21-ig minden nap lehetnek futamok.

Az America’s Cup versenyek során 1870 óta 29 alkalommal győzött a kiíró Egyesült Államok csapata. Eddig négyszer örülhettek az új-zélandiak, kétszer a svájciak, és egyszer az ausztrálok, ám az ő 1983-as  győzelmük különleges volt, mert azzal szakították meg az amerikaiak kezdetektől tartó 24-es veretlenségi sorozatát. A britek még soha nem nyerték el a kupát. 60 évvel ezelőtt voltak utoljára kihívók, és a szerdai diadalaik előtt legutóbb 90 évvel ezelőtt nyertek futamot.







Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.