Vitorlázás
Ha lesz ma ötödik is, az már a második seljetezőkör (Round Robin 2) része. Holnap, vagyis szeptember 2-án hétfőn szünnap következik, és a verseny kedden folytatódik.
A harmadik versenapon is gyenge, ám a péntekinél használhatóbb szélben versenyeztek a csapatok. Mindenesetre most is voltak olyan futamok, amelyek idejekorán eldőltek, mert valamelyik fél a párviadalozók közül a rejteljárás perceiben esett ki a szárnyalásból. Ez mindig behozhatatlan hátrányt jelentett.
Az is egyre világosabban látszik, hogy jelenleg az Alinghi Red Bull Racing csapata az, amelyik teljesítmény potenciálját tekintve – az előversenyen is látottakkal együtt – lefelé kilóg a mezőnyből. Akár a hajó, akár a csapat produkcióját nézve, bár ez utóbbinak az értékelésekor nagyon fontos tudni, hogy lassabb, vagy a szárnyalásból, a foilerezésből könnyebben kieső hajóval senki sem lehet ügyes és okos. Sőt! A sebességhátrány – ahogy jönnek a pofonok egyre hatványozottabban – oka a hajókezelési és versenytaktikai hibák szaporodásának. Bár a kieső hely elkerüléséért nagy küzdelem várható, jelenleg a svájciak erre a leginkább „esélyesek”.
A hajók és csapatok közötti sebességkülönbségek arányosak azzal, hogy melyik csapat mennyi ideje hajt az America’s Cupért, milyen régóta zajlanak a fejlesztéseik és teszteléseik, és ennek megfelelően mennyire megbízható a technika, illetve milyen gyakorlott a csapat.

Egyelőre ez a két csapat a legmagabiztosabb
Jelenleg úgy tűnik, hogy az új-zélandiak és az olaszok kiemelkednek. Ez természetes, tekintve, hogy nekik van a legnagyobb múltjuk ebben a 75 lábas foileres típusban. A britek és az amerikaiak nincsenek nagyon messze tőlük, képesek jó sebességre, nagyszerű taktikai döntésekre és jól kivitelezett manőverekre. Ám nem olyan egyenletes biztonsággal, mint az előbb említett két csapat.
Ráadásul a britek hajója kilóg a sorból, a tervezésben láthatóan újszerű koncepcióik vannak. A többiekhez képest máshol lévő foilok, és a kormány pozíciója, illetve a sok szempontból eltérő testforma azt eredményezheti, hogy egyszer csak, bizonyos körülmények között kiugró sebességet mutatnak majd, ami megadja a kellő önbizalmat is, ám a sokirányú újszerű fejlesztések ugyanígy vissza is üthetnek. Egyelőre nem látszik rajtuk látványosan fejlődő menetjellemző, de még nem türelmetlenek, amit egy-egy futam sikere, és a kétségtelen fejlődésük is alátámaszthat. A legutóbb sem pánikoltak a verseny ezen szakaszában, és léptek is előre azután óriásit.
Az amerikaiak látványosan kecses hajója kétségtelenül nagy tempóra is képes, ugyanakkor a jelek szerint a műszaki rendszerben sok még a hibalehetőség. Emellett a csapatuk is sokszor átalakult. Tom Slingsby nagy király, de ezen a szinten ő sem varázsolhatja elő könnyedén a nyulat a kalapból. Ráadásul legalább az elöttük álló három hajóban is hasonlóan nagy mágusok ülnek.

Augusztus 22-25. Előverseny
Augusztus 29- szeptember 8. LVC Selejtezőkörök (Round Robin 1 és Round Robuin 2)
Szeptember 14 – 19. LVC Elődöntők – 5 megnyert futamig
Szeptember 26 – Október 5. LVC Döntő – 7 megnyert futamig
Október 12 – 21. 37. America’s Cup – párosverseny a kupavédő és a kihívó között
Kísérő versenyek
Szeptember 17 – 26 Unicredit Ifi America’s Cup
Október 5 – 13. PUIG Női America’s Cup
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.