37. America’s Cup – Louis Vuitton Kupa elődöntők 3. nap – Ma mindkét párharc véget érhet

Akár sepréssel is végződhetnek az elődöntők

Az INEOS Britannia és a Luna Rossa Prada Pirelli két versenynap után egyaránt 4-0-ra vezet a Louis Vuitton Kupa elődöntő párharcokban. A versengés öt győzelemig tart, így a mai napon lezárulhatnak az elődöntők. A két erős csapatnak már csak egy-egy győzelemre van szüksége a Louis Vuitton Kupa döntőjébe jutáshoz. Eddig mindössze egyetlen szoros futamot láthattunk, mégpedig az olaszok és az amerikaiak közötti negyedik menetben. Vagyis az esélyes csapatok sokkal gyorsabbak és határozottabbak az ellenfeleiknél. Így az sem lenne meglepő, ha a mai első futamaikkal, és 5-0-ás söpréssel zárulna mindkét elődöntős párviadal.

Az élő közvetítés ma is 14 órakor kezdődik. Elérhető a lenti képre kattintva, de továbbra is érdemes nézni a tévéközvetítést. Ezúttal nem a Duna World, hanem az M4 Sport közvetíti a versenyt, ám a szakkomentátor ezúttal is Litkey Farkas, és ő sok hasznos információval tudja érdekessé tenni az amúgy a futamokon látható szoros küzdelmek elmaradásakor nem mindig izgalmas látnivalót.  (Korábban ide tévesen Duna Worldöt írtam a mai közvetítés helyeként, ahol eddig láthattuk a futamokat, de ma változott az adás helye. Elnézést kérek, ha valakit félrevezettem! Ruji) Mivel a mai első futamokat az esélytelenebbek nyerték, ezért az elődöntők folytatódnak. Ezeket viszont magyar kommentárral csak az m4sport.hu-n lehet már látni.)

A 37. America”s Cup versenyhez vezető PROGRAM

Louis Vuitton Cup – A kihívók selejtező versenye Barcelonában

Augusztus 22-25.                               Előverseny
Augusztus 29- szeptember 8.        LVC Selejtezőkörök (Round Robin 1 és Round Robuin 2)
Szeptember 14 – 19.                           LVC Elődöntők – 5 megnyert futamig
Szeptember 26 – Október 5.           LVC Döntő – 7 megnyert futamig

37. America’s Cup

Október 12 – 21.                                  37. America’s Cup – párosverseny a kupavédő és a kihívó között 

Kísérő versenyek
Szeptember 17 – 26                           Unicredit Ifi America’s Cup
Október 5 – 13.                                    PUIG Női America’s Cup

















Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.