Vitorlázás
Április 19-én Alinghi Red Bull Racing hivatalosan bejelentette, hogy befejezi America’s Cup-szereplését, és megkezdte a „rendezett leállást”. A csapat a genfi székhelyű La Société Nautique de Genève (SNG) yachtklubot képviselte, akik megerősítették a hírt. A döntés mindössze néhány nappal azután született, hogy az Ineos Britannia visszavonta kihívását az Athena Racinggel, Sir Ben Ainslie, az Ineos korábbi kapitányának a csapatával folytatott egyre elmérgesedő vita közepette.
Az Alinghi csapatot 1994-ben alapította a svájci Ernesto Bertarelli, és azóta is ő vezeti, az ő tulajdona. Az „alinghi” szónak nincs jelentése, egy kisgyerekként kitalált és használt szava. Az Alinghi csapat 2000-ben szállt be t az America’s Cupért folyó küzdelembe, és kétszer el is hódította, 2003-ban és 2007-ben. Később, a kupa elvesztése után a részvétele szakaszos és időnként ellentmondásos volt. 2022-ben lett a fő névadó szponzor a Red Bull. Miután 2024-ben visszatértek az America’s Cuphoz vezető útra, az Alinghi Red Bull Racing bár újonc volt az AC75 osztályban, mégis bejutott a kihívók versenye, a Louis Vuitton Kupa elődöntőjébe, ahol az Ineos Britannia búcsúztatta.
Az Alinghi az első európai kupagyőztes, és bizonyára sokáig az első olyan győztes csapat marad a kupa történetében, amely egy tengertől elzárt országból érkezett.
„Legjobb erőfeszítésünk ellenére sem tudtunk megegyezni az America’s Cup védőjével az esemény jövőjéről” – áll az Alinghi Red Bull Racing közleményében. „Szerettünk volna nagyobb elszámoltathatóságot, nagyobb átláthatóságot és új lehetőségeket látni nemcsak egyénileg, hanem csapatként is. Így mindannyian együtt egy kereskedelmileg életképes eseményt szervezhettünk volna, amely képes lenne globális tévés közvetítést, nézőket és szponzorokat vonzani.

Archív kép: Az Alinghi Red Bull Racing AC75-ösének bemutatása a 37. America’s Cupra készülve
„Az elmúlt néhány év hihetetlen utazás volt. Köszönjük minden csapattagnak, minden szponzornak és minden támogatónak a hitét, bizalmát és elkötelezettségét.”
Grant Dalton, az Emirates Team New Zealand és az America’s Cup esemény vezérigazgatója a New Zealand Heraldnak elmondta, hogy meglepte a hír, mivel a svájci csapat az eddigi megbeszéléseken támogató partner volt. Reakciójában oda is szúrt nekik: „Meglepő az Alinghi Red Bull Racing döntésee, bár már egy ideje nyilvánvaló, hogy nehezen tudnak felépülni a tavaly októberi barcelonai gyenge teljesítményükből, és esélyt adni maguknak a „vízen” való győzelemre a 38. America’s Cupon”.

Grant Dalton
„Az AC37 lezárása óta – folytatta Dalton – minden csapat aktívan részt vett egy olyan megállapodás kialakításában, amely biztosítaná az America’s Cup nyitottabb és befogadóbb lebonyolítását, és az Alinghi Red Bull Racing láthatóan nagyon támogatta a kezdeményezést, minden résztvevővel együtt. Az Alinghi kérésére a jegyzőkönyv tervezetbe még konkrét engedmények is bekerültek, amelyek például enyhítenék az állampolgársági szabályt, lehetővé téve két nem állampolgár jelenlétét a fedélzeten, ami elsősorban őket segítette volna. A tervezetben elfogadtuk, hogy a résztvevő csapatok küldötteiből munkacsoportokat hozzunk létre, hogy együtt dolgozzanak a versenyformátumokon és a televíziós média közvetítési kezdeményezésein. Együttérzünk az elkötelezett csapattagok iránt, akik most elvesztették állásukat a vezetőik döntése követeztében.”
Az Alinghi döntése, a legújabb fejlemény egy már amúgy is váratlan eseménysorozatban. Kezdődött az első kihívó, a 37. America’s Cupon a kupáért versenyzett csapat kettészakadásával, majd közülük az INEOS Britannia kiszállásával, amit április közepén követett a Team New Zealand bejelentése, hogy elvált háromszoros győztes kormányosától Peter Burlingtól.
A sikeres 37. America’s Cup helyszínéül szolgáló Barcelona nem kívánja folytatni a verseny megrendezését, így jelenleg nincs meg az új helyszín. Ráadásul az Emirates Team New Zealand csapat egyértelmű jelzést kapott az új-zélandi kormánytól, hogy nem kívánják támogatni a csapatot a hazai rendezéshez szükséges anyagiakkal, így biztos, hogy ezúttal sem védhetik a kupát új-zélandi vizeken.
Jelenleg rengeteg a bizonytalanság. A 2027-re tervezett 38. America’s Cup versenykiírása még mindig kidolgozás alatt áll, a dátumok és a helyszínek még megerősítésre várnak, és a kihívók nevezése egyelőre nem kezdődhetett el.

Alinghi Red Bull Racing a barcelonai Louis Vuitton Cup versenyen 2024 szeptemberében
Dalton az elmúlt hetekben Európában járt, hogy potenciális helyszíneket keressen. Fabio Pozzo vitorlás újságíró az olasz La Stampa újságban arról számol be, hogy Athén és Nápoly a legvalószínűbb helyszínek. De, képben van még Szaud-Arábia is, amelynek kiválasztása esetén várhatóan az ilyenkor szokásos emberi jogi aggályokon alapuló támadásoknak teheti ki a verseny rendezőit. Az ígéretek szerint Daltonék várhatóan idén június 20-ig fogják kihirdetni a helyszínt, és addigra a versenykiírás is elkészül.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.