8. Svert Kupa – Amatőr kishajós paradicsom

Kis szélben – itt az a jó!

Az augusztus közepi Svert Kupa az a vitorlás esemény, amelyiken talán a résztvevők sem, de a rendezők biztosan nem imádkoznak erős szélért, még középerősért sem. Hiszen ez az a verseny, amelyen bárki indulhat, klubtagság, sportorvosi vagy bármilyen igazolás nélkül. Vagyis a mezőnyben jónéhány, már komoly tudással bíró résztvevő mellett akadnak teljesen kezdők, nagyon amatőrök is. Viszont itt életkortól és vitorlás képzettségtől függtlenül legalább belekóstolhatnak a versenyzés, a közös vitorlásöröm hangulatába.

Mi sem bizonyítja jobban a Svert Kupa fontosságát, hogy az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok Berecz Zsombor és a már közel hasonló nemzetközi sikereket elért (az ugyanolyanokat csak ki kell várnunk, de meglesz!), Érdi Mári adták át a díjakat. Alighogy hazaértek a Tokiói Olimpiáról, fontosnak érezték, hogy egy ilyen eseményre eljöjjenek!

A Svert Kupa pálya körülbelül 20 kilométeres – az ifiknek fele ilyen hosszú –  Zamárdi előtt a part mentén sekély vízben kiegészítve egy Tihany felé futott szakasszal. Ezért is Svert Kupa a verseny neve, hiszen csak kismerülésű vitorlásokal teljesíthető a táv.

Képek a 2021-es versenyről

Alapítók, rendezők és számtalan segítő

A veseny ötlete egykor Mátay Horváth Éva és Mátay László fejéből pattant ki, akik még a Svert Kupa előtt, korábban kitalálták és értékes díjjal támogatják azóta is a Kékszalagon a legeredményesebb női kormányosnak címzett Gordon Evelyn díjat. Ám Zamárdi lokálpatriótaként és természetesen jolle-vitorlázóként ez nem volt elég nekik így megszületett a Svert Kupa is. Mind a díj, mind a verseny fő támogatója a legértékesebb tárgyjutalmakkal azóta is a Dell computer.

Ma már a versenynek a számtalan felnőtt kategória mellett van féltávon futott ifjúsági verseny része is. Ez kíváló lehetőség különösen a nem versenyklubokhoz kötődő vitorlásiskolák számára, akik örömmel ki is használják a lehetőséget, mentőhajókkal besegítve a rendezésbe is.

További információk, eredmények a  svertkupa.hu honlapon ITT.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.