Berecz Zsombor Európa-bajnoki bronzérmes lett Athénban

Scott megölte még az ezüst esélyét is Berecz Zsombornak

Sajnos az athéni Finn Európa-bajnokság Éremfutamán az történt, ami várható volt. Az összetettben élen álló brit Giles Scott elsőségére senki nem lehetett veszélyes, csakis Berecz Zsombor. Ő is kevéssé, hiszen 15 ponttal állt a négyszeres világbajnok angol mögött. Ha győz vagy második, akkor lett volna esélye az elsőségre is, de ahhoz még Giles Scottnak utolsó előtti vagy utolsó helyen kellett volna befutni.

Giles Scott bizonyára nem maradt volna le ennyire. De ilyenkor nem szabad kockáztatnia. Így tehát a rajttól, sőt már a rajtra készüléstől kezdve nem csinált mást, csakis magyar ellenfelét zavarta. A rajt után végig fordulókra kényszerítette, nem engedte tiszta szélbe kerülni. Nem olyan nehéz ezt végrehajtani, ha az embernek egyetlen célja, hogy jól lemaradjon az ellenfelével együtt.

Amit Giles Scott tett Berecz Zsomborral a hagyományos fair play szabályoknak nem felel meg. Kívülről nézve, pláne Berecz Zsombinak drukkolva nagyon ellenszenves volt a vitorlázása. Ha viszont az edzője lennék, akkor azért szúrtam volna le, ha nem ezt csinálja!

Maloney élt a lehetőséggel

Az első krajcbójához többszáz méter, behozhatatlan hátránnyal érkeztek. Zsombi ugyan megelőzte addigra fogvatartóját, de kilencedik helynél előbbre már biztos nem kerülhetett a kifújt 10-12 csomós szélben. Ez pedig azt jelentette, hogy az új-zélandi Andy Maloney-nek a hatodik helynél előrébb nem lett volna szabad befutnia ahhoz, hogy a magyar világbajnok legyen az EB ezüstérmese.

Andy Maloney azonban élt a lehetőséggel. Számíthatott is rá, hogy ez fog történni. Nem hiába győzött Palma de Mallorcán az idei első nagy versenyen (Scottot is megelőzve), és nem hiába America’s Cup győztes vitorlázó.  Végig domiinálva győzött a Medal Race-en és ezzel biztosan orozta el az ezüstöt Zsombi elől.

Berecz Zsombor tehát bronzérmes lett

Nagy ügy kérem! Ha már az arany nem jött össze, akkor ott a bronz, ami eddig nem volt. Második helyet már elért Európa-bajnokságon (2016-ban),  bronzérme eddig nem volt.

De félre a komolytalansággal! A harmadik hely is nagyszerű eredmény. Hiszen 1971 után évtizedekig (45 évig…) nem volt ennél jobb magyar EB helyezés, és Fináczy György akkori sikere még kiugróbb dolognak számított. De ebben az akkoriban is, ma meg pláne kőkemény Finn mezőnyben ott lenni folyamatosan a legjobbak közt azt jelenti, hogy Zsombor bármelyik versenyen győzhet! Példának okáért, akár az Olimpián is ugyebár…

Ruji

Részetes eredmények ITT.

ÍME A TELJES MEDAL RACE

Az olimpiai kvalifikációt ezen a napon végül az USA és Görögország érte el. A svájci finnes azt hihette a befutóban, hogy övé az indulási jog, ám egy bója körüli szituáció miatt kizárták, így jutott kvalifikációhoz a görög Jannisz Mitakisz.

A nap összefoglalója, többek közt Scott Giles nylatkozattal.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!