Finn Masters VB 2024 – 285 hajós mezőny versenyez a negyven feletti finnesek világbajnokságán

Megduplázódott a mezőny

2023-ban 145-en versenyeztek a Finn dinghy Masters világbajnokságon. Idén csaknem kétszer annyian utaztak el Punta Alába. A magyar csapat 15 hajós, veterán finneseink igen aktívak, sokat edzenek együtt külföldön is, a magyar vizeken pedig minden hajóosztályt tekintve is a finnesek hozzák össze a legnépesebb mezőnyöket. A jelenlegi csapat két egykori finnes olimikon is ott van Olaszországban. Székely Antal 1988-ban Pusanban, Szilvássy Attila 1992-ben Barcelonában képviselte a magyar színeket a Játékokon.

Székely Tonyó – Ez egy 2017-es kép Cserta Gábortól a füöldvári Gold Cupról, de Tonyót illetően ez csak abból látszik, hogy én tudom…

A tavalyi masters világbajnoki szereplést nehéz lesz felülmúlni, hiszen Székely Antal, vagyis Tonyó a hatvan év felettiek között világbajnok lett, de az abszolút sorrendben is 4. Az első tízben három magyar végzett, és ők hárman, vagyis Székely Antal, Kántor Zsigmond és Lukáts Ákos győzött a nemzetek közötti versenyben.

A most zajló világbajnokság nyolcfutamosra tervezett. Ma az 5. és 6. futamokra kerül sor. A mezőny négy csoportra bontva versenyez. Az ötödik futam teljesítése után már kiesőt is számolnak.

A legjobban eddig – négy futamban – Lukáts Ákos ment, aki az abszolút versenyben 4. helyen áll.  Címlapképünkön éppen rendesen vezet a csoportjában. Azt a futamot, az elsőt, meg is nyerte. AZon kívül még kétszer ért célba harmadikként és egyszer a negyedik helyen.

Mellette még heten értek már el tízen belüli helyeket – Szilvássy Attila, Kántor Zsigmond, Majthényi Zsombor, Székely Antal, Andrik Szabolcs, Mónus Gyula (igen, a Medve! Naná!), és Huszár Géza.

Természetesen ott van a magyar finnes élet kovásza – a mostani csapattagoknak minimum a felét, ha nem többet valamikor ő tuszkolta bele a Finn dingibe („Van benned anyag, ott egy hajó, délután edzés!) – Sipos Péter. Idén először versenyezhet veterán világbajnokságon a saját fia ellen!

Sipi

és Bence – családi küzdelem a kortalanok pályáján

A verseny honlapja

Eredmények és hirdetőtábla











Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.