Amire Berecz Zsombor se tudhatja a választ –  vagy mégis?

Szombaton a Budapest Boat Show-n az MVSZ standon a közösségi hálón élőben közvetített beszélgetések közben online feltett kérdésekre is válaszoltak a meghívottak. A világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes magyar finnestől – egy régi riportban a családjáról elhangzottakra hivatkozva – online kérdezte egy érdeklődő, hogy vajon mi lett a sorsa annak a három Moly típusú kis vitorlásnak, amelyek egyikén Zsombor tavaly elhunyt édesapja dr. Berecz Botond kezdett vitorlázni. A három laposorrú Molyt építésük idején Alexander Dumas három testőréről nevezték el: Athos, Porthos és Aramis. Zsombi erre kérdésre természetesen nem tudta a választ.

Szomorúan jelentem, hogy mi sem tudjuk, ám a beszélgetés után Fluck Bence – neves magyar vitorlázó, versenyrendező, akit a világ legjobbjai közé tartozóként a Tokiói Olimpiára a rendezőcsapatába is beválasztottak – küldött némi információt és fotót a saját családi archívumából. Ugyanis az Athosszal édesapja id. Fluck Jenő vitorlázott. Portos és Aramis pedig Starnfeld Iván és Szalóczy Péter voltak.

Zsombor édesapja, Dr. Berecz Botond pedig unokatestvére Fluck Jenő hívására ment a földvári Mélyépítőkbe vitorlázni, ahol aztán Mollyal kezdett. Feltehetően a három első hajó közül valamelyikkel.

Mellesleg: ezt hívják történelemnek

Három remek ember belefog valamibe, aztán újabb barátokat gyűjtenek maguk köré, azok egyikének a fia pedig valamikor majd világbajnok és olimpiai ezüstérmes lesz… Amíg ez végbemegy, addig ezrek és ezreknek okoz boldogságot az, amit ők elkezdtek és megteremteni segítettek. Minden eredményünk az elődeink érdeme is, minden sikerünk gyökere a tradíció, amiért hálás az, aki ezt látja. Nem valamiféle hőzöngés, hanem ez a valódi hazaszeretet és ezt védjük, amikor emlékezünk, élünk, építkezünk és előre nézünk. És ezt rombolja mindenki, aki az egyént, az egyéni érdeket teszi bármiben is kiemelten fontossá.

Lehet, hogy Berecz Zsombor nem tudja, hogy mi történt konkrétan édesapja első hajójával. Ám a helyes válasz ott van a zsigereiben az édesapjával és azzal a régi Mollyal együtt. Ahogy Fluck Bencének is, és mindenkinek aki átgondolni képes, hogy mit köszönhet az elődeinek, majd eszerint él. Igazából a hétköznapjainkban ezt jelenti az „egy mindenkiért, mindenki egyért”, ha nem is mondogatjuk, akkor is, és ma is.

Moly történet – röviden

Az első Molyt 1928-ban Len Morris építette és a felesége után Olive-nak nevezte el. Ez Ausztráliában történt az Anderson Inlet vizein, amely a Tarwin-folyó torkolatvidéke, Melbourne-től 130 kilométerre. Hatalmas, 2400 hektár területű szinte zárt öböl, mint egy óriási tó. A fából készült lapos, dobozszerű kis hajó olyan jól teljesített, hogy Morris épített egy újabbat „Whoopee” néven. Eladta az „Olive”-ot, és épített még egyet „Flutterby” néven, majd ezzel a három kis vitorlással megalakult az Inverloch Yacht Club. A három hajó alapján létrehoztak egy osztályelőírást Inverloch Eleven Foot osztály elnevezéssel.

Három hajó. Akárcsak később nálunk az első három!

Balra Olive, az első Moly, ma már múzeumlakó, középen feltehetően a harmadik, Flutterby, jobbra pedig korabeli hajóreklám Atlantic Cityből

A hajócska rövidesen megjelent az Egyesült Államokban. 1930-ban az ausztráloktól függetlenül lényegében ugyanarra a hajóméretre, mint amit Iverlochban Morrisék kitaláltak, Atlantic Cityben megalakult az American Moth Class. 1933-ban az amerikai Rudder nevű hajósmagazin adott erről hírt, és Ausztráliában az elnevezés annyira tetszett az iverloch-i vitorlázóknak, hogy az Iverloch Eleven Foot nevet Moth-ra, azaz Molyra változtatták. 1936-ban alakították meg Victoria állam Moly osztályszövetségét, amely újabb lendületet adott a fejlesztéseknek. 1962-ig minden ausztrál államban flották alakultak és az Ausztrál Vitorlás Szövetség nemzeti osztállyá nyilvánította a Molyt. Ez volt az első kishajós osztály, amely ezt a státuszt megkapta.

Molyok versenye Floridában 1954-ben

A hajóosztály történetében úgy tartják, hogy a típust Thaiföld uralkodója az 1950-től 2016-ig uralkodó lelkes vitorlázó Nagy Bhumibol király hozta Európába, Nagy-Britanniába a hatvanas évek második felében egy angliai látogatásakor. Ez persze képtelenség, hiszen mi tudjuk, hogy Magyarországon már az ötvenes években épültek az eredetihez nagyon hasonló Molyok!

A hajóosztály nemzetközi szövetségét az International Moth Class Associationt (IMCA) 1972-ben fogadta be az IYRU (a nemzetközi szövetség, a mai World Sailing elődje). A hajótípus eddigre már kifejezetten fejlesztési osztály volt, hiszen az előírásuk nagyon kevés korlátozást tartalmaz, néhány alapmértet határoz csak meg, így a vitorlázók fantáziája szabadon szárnyalva új és újabb formákat alkothat.

Az eredeti dobozszerű hajóból lett egy kecsesebb formájú darab, amelyből mellesleg kialakult és 1960-ban a belga Alois Roland révén one design osztállyá fejlődött a Europe. 1992-től 2004-ig volt a női egyszemélyes olimpiai osztály még a mai Laser Radial előtt.

A Europe Moth egységes, one design és olimpiai osztály is lett. Ez a kép 2004-es Játékokon készült – Fotó: Forster / DPPI

A Europe-formától a nemzetközi Moly gyorsan tovább lépett. A hajók egyre könnyebbek lettek, szárnyakat kaptak, majd azóta szárnyas uszonyaikkal ténylegesen is szárnyra keltek.

Szárnyas Molyok az osztály 1976-os évkönyvéből. Balra a Magnum II., középen a Womble és jobbra a Poacher, amely 1973-ban az Európa-bajnok típus volt

Ha megnézük a kezdeti scow, dobozszerű lapos formából kiinduló fejlődést, nyilvánvaló, hogy a vitorlás sport milyen sok újdonsága született a Molyban, kicsiben kipróbálva és ezután  nagyobb hajókon alkalmazva. Máig is a leginkább úttörö egytestű az International Moth.

Len Morris 1928-as Olive-jétől mára ide jutott az International Moth. A képen Lovas Zsolt – fotó: Hajozas.hu

Ládamoly, hegyesmoly

Ha a nemzetközi kiadványokban a huszadik századi vitorlás sport történetéről olvasunk, nyilván nem esik szó a Balatonról, Magyarországról, mint élenjáró vitorlás vidékről. Pedig micsoda fejlődést produkáltak dr. Ugron Gáborék a huszas-harmincas években! A britek vagy nyugat-európaiak nem tartják nyilván, hogy mi rendeztük a vitorlás sport történetében az első Európa-bajnokságot 1933-ban (22-es Binenjollékkal).  De ettől még mi rendeztük.

A Moly sem jelenhetett meg először Angliában, ha ezt a dátumot a hatvanas évekre teszik, hiszen a Balatonon, sőt, a Velencei-tavon is, ekkor már  nagyszámban vitorláztak Molyok. Az akkori fiatal vitorlázók, az adott politikai, társadalmi viszonyok között nem fejleszthették a nagyhajókat, nem vihettek véghez látványos, figyelemfelkeltő tetteket a vitorlázásban. De a kishajózásban a korlátok közé szorítottan ugyanolyan buzgalommal pörögtek és igyekeztek, mint az elődeik vagy a mai utódaik jobb körülmények között.

Mert az igazán kreatív, alkotó és cselekvő emberek olyankor is azok, amikor az energiáikat, a lendületüket a környezetük fojtogatja.

Fluck Jenő, Starnfeld Iván, Szalóczy Péter – a három testőr

A (feltehetően) első három magyar Moly vitorlázói ma már vitorlás sportunk legendái. Ezért a sportért éltek-haltak, és mivel annyi mindent cselekedtek életükben, ráadásul remek emberek voltak, így mindenki jó szívvel emlékszik rájuk. Egyenként is külön cikkeket érdemelne a méltatásuk.  Ők voltak – bár nem tudom, hogy önmagukat valaha is így nevezték volna – a három testőr, hiszen az első három hajót, az Athos, Porthos, Aramis nevű Molyokat először ők vitorlázták.

Fluck Jenő az Athos nevű Molyban és a hajótípus rajza az 1985-ös Vitorláshajók című könyvből

Mi mindenre nem használható egy Moly! – a képen Fluck Jenő és az Athos

Úgy hírlik a Moly rípus rajza valahogy Csehszlovákiából jutott el Magyarországa (az biztos, hogy náluk nagyon népszerű volt a típus és később ők jelentek meg először velencei-tavi versenyeken szárnyas Molyokkal) , és egy budapesti lakásban épültek meg az első magyar darabok.

Optimist híján én magam is Molyban kezdtem az egyszemélyes vitorlázást, amikor 1970-ben (fú, de vén vagyok…) Cadetból Molyba ültem át Agárdon, a Velencei-tavi Vízi Sportiskolában. Kétféle Moly volt ott akkoriban. Az ősi, eredeti forma, dobozszerű darabok, OLive távoli leszármazottai, amelyeket mi ládamolynak hívtunk és a modernebb, már a Finn dingire hajazó Europe Moth formájúak, a „hegyesmolyok”. A velencei-tavi 20-30 hajós mezőny többségét a Reinhardt György vezette kis telep műhelyében született darabok alkották, Schlaghammer Lukács és emberei keze munkája. Azokkal tanultunk vitorlázni és azokkal kezdtük a versenyeken valóra váltani Reinhardt György és Springer Feri bácsi álmát, a balatoni vitorlázók elporolását…

A részben Balatonról származó ládamolyok többségét akkoriban már durva üvegszálas műanyag rétegek tartották egyben – ezek voltak a „töcskölt” ládamolyok – és mi ifjú vitorláspalánták ezekben az igen stabil (százkilós dögök) darabokban evezgettünk és kormányoztunk először, még vitorla nélkül, a kikötőben szokva egy hajó mozgását. Akadt egy-két nem műanyagozott szép fa ládamoly is, de már esélytelenek voltak a hegyesmolyok ellen. Ha valaki hegyesmolyt kapott, az kitüntetés volt, az tudhatta, hogy bizonyára az edzői szerint pislákol benne a tehetség szikrája.

Athos, Portos és Aramis feltehetően nem léteznek, nem úsznak már, ahogy a gazdáik sincsenek velünk. Az sem kizárt, hogy valamelyik Agárdon vagy máshol végezte leműanyagozott ládamolyként. Végül is tök mindegy, jó szívvel emlékezhetünk rájuk is.

Azt a vitorlázást segítettek megalapozni, megteremteni, amit ma mindannyian élvezünk. Például ők hárman. Igaz testőrökként jól szolgáltak, és nem csak a hajókra gondolok. Egy mindenkiért, mindenki egyért.

Ruji