Vitorlázás
A 20 Minuten című svájci híroldal vasárnapi jelentése szerint az előző napi vihar egyes helyeken óránkénti 110 kilométeres sebességgel csapott le, heves esővel és jéggel.
A Genfi-tavon felborult hajóról egy férfi át tudott úszni egy másik hajóhoz, és két jelzőrakétát is fellőtt, ám mire a mentőegységek megérkeztek, nem tudták megtalálni vízbe esett társát. A búvárok később bukkantak a nő holttestére.
A szervezők tájékoztatása szerint 212 hajó állt ki a versenyből, és 40 hajó szenvedett arbóctörést, de egy versenyző sem sérült meg.

Felborult versenyhajó, fotó © Fabrice Coffrini | AFP
A Genfi-tavon 1939-ben – három évvel az első balatoni Kékszalag után – 26 hajó részvételével rendezték meg az első „Arany Kupa“ (a Bol d’Or jelentése franciául) tókerülő versenyt. A versenytáv azóta is hagyományosan 123 kilométer.
A Király Zsolt kormányozta Raffica magabiztosan vezetett féltávnál a bouveret-i pályajelnél, ám a visszaúton a tó közepénél egy átvonuló zivatar heves viharában könnyű Libera hajójukkal túlélő üzemmódra kellett váltaniuk. A vitorlákat időben lehúzva, a hajót a heves széllökések és jégeső közepette stabilan tartva vesztegeltek. A szél csendesedésekor az időközben eléjük került hajókat a hátralévő harminc kilóméteren utolérték és újra megelőzték, így elsőként értek célba az egytestű hajók mezőnyében, ezzel elnyerve a Bol d’Vermeil-t.
A Flaar 26RR-el Varga Lajos és csapata a kategóriájában a 3. helyen ért be. Rendkívüli teljesítmény, nagyon gratulálunk nekik is! A másik magyar Libera a Principessa felborult sajnos, nem tudtak célba érni, szerencsére senki nem sérült meg.
Loris von Siebenthal a Bol d’Or fotósa egészen elképesztő fotókat készített verseny közben a viharról:

fotó © Loris von Siebenthal | Bol d’Or

fotó © Loris von Siebenthal | Bol d’Or

fotó © Loris von Siebenthal | Bol d’Or

fotó © Loris von Siebenthal | Bol d’Or

fotó © Loris von Siebenthal | Bol d’Or

fotó © Loris von Siebenthal | Bol d’Or

fotó © Loris von Siebenthal | Bol d’Or

fotó © skippers.ch
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.