Vitorlázás
fotó © Török Brigi
Így a végéhez közeledve nem tudunk szó nélkül elmenni, megemlékezés nélkül hagyni azt a vitorlázót akivel a rajtnál Alicantéban még találkoztunk, de a befutóra már nem érkezett meg.

fotó © Volvo Ocean Race
1970 szeptemberében született Southamptonban, gyermekéveit is ott töltötte, megismerkedett a vitorlázással és elhatározta, hogy egyszer megkerüli a földet egy verseny keretében. Fisher később Adelaidebe költözött Ausztráliába, ahol tovább képezte magát vitorlázóként, bekerült a Ragamuffin és a Scallywag “super maxi” csapatába ahol több Sydney – Hobart regattán is versenyzett.
2016-ban, mikor megtudta, hogy tagja lett a Sun Hung Kai Scallywag Volvo Ocean Race csapatának, boldogan nyilatkozott
Gyermekkori Álmom vált valóra!”
Csapattagjaitól hallottak alapján John egy jószívű, segítőkész csapattag volt, jó barát, akire bármikor lehetett számítani. Alázattal kezelte a nyílt vizet, a vitorlázás veszélyeit, tisztelte a természet erjét. Remek sportember volt.

fotó © Volvo Ocean Race
Egy hatalmas hullámról aláereszkedve egy következő hullámba ütközött a hajó. Ekkor az oldalra csapódó bumm leverte a fedélzetről Fishert. Társai szerint eszméletét vesztve zuhant a tengerbe. A csapat azonnal kiállt a versenyből és megkezdte a mentést. Jeladóval volt felszerelve és túlélő ruhát viselt. A 8-10 méteres hullámokban sajnos nem sikerült megtalálni Őt. A zord időjárási viszonyok, a 35-40 csomós szél, a vízpermet, ezáltal a rossz látási körülmények a mentés eredménytelenségéhez vezetett. Ilyen körülmények között Fishernek maximum egy órányi esélye volt a túlélésre. Társai 14 órán keresztül keresték a 7 fokos tengerben.
A Scallywag csapata ezt követően nem szállt ki a versenyből, végig küzdötték a Hágai befutóig a távot. Három hónapig versenyeztek elveszett társuk nélkül, tisztelegve előtte.
Álmáért az életével fizetett, de elérte azt. Ott ért véget az útja, ahová gyermekkora óta készült.
“Legyen előtted jól kitaposott út,
Hátad mögül fújjon mindíg a szél,
A nap melegen süsse arcodat,
Az eső puhán essen földjeidre.
S míg újra találkozunk,
Hordozzon tenyerén az Isten!”
John Fisher
1970-2018

Hága – Race Village Scallywag, fotó © Török Brigi | HAJOZAS.HU
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.