Ilyenkor egy tisztességes szakírónak elő kell jönni a farbával és megmondani szépen, hogy ki lesz a július 14-én csütörtök reggel 9 órakor rajtoló Kékszalag Nagydíj, az 54. tókerülő verseny abszolút győztese, ki lesz az első a füredi célban.

Bár én nem vagyok újságíró, csak egy hajós, aki ír cikkeket is, de azért megesett, hogy nyilvánosan megpróbálkoztam a jóslással. Ennek fényében nem teszem újra…
Illetve mégis! Mert nem vagyok újságíró, csak egy hajós, aki cikkeket is ír.

Ezúttal biztosan nem tévedek, ha bátran megmondom, hogy ki lesz a Kékszalag nyertese!

Fotó: Szűcs Ábel

Hát én!

Mert rajtolok, mert ott leszek egy hajóval, egy szerelmemmel a vízen, két jóbarát társaságában és megyünk. És nyerünk. Mert hiszen ott vagyunk. Testünkkel, lelkünkkel, mindenestül.

Ha mozijegyet veszek egy akciófilmre, a katarzis biztos. Éppen csak nem valóságos. Néha olyan szívesen odaszólnék egyik-másik elégedett macsós járással, az éppen képzelt nagyobb bicepsz vagy nem létező pisztolytáska miatt kicsit eltartott karral boldogan a moziból kifelé billegőnek, hogy „Hé, öcsém-facsiga! Tele a lelked diadallal, de a valóságban te nem a Bruce Willis vagy, és nem te ballagsz el ott diadalmasan pokróccal a válladon a bombázó megbocsátó volt feleséget vagy új szeretőt átkarolva. Én és te, mi sajnos valószínűleg igazából azok vagyunk, akikre a film közepén rádőlt a felhőkarcoló vagy csak úgy mellesleg legéppisztolyozott a gonosz…”

A Kékszalag nevezési díj viszont nem mozijegy

Sokkal több annál. Lehetőség. A valódi élmény, a valós cselekvés és igazi katarzis lehetősége. Nem tuti, nem kaphatja meg mindenki, minden egyes résztvevő. Az adott évben annak is juthat keserű lé a pohár fenekén, akinek addig mindig sikerekkel volt teli a tókerülő. A katarzis nem biztos, legfeljebb ígéret, viszont itt magunknak kell összehoznunk, amihez a természet asszisztál. Olykor morcosan, néha pedig csibészesen vigyorogva játszik velünk.

Ám az itt szerezhető katarzis – kicsi, nagy, rész vagy egész – az biztosan igazi, valódi. Az eredménylistán elért helyezés csak valamilyen summázat. Ha csillagos ötös, az csak hab a tortán.

Ha valamikor igaz a mondás, hogy az utat kell élvezni, akkor az a Kékszalag! Mert a tókerülő egy zanzásított kis önálló teljes élet. Persze nem a muslicafelhőben  mulatozónak, vagy aki lehetőleg kényelembe burkoltan bulinak tekinti az egészet. Ilyen is akad. De ő valójában nincs ott, csak a teste szelfizik egy hajóban. Hanem annak, aki végig csak vitorlázik és versenyez. Aki valóban képes teljesen kikapcsolni a külvilágot, a hétköznapi gondokat és a hétköznapi örömöket egyaránt. Azok nem odavalók.

Közvetlen párbeszéd a világmindenséggel

Egy vitorlás verseny teljesítése, pláne egy ilyen hosszúé, különleges élmény lehet annak, aki jól áll hozzá. A versenypálya megvitorlázása ugyanis mindig közvetlen, személyes kommunikáció az Úristennel, az Univerzummal, a  végtelen sokaságot rejtő Mezővel, a lehetőségek óceánjával, vagy a világmindenség megismerhetetlenül teljes szövedékével – értse, érezze ezt a mondatot mindenki úgy, ahogy az a tudásának, meggyőződésének, hitének megfelel.

Vitorlás versenyzés közben, a minél gyorsabb és hatékonyabb előrejutáshoz nem elég mesterfokon ismerni és kezelni a hajómat. Itt a hétköznapi gondokba süllyedt és önnön fontosságába bódított, médiamérgezett ember számára nehezen felfogható módon kell harcolni és küzdeni. Megérteni és megérezni az ellene és az együtt fogalmak azonos tartalmait. Meglátni, hogy a kettő csak az ember mindent szétválasztó, szavakba dobozoló, gondolkodást egyszerűsítő szándékának a terméke.

Máskor, máshol is így van, de hajózáskor nyilvánvalóvá válik az ellene és az együtt egysége. Határozott, rendíthetetlen akarattal a határokat feszegetve úgy kell szembeszállnom rajtam kívül álló és nálam mindenképpen nagyobb erőkkel, hogy közben velük alázatos együttműködő legyek!

A vízen megjelenő erőket, kicsit ás nagyot, bármilyet, ami adódik, kell kihasználnom az előre jutáshoz, miközben azok az erők tőlem függetlenül, velem nem törődve teszik a dolgukat. Adott esetben el is morzsolhatnak, míg a következő pillanatban mintha segítenének, majd pedig szándékosan elkerülnének. De – nem tudom másképp mondani, még ha szó szerint nincs is így – segítenek, ha kivívom a tiszteletüket a tudásommal és odaadásommal, teljes jelenlétemmel. Kivívom a tiszteletet, ha az általuk diktált információkat ugyan kellő alázattal olvasva és elfogadva, ám keményen küzdve igyekszem előre.

A határokat feszegetve sorra kapom a fricskákat – esküszöm, még mosolyog is a rohadék –, amitől újra és újra tanulom, hogy hol vannak a határaim és mi a dolgom. De ha úgy érek célba, hogy tudom, kihoztam magamból és a rám bízott eszközből mindent vagy közel mindent, akkor az igazi katarzis. Valódi.

Áradó, megnyugtató, örökre lerakódó bensőséges öröm. A szövetség bizalmas burka.

Talán senki sem mondja, senki nem dicsér meg. Talán csak ketten tudjuk, én és a világmindenség, hogy milyen jót játszottunk.

Megint.

Ruji

Kapcsolódó

Kékszalag kisokos – érdekességek, rekordok, információk a vitorlásversenyről

Információk, rekordok, adatok, érdekességek és gyakori kérdésekre válaszok a balatoni Kékszalag tókerülő versenyről és a hajókról.