Vitorlázás
fotó © Bogee Tóth
Mindketten nyertek futamot, és e mellett Berecz két, Vadnai pedig három tízen belüli helyezést ért el. Vadnai Jonatán 23. lett Laserben.
A nemzetközi mezőnybe 9 hónap után a Kieler Wochén visszatérő Berecz Zsombor futamgyőzelemmel és 3., valamint 8. helyezésekkel az összetettben végül a 11. helyen zárta a versenyt, ami az utolsó nagy regatta volt a kvótaszerző világbajnokság előtt. „Bemelegítő versenynek kicsit erős volt, mivel szinte minden nap viharos szél volt. Amiért idejöttünk az kiderült, a mezőny megmutatta, hogy miben maradtam le az elmúlt hónapokban. A következő hónapban ezeket a hiányosságokat kijavítjuk és felkészülve érkezünk a világbajnokságra” – írta Facebook oldalán a magyar finnes.
A 69 hajót számláló mezőny – amelyben 2-3 nagymenő kivételével az összes élversenyző szerepelt – élén az új-zélandi Josh Junior végzett a norvég Anders Pedersen és a brit Ed Wright előtt.
A Laser Standard osztályban Vadnai Benjamin ugyancsak a 11. helyen végzett, testvére, Jonatán pedig a 23. lett. Benjamin megnyerte az első futamot, ezen kívül 5., 7. és 9. helyeken is végzett futamokban. Jonatán legjobb helyezése 8. volt. A versenyt a német Philip Buhle nyerte a brit Elliot Hanson és két horvát vitorlázó, Filip Jurisic és Tonci Stipanovic előtt.
Szerző: Molnár Csaba / Magyar Vitorlás Szövetség
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.