Vitorlázás
Gyapjas Balázsnak és Zsombornak az első világbajnoki Medal Race kényszerűen az utolsó lett. Ugyanis ezután a olimpiai 470-es osztályban – „felsőbb utasításra” – megszűnik a férfi és a női kategória és csak vegyespárosoknak rendeznek ezután világversenyeket, illetve a Párizsi Olimpián is csak vegyespáros osztály lesz. Magyarul a 470-es természetes fejlődési történetét itt ezzel az utolsó örömteli magyar világbajnoki Éremfutam győzelemmel lezárhatjuk. Legalább is, amíg a hajóosztály olimpiai versenyszám marad és a feltételeket nem a természetes fejlődés vagy a hajóosztályban vitorlázók szándékai szabják meg, hanem egy a vitorlás sportot fellengzős dogmák alapján irányító globális szervezet.
A gyengeszeles világbajnoki éremfutamon az első bőszeles szakasz végétől vezetve, lazán, tét nélkül vitorlázva a magyar testvérpár fölényes győzelmet aratott. Sajnos, ahogy azt már tegnap is tudtuk, ezzel a remek eredménnyel sem sikerült megszerezniük az olimpiai részvételi jogot. Az erre a helyre rajtuk kívül pályázó hat nemzet tíz egységéből mindenkit fölényesen vertek, egy kivétellel. A hazai vizeken a portugál Costa testvérek tőlük soha nem látott módón jól mentek és ezüstérmesek lettek a vébén. Így ők lehenek majd olimpikonok.
Gyapjas Balázs és Zsombor világbajnoki 8. helye a magyar vitorlázás valaha elért legjobb eredménye az olimpiai 470-esben.

Pedig születtek szép magyar eredmények ebben az egykor a magyar tavakon is népes hajóosztályban. A hetvenes évek második felétől a nyolcszoros magyar bajnok Fundák György – Zalai Gábor páros az európai élvonalba tartozott éveken át. A világranglistán is bekerültek az első tízbe. 1982-ben elért Európa-bajnoki 9. helyük abban a korban az adott feltételek, felkészülési és versenyzési lehetőségek mellett kiemelkedő teljesítmény volt.
A kilencvenes években pedig a Nyári-testvérek, Gyula és Zsolt értek el hasonló jelentőségű nemzetközi eredményeket, amelyek csúcsán egy Európa-bajnoki 5. hely ékeskedik. Olimpiai szerepléseikben balszerencsések voltak, de az egyéb nagy versenyeken gyakran értek el komoly helyezéseket és akad olyan év, amikor a világranglistán is felértek az első tízbe.
Az ezredforduló után a Balatonon és a Velencei-tavon korábban népes 470-es mezőny szinte teljesen eltűnt és a hajóosztály csak az elmúlt években éledt újjá, nem kis mértékben Gyapiék eredményeinek és kitartásának köszönhetően.

Gyapjas Balázs és Zsombor 2015-ben villantak először 470-esben, amikor egy junior világbajnoki 5. hellyel hívták fel magukra figyelmet. 2016-ban igazoltak a balatonföldvári Spartacus Vitorlás Egyletbe és ezután léptek ki a lehetőségeikhez képest aktívan a nemzetközi porondra. Elsősorban egyesületük és Fazekas Gábor (akivel Balázs sokszor vitorlázik nagyhajós versenyeken), majd később a Magyar Vitorlás Szövetség támogatása tette lehetővé, hogy fejlődjenek. 2018-ban junior világbajnoki bronzzal és Európa-bajnoki ezüstéremmel hálálták meg a segítséget.
2019-ben egy Világkupa 5. helyet szerztek Miamiban és a nagy nemzetközi versenyeken és világbajnokságokon is évről-évre előrébb léptek. Az elért eredményeikkel már 2018-ban is megszerezhették volna az olimpiai kvalifikációt, ha azt nem szigorították volna meg extrém mértékben. Így is majdnem sikerült.
Rohantak, hajtottak, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy elérjék az utolsó vonatot. Éppen csak a kalauz ocsmány vigyorral lecsatolta a hátsó kocsikat és az orruk előtt becsapta az ajtót.
Ruji
A 2021. évi 470-es világbajnokság végeredménye ITT található.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.