Nagyüzem a kvalifikációs világbajnokságon

Az időjárás előrejelzések közül a jobb verzió vált valóra: Aarhus vizein 9-10 csomós és frissülő nyugati széllel kezdődhetett el a harmadik versenynap.

Ma már vízre szálltak a 49er FX és 49er mezőnyök is, így már hét hajóosztályban zajlanak a futamok. Holnap kezdenek a szörfösök, kite-osok és a katamaránok. Ma befejezték a selejtezőiket és vasárnap pihennek majd a finnesek és a 470-esek.

Aktív nagyüzemi dolgozóink pedig becsülettel teszik és tették dolgukat ma is. A jó hír, hogy egyre jobban belejönnek.

Sajnos ezen a napon a 49erek futamait közvetítette a rendezőség élő grafikus nyomkövetéssel. Ötletes módon az élőképes közvetítés kamerái is kizárólag ezeken a pályákon voltak. Így az összes többi osztály küzdelmeiről csak az eredménylisták változásai adtak hírt. Mindezt főleg a magyar versenyközvetítéseket csakis kritizálóknak jelzem…

A világ ezen a héten bizonyosan legfontosabb és legjelentősebb, nagyon izmos nevezési díjakkal rendezett vitorlás eseményén naponta csak egyetlen pályára telepítenek gps nyomkövető rendszert, a képi közvetítésben pedig – versenyzői szemmel – kevés információval bíró képek látszanak, miközben elszánt tekintetű kommentátorok izmosan puffogtatják semmitmondó frázisaikat. Mit kaphatnak a közösségi oldalakon!
Jé, ott nem… megdícsérik őket azért a közvetítésért, ami van… Nahát, micsoda lúzer világ!

Napi krónika a kvalifikációs világbajnokságról az eredménylisták frissülései alapján:

12.17 – Finn: Berecz Zsombor csoportjában 10. az ötödik futamon. Így összetettben 19. Haidekker Elemér futameredménye 24. Ezzel feljebb jött 70-re.

12.30 – Laser Radial: Érdi Mári 8. lett a csoportjában és ezzel az összetett 10. helyre jött fel. Már kiesőt is számolnak.

12.45 – 470: Gyapjasék újra nagyszerűen mentek! 3. helyen értek célba az ötödik futamon, és ezzel a 8. helyre jöttek fel. Nemzetek sorrendjében 7-ek!
Litkey – Rácz: 32. hely, összetettben 61-ek.

12.58 – Laser Standard: Vadnai Benjamin 14. helyen végzett a harmadik futamon. Náluk is számolnak már kiesőt. Benji az összetett listán 32. Vadnai Joni 28. volt a csoportjában. Három futam után 125.

13.45 – Finn: A kék csoportban Berecz Zsombi a hatodik futamon 5. a célban! Mai jó helyeivel így feljött, és a 17. helyen zárja a selejtezőfutamokat a kilencvenhajós Finn Gold Cupon. Az olimpiai kvóta nincs elérhetetlen távolságban tőle. A nemzetek sorrendjében nyolcadik helyezett jelenleg a dán Pedersen a 10. helyen. Nyolc ponttal van Zsombi előtt.

A Finn Gold Cupokon megszokott módon kiélezett és szoros a harc. Nincs domináns versenyző vagy kiugró élmezőny, viszont a legjobbak is képesek huszadik körüli helyeket menni, mert az egész mezőny nagyon erős. Az élen három versenyző pontazonossággal áll (Wright, Salminen és Heiner), és öt ponton belül sorakoznak mögöttük a nyolcadik helyig!
Haidekker Elemér 28. a célban, összetettben pedig 69. Vasárnap a finneseknek pihenőnapjuk lesz, aztán Arany és Ezüst csoportra osztva folytatják a versengést. Még négy futam vár rájuk hétfőn és kedden, majd a legjobb tíz futja a Medal Race-t.


14.02 – 470: Gyapjasék a 470-esek hatodik futamán sajnos kiesőt produkáltak 26. hellyel. Ezzel együtt is 15-ek az összetett versenyben a selejtezőfutamok végén. Vagyis nagyon magabiztosan kerülnek az Arany csoportba. Megvan az esélyük az olimpiai indulási jog megszerzésére is, ami a nemzetek sorrendjében az 1-8. hely. Jelenleg ilyen számításban 8. a görög Mantisz – Kagialisz kettős, akik hét ponttal állnak jobban Gyapiéknál.

Litkey Botond és Rácz Levente a 63. helyen végeztek a selejtezőfutamokban.


Vasárnap a 470-eseknek is pihenőnap következik, majd a finnesekkel azonos ütemben futnak még négyszer, hétfőn és kedden. Az Éremfutamukra szerdán a finnesek után kerül sor.

14.06 – Laser Radial: Érdi Mári a Laser Radial negyedik futamban 13. lett, így a második versenynap végén összetettben is 13. Vasárnap újabb két futammal zárják majd a selejtezőt a Laser Radialos lányok. Mári olimpiai kvótát érő helyen áll a versenyben! Nemzetek sorrendjében számolva ő most a 10. és női Laser Radiálban 18 indulási jog talál gazdára Aarhusban.

14.20 – Laser Standard: Vadnai Benji a negyedik futamon 21. helyen futott be. Az összetettben 42. A nemzetek sorrendjében számolva 27. A nemzetek sorrendjében 14. helyezett még olimpiai kvótát érő helyen található spanyol Joaquin Blanco 17 ponttal áll jobban Benjinél.
Vadnai Jonatán viszont kilábalni látszik az első napi gödréből. Ahogy arra számíthattunk is, ma már örömet okozó teljesítménnyel rukkolt elő. Csoportjában 11. helyen ért célba, amellyel most 103. a listán. A második napon csaknem harminc helyet lépett előre a 165 hajós mezőnyben.

Vasárnap versenyzik mindegyik Laser osztály, és elkezdik selejtezőiket a Nacra 17 foilerek és a szörfösök is. Vagyis vízre száll Virág Flóra és Molnár Dávid, valamint a szörfös Sánta Bence is.

A világbajnokság részletes eredményei itt találhatók: https://aarhus2018.sailing.org/results

Ruji
Fotó: Sailing Energy / World Sailing

Korábbi cikkeink a világbajnokságról:
Vitorlázó vb – A tokiói kvótákért szállnak vízre a magyarok Aarhusban
A Gyapjas-testvérek egy remek 7. hellyel kezdtek az olimpiai kvalifikációs VB-n
Magyar futamgyőzelem az olimpiai kavlifikációs vitorlázó VB-n

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.