Vitorlázás
Érdi Mári sérült-dacosan, miután az elmúlt hetekben kiújult deréksérülése miatt elveszett az esélye annak, hogy az álmainak, céljainak megfelelő eredményt érhessen el, ő ennek ellenére végig csinálta a versenyt. De hogyan!

Fotó: World Sailing / Sander van der Borch
Senki korábban ezen az Olimpián az ILCA 6 osztályban nem győzött futamon olyan nagy fölénnyel, mint ő a végül kétszer is. Percről percre közvetítésünkben akadnak erről részletek is.
Ez persze sovány vigasz a számára, de jólesik, jól esett látni, hogy sikerekkel fejezte be az Olimpiát. Megmutatta, hogy akár az aranyat is megérdemelte volna, és talán – remélem – a lelkét is valamennyire simogathatja az érzés, az élmény, hogy legalább kétszer is messziről nézegethette az Olimpián a világ legerősebb ILCA 7 mezőnyét.
Az Olimpia előtt azt mondta, hogy van őbenne még egy újabb négy év. Még egy Olimpia. Persze ezt a döntést majd nyilván befolyásolja a kiújult sérülése. Csak ő egyedül ítélheti meg, hogy fizikailag és lelkileg mire lehet képes, és főleg, hogy mit szeretne.
Persze, hogy remélem, még egyszer nekifut. A kibicnek ugyebár semmi sem drága. De neki nem kell már senkihez igazodni, senkinek megfelelni!

Fotó: Sailing Energy / Princesa Sofía Mallorca 2024
Joni alapvető célja az első Olimpiáján az első tízbe, az Éremfutamba jutás volt. Ezt szép, egyenletes teljesítményt nyújtva parádésan teljesítette. Hatodik helyről vághat neki a duplaponttal számító Medal Race-nek. Pontszerző helyről indul, nyolcadiknál rosszabb helyre nem kerülhet a végelszámolásban, viszont matematikailag kizárólag az aranyérem elérhetetlen a számára, bármi más lehetséges.

Fotó: World Sailing / Sander van der Borch
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.