SailGP 2025 Auckland – Először T-foilon az F50-esek, és először hétfutamos a verseny

Az ötödik SailGP szezon második eseménye az aucklandi versenyhétvége

Két nagy változással. Az eddig megszokott szombaton 3, vasárnap 2 futam és döntő lebonyolítási rend helyett megnövelték a futamszámot. Így a szombati négy után vasárnap (a közvetítés linkje lejjebb) további három futam következik, majd ezt követi a legjobb három csapat egyfutamos döntője.

Első napi eredmények

Az eddig használt L-alakú emelőuszonyokat váltó T-foilok kismértékben előre-hátra és oldalra is billenthetők, így a hajóállítás, hajóvezetés összetettebb feladattá vált, mint az előző szezonban, ugyanakkor ezekkel az F50-es katamaránok könnyebben szárnyra kapnak és a végsebességük is emelkedik. Az most már megfelelő szélviszonyok között már 100 km/óra fölé kerül.

A T-alakú foilok oldalra, és előre-hátra is billenthetők. A képen a négy futam után a versenyben vezető ausztrál csapat – Fotó: Bobb Martin for SailGP.

 

Szombaton négy futamot rendeztek 10-13 csomós szélben. A futamokon az ausztrálok domináltak és vezetnek. Mellettük jól hajtottak a britek, a 2023-24-es szezon döntőjében győztes spanyololok és nagyszerűen szerepelnek az újonc, tehát a SailGP-ben második versenyes olaszok Ruggiero Tita vezetésével. A Pete Burling vezette házigazda új-zélandiak két futamon is megjárták az utolsó helyet is, de mivel a negyedik menetben elverték a mezőnyt, így mégis versenyben vannak, A legtöbbet az amerikaiak hibázták: Taylor Canfieldék a második futamon a mezőny élén ártalmatlannak tűnő helyzetben, senkitől sem zavartatva egy rosszul végrehajtott ejtés közben orra bukva teljesen megálltak, amivel az első helyről azonnal a legutolsóra kerültek.

Az USA az élen vitorlázva csinálta ezt a hibát –  Fotó: Felixx Diemer / SailGP

A vasárnapi futam élő közvetítése

magyar idő szerint hajnali 4 órától

A szombati futamok felvételről – a teljes közvetítés

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.