SailGP – Ausztrália mindent vitt, sorozatot, bajnoki címet és egymillió dollárt

Zaklatott szezonzárás

Nagyon változékony, hol beerősödő, hol legyengülő, forgolódó szél várta a SailGP második szezonjának zárónapján a résztvevő nyolc csapatot. Bár végül minden futamot sikerült teljesíteni, ez a nap nem kerül be a SailGP legsikeresebbjei közé.

A nap közvetítésének felvétele

A 4. futamot az első rajt után a második szakasz végén meg kellett szakítani, mert elmozdult a pályajel. A következő nekifutásra elrajtolt mezőnyből előbb az összetettben negyedik helyen álló dánok estek  ki technikai hiba miatt. Később az egyik bójánál egy belső helyért folyó küzdelem közben a spanyol hajó felmászott az USA bal oldali testének hátuljára. Megsérült az esetben vétkesnek talált ESP jobb oldali teste, de még nagyobb riadalmat okozott az amerikaiak sérülése, hiszen ők már biztos résztvevői voltak a Nagydöntőnek. Spithillék befutottak a célba, de természetesen az ötödik futamon nem vettek részt. Az F50-esüket a műszaki csapat vette kezelésbe, hogy, ha lehet, rajtkészek legyenek a háromhajós, a bajnoki cím sorsát eldöntő menetre.

Az 5. futamon így mindössze öt hajó vitorlázott. Az egyetlen nyitott kérdés az lehetett, hogy az új-zélandiak és britek közül ki viszi el a SailGP negyedik helyet a végső sorrendben.

Fotógaléria

Kicsire sikerült Nagydöntő

Bár a futamot közvetítők hangjából nem hunyt ki a lelkesedés és végig megmaradt a hivatalosan előírt beszédtempó, maga a Nagydöntő marketingesen turbózva sem lett emlékezetes. Egyik nekifutás sem, mivel kettő volt.

Az első rajt után a harmadik szakaszban meg kellett szakítani a versenyt, mert egy bálnát észleltek a pályán és a SailGP protokol szerint ilyenkor azonnal meg le kell állni a futammal és megvárni, amíg az állat elhagyja a versenyterületet. Ezen a lelőtt futamon mindhárom hajó vezetett valamennyit, a szél pedig már gyengült és igen lyukas volt.

A második nekifutásra a nap folyamán fokozatosan széthulló közvetítésben megszűnt a drónos légi, áttekintő kép és elfogyott a grafika. Sebaj, mert sok néznivaló nem volt. A rajt után az első bójavételnél gyengeszeles „lavórba” futottak a hajók. Mindenki beült a vízbe, majd az érkező frissülésben elsőként szárnyra kapva Ausztrália messzire elszáguldott a még toccsogó vetélytársaktól. Persze azért maradt izgalom, hiszen ők is leülhettek a célig. Meg is tették, egy alkalommal az előnyük lecsökkent az ötödére, de valójában a második helyen vitorlázó Outerridge csapatnak (JPN) nem volt esélye utolérni az elsőket, míg Jimmy Spithillék (USA) hasonlóan biztos harmadik helyen köröztek.

A Tom Slingsbynek szurkolók jó napja lett a SailGP záró vasárnapja

Tom Slingsby és az ausztrál csapat megérdemelte az egymillió dolláros fődíjat. Ők nyerték a teljes versenysorozatot, ezen az utolsó versenynapon a futamokban ők vitorláztak a legmeggyőzőbben az F50-essel és a Grand Final is úgy alakult, ahogy megálmodhatták.

Eredmények

A San Francisco-i Mubadala US Grand Prix eredmények

1. Ausztrália, Tom Slingsby, 2-4-3-2-1, 33 pont
2. Nagy-Britannia, Ben Ainslie, 1-6-4-3-2, 29 pont
3. Japán, Nathan Outteridge, 6-2-1-6-4, 26 pont
4. Dánia, Nicolai Sehested, 4-1-6-7-5, 22 pont
5. Új-Zéland, Peter Burling, 3-5-8-1-3*, 21 pont
6. Egyesült Államok, Jimmy Spithill, 5-7-5-5-DNC, 14 pont
7. Franciaország, Quentin Delapierre, 7-8-7-4-6, 13 pont
8. Spanyolország, Jordi Xammar, 8-3-2-DNF-DNC, 9 pont
* Négy büntetőpont hozzáadva a Franciaországgal szembeni szabálytalanság miatt

SailGP 2. szezon – Végeredmények (8 verseny alapján)

1. Ausztrália, Tom Slingsby, 85 pont
2. Japán, Nathan Outteridge, 77 pont
3. Egyesült Államok, Jimmy Spithill, 74 pont
4. Nagy-Britannia, Ben Ainslie (helyettes – Paul Goodison), 50 pont
5. Új-Zéland, Peter Burling (helyettes – Arnaud Psarofaghis), 47 pont
6. Dánia, Nicolai Sehested, 45 pont
7. Spanyolország, Jordi Xammar (1-7. versenyeken – Phil Robertson), 43 pont
8. Franciaország, Quentin Delapierre, 39 pont

A SailGP rövidesen induló harmadik szezonjában gyarapodik a mezőny

Immár 11 nemzet csapatai küzdenek majd a versenyeken – csatlakozik Kanada és Svájc – valamint növekszik a helyszínek, az események száma is. Russell Coutts látványos vízi cirkusza minden nehézség és különösen a pandémia korlátozásai ellenére gyönyörűen beindult.

Ruji






Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.