Vadnai Jonatán – Évek óta biztosan az Európa-bajnoki első tízben

Már számolni is nehéz

Vadnai Jonatán 25 éves. Szinte biztos, hogy ő lesz a magyar résztvevő ILCA 7 (Laser Standard) osztályban a Marsaille-i Olimpián. Rióban még a bátyja Benjamin versenyzett, majd a Tokiói Olimpiára is ő nyerte a válogatókat, de ott Joni már kísérőként kinn volt vele. Azóta viszont az eredményei is jobbak. Pontosabban fogalmazva lenyűgözőek. Fixen beletartozik a férfi laseres nemzetközi élmezőnybe, amint azt rendre bizonyítja az eredményeivel. Most az időjárás és a rendezőség által egyaránt nehezített andorai Európa-bajnokságon apróbb balszerencsék ellenére is 8. helyen zárta a 11 futamos sorozatot a 195 hajós mezőnyben. Ezzel zsinórban sokadszor az első tízben végzett az európai kontinensviadalokon. Hányszor is?

–        Gratulálok az Európa-bajnoksághoz! 8. lettél. Ennél biztos jobbat szerettél volna elérni, de három éve folyamatosan benn vagy az első tízben és ez óriási dolog!

–        Köszi. Amúgy négy.

       Immár negyedik éve? Tényleg! Hiszen a 2021-es 3. és 2022-es 4. helyeid előtt 2020-ban már 9. lettél! Bocsánat. De jó, hogy kijavítottál, mielőtt hülyeséget írok le! Mesélj az andorai  EB-ről! Elég érdekes verseny lehetett.

–        Igen, nagyon fura volt. Főleg úgy, hogy ez az első nagy verseny volt ebben az évben. Nagyon nehéz volt a furcsa szituációkat kezelni. Alapból is nagylétszámú, 65 hajós selejtezőcsoportok voltak, és a sok hajó, a nagy rajtvonalak sok gondot okoztak. Nekünk volt egy olyan kvalifikációs futamunk, hogy a rajt pillanatában elfordult a szél húsz fokot, és (annak aki a vonal rossz oldalán rajtolt) már esélytelen volt  feljönni is, olyan különbségek lettek. Azt a futamot nem lőtték le. Ezután volt egy olyan, amikor a csapattársaimmal, Toncival és Pavlosszal az első három helyen álltunk, azt lelőtték az utolsó rövid befutó raumszakasz előtt. Néha nagyon fura dolgokat tett a rendezőség.

–        Ott volt az a törölt futam is, amikor feketezászlós szigorított rajtnál egyetlen hajót olvastak le tévesen és senkit a kinn lévő tizenötös csoportból, így a kizárt óvása után törölték az egész futamot. Mondjuk neked az jól jött, mert téged egy svéd óvott akkor.

–        Nagyon sok olyan rajtunk volt, amikor sokan kinn voltak, de nem olvasták le őket. Én ezzel sokat küszködtem. Többször láttam, hogy kint van az egész csoport. Ilyenkor az ember igyekszik kicsit elbújni, hogy ne olvassák le a rajtszámát, ami azzal jár, hogy rossz lesz a rajtod, zavart szélbe kerülsz. Ha eközben még a bátran elől kinn levőket nem zárják ki, az jelentős hátrányt jelent. Akkor minden futam eleje kibontakozással, tiszta szélbe jutással kezdődik, és így nagyon nehéz a z élcsoportba kerülni.

Nem fotótrükk – Vadnai Joni, a földközi-tengeri nyílt tengerről érkező döghullámban – Fotó: Thom Touw Photography

–        Különleges feladat lehetett a jó hajóvezetés is a döghullámos vízen!

–        Kemény volt nagyon. Pláne hátulról jöttek a döghullámok, szembe a széllel, mert tőlünk délnyugatra messze a tengeren fújt egy 25 csomós délnyugati szél, de nálunk gyenge északkeleti volt. Krajcban hullámvölgyben a sverten ültünk hétcsomós szélben, a hullám tetején meg erősebben lógás, brusztolás. Szóval nehéz volt. Mindehhez még a sokhajós mezőnyben jól taktikázni, helyezkedni… Egy találkozós szituációt pontosan megítélni a megálló majd hullámvölgybe rohanó sikló hajóval nem volt egyszerű.

Ez nem rajtfotó, hanem a második krajc eleje. A mezőny akkor is ilyen szoros – Fotó: Thom Touw Photography

–        Hát, sebaj, végül is jól helyt álltál! Telhetetlenül fogalmazva: ilyen EB is belefér néha. Valójában szuper. 

–        Belefér. Mindenesetre most majd Palma de Mallorcán (Világkupa verseny: Trofeo Princesa Sofia, április 1-8.) a rajtomon kell dolgozni. Azzal elégedetlen vagyok. Többet kell kockáztatnom ahhoz, hogy ne kezdjem hátrányokkal a futamokat. Bátrabbnak kell lennem, és akkor minden rendben lesz.

Ruji

a 2023-as ILCA 7 Európa-bajnokság és Nyílt Európa Kupa végeredménye 

A verseny honlapja







Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!