Vitorlázás
Az emberileg megteremthető körülmények kiválóak voltak, de a versenyzők nagy többsége bizonyára azt reméli, hogy a Játékokon a mostaninál sokkal jobb szél fúj majd. A magyaroknak a többnyire gyenge, szeszélyes szélben inkább csak villanásaik voltak. Az összetettben elért végeredménnyel legfeljebb Vadnai Banjamin lehet elégedett, de mindannyian tisztességgel helyt álltak. A nekik kedvezőtlen szélben általában a középmezőny első felében jártak, és produkáltak egy-két kiemelkedően jó futamot.
Az indulók számát egyik-másik osztályban hazai versenyzőkkel duzzasztották fel a kívánt létszámra, de a laseres kategóriákban, ahol a magyar versenyzők vitorláztak kőkemény mezőny jött össze. Minden futamukat egy csoportban teljesítették, így a női Laser Radiálban 28 nemzet 53 hajója, a Laser Standardben pedig 34 nemzet 59 hajója versenyzett.

Érdi Mári a 22. helyen végzett, a nemzetek sorrendjében 17-ként. Számára ez a verseny már egyértelműen az olimpiai felkészülést szolgálta, hiszen az aarhusi kvalifikációs világbajnokságon biztosította a helyét a 2020-as Játékokra.

Vadnai Benjamin 16. helye az összetett listán, a nemzetek között elért 11. helye jónak tekinthető, beleillik a nemzetközi élmezőnyt fokozatosan, egyre jobban megközelítő eredményeinek sorában, és öccsének Vadnai Jonatánnak sem kell szégyenkeznie a 25-kel ilyen rendkívül erős, sűrű, a világ legjobbjait felvonultató mezőnyben. Ők a Laser Standard osztályban még nem szereztek olimpiai indulási jogot, nekik ez lesz a legfontosabb feladat 2019-ben.
A részletes eredmények ITT ÉRHETŐK EL.
Fotó: Pedro Martinez és Jesus Renedo – Sailing Energy / World Sailing


Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.