Yacht
A hajó október végén került a német Blohm + Voss hajóépítő cég gyárába felújításra, a német kormány azonban befagyasztotta az eszközt.
Usmanov 2016-ban 600 millió dollárt, azaz mai áron számolva 204 milliárd forintot fizetett a hajóért a Lürssen hajógyárnak, akik 52 hónapon keresztül építették a jachtot. A hajóépítő cég szerint a Dilbar „az egyik legbonyolultabb és legnagyobb kihívást jelentő jacht, amelyet valaha építettek, mind a méreteit, mind a technológiát tekintve”.
A 15.917 tonnás hajó közel 100 fős legénységgel rendelkezik, fedélzetén természetesen van medence, két helikopterleszálló, szauna, szépségszalon és edzőterem is. 12 lakosztálya 24 fő elszállásolására alkalmas.
A 62 éves Alisher Usmanov Üzbegisztánban született orosz üzletember. Vagyonát 20 milliárd dollárra (6800 milliárd forint) becsülik, amellyel a világ top 100 leggazdagabb embere közé tartozik a Forbes magazin szerint. Usmanovnak a fémiparban, a médiában, a távközlésben és a sportban vannak befektetései.
Többek között övé a Kommerszant című kiadóvállalat, övé a második legnagyobb orosz mobiltelefonszolgáltató, a MegaFon, társtulajdonos a Mail.Ru csoportban, ami a legnagyobb internetes cég az orosz nyelvet beszélő országokban. A legnagyobb befektetője a Digital Sky Technologies alapnak, amelyen keresztül számos nemzetközi digitális cégben van tulajdonrésze. Ezen keresztül korábban a Twitterben és a Facebookban is volt részesedése, de bevallása szerint 2013-ban például 100 millió dollár értékben tartott Apple-részvényeket. Bemutatásakor mindig megemlítik, hogy 2007-ben bevásárolt az Arsenal angol focicsapatba, és tulajdonrésze egészen 2018-ig meg is volt.
A Premier League csapat szerdán közölte, felfüggeszti a megállapodást az Ukrajna elleni orosz támadás miatt.
Nem ő az egyetlen orosz milliárdos, aki megajachttal rendelkezik. Szakértők 32 ilyen személyre bukkantak. A hétfőn kivetett uniós szankciók ellenére Usmanov egyelőre nem kommentálta azokat, ahogyan az Ukrajna ellen indított háborút sem.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.