Yacht
Az Oceanco hajóépítő vállalat – akiknek előző munkáját nemrég mutattuk be – ismét nagy dobásra készül, a terveket pedig már be is mutatták Dubajban.
Az Amara névre keresztelt új álomhajó 120 méteres lesz és egy ausztrál dizájncsapat segített az elképzelések felvázolásában. A hajót kimondottan arra tervezték, hogy egy szép nagy család vagy baráti társaság minden igényét kielégítse utazás közben, ennek megfelelően 20 embert lehet majd elszállásolni rajta kényelmesen.

Ezen a kecses és karcsú, mégis határozott vonalvezetésű jachton olyan látványelemek kapnak helyet, mint egy vízesés, ami a felső fedélzetről csordogál majd a fő fedélzet medencéjébe. Emellett két mozi is beépítésre kerül majd, az egyik alul, a másik pedig a szabad ég alatt, a napozóteraszon.


Az aktívabb utasoknak mászófal és konditerem is a rendelkezésükre áll, utóbbi egészen elképesztő látványt nyújthat edzés közben, míg a wellness terem egy szépségszalonnal kiegészítve az alsó szinten lesz, valahol a pazar beach club mellett.



A jacht végsebessége 20 csomó lesz, utazósebessége pedig 16 csomó. Minket meggyőztek a tervek, várjuk a megvalósítást.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.