Berecz Zsombor világbajnok!!!

A magyar vitorlás sport valaha elért legnagyobb sikere Berecz Zsombor világbajnoki címe.

A világbajnokságon a sérülése miatt volt kényszerű kihagyás okozta kisebb megingásokon felülemelkedve egyre magabiztosabban versenyzett. A hat selejtező futam után 17. helyen állt a 92 hajós Finn dingi mezőnyben. Az Arany csoportban a négy döntő futamban csak ő végzett mindannyiszor az első tízben, és feljött a 2. helyre.

Ezzel meglett az elsődleges cél, az olimpiai indulási jog Tokióba. (A magyar sport számára az első.) Jöhetett az élvezet!

Nyolc pont hátránnyal kezdte a dupla pontszámmal számító Éremfutamot a 2017-es világbajnok Max Salminen mögött. De olyan szoros volt az állás, hogy még mind  tíz versenyző reménykedhetett éremben. Hibázni itt aztán nem lehetett.

A Medal Race-en pedig porrá verte a világ legjobbjait!

Ifj. Berecz Botond, Zsombor bátyja (szintén finnes) már tegnap megmondta, hogy az öccse meg fogja nyerni az Éremfutamot, mert ő tudja, hogy milyen elszánt. Éppen csak azt kérte, ezt ne írjuk meg, nehogy nyomás legyen akár csak ettől is Zsombin, ha netán olvassa.

12 óra 10 perckor 10 csomós alapszélben rajtoltak a kétkörös partközeli pályán, aránylag egyenletes, kifújt, de irányában azért enyhén lengő szélben. A luv rajt volt kicsit előnyösebb, a rajthajó közelében, így Zsombi itt, a legfelső pozíció megszerzésével próbálkozott. Ez sikerült is, de alatt jól indítottak a közvetlen közeli ellenfelek.

Zsombor nem várta meg, hogy ezt a helyzetet kihasználhassák, azonnal fordult és jobbra “feljebb” állt a pályán. Ezután a szélfordulókat kihasználva remek sebességgel cirkált. A grafikus nyomkövető rendszer, amely kezdetben a 10. helyre tette őt a pozíciója alapján, egyre előrébb mutatta a rangsorban. Úgy vitorlázott, mint amikor a legnyugodtabb, ahogy ezen az egész vébén tette. Higgadtan, nyugodtan, minden fordulóval tanítani módon helyezkedve a többiekhez képest, parádés hajóvezetéssel.

A rajt után az argentin Olezzát a versenybíróság büntette, forognia kellett egyet a rajtnál pumpálás miatt. Nem baj, mert ő is nagyon gyors ilyen szélben. Hagy maradjon le!

Salminenen a világbajnokon az látszott, hogy tanácstalan, nem tud kikeveredni a többi menő közül. Nem kis mértékben talán éppen amiatt, hogy Berecz Zsombor időközben már az élbolyba ért. Így kell szépen, sportszerűen zavaró nyomást helyezni az ellenfél agyára!

Az első krajc végén is már elsőnek kerülte a bóját. Nyomában Postma az egyik holland, a többiek már pár hajóhosszal lemaradva. Fenn a zászló, “free pumping”, mindent lehet, mozogni, húzni, rángatni, billegtetni. Ez nagyon jó Zsombinak, mert ebben különösen jó.

Ez a pumpálás nem eszetlen rángatás. Ez művészet.

A hajó irányváltoztatásai, a vitorla, a billentés, minden egy célt szolgálnak, hogy a testet a legidelisabb helyeken tartva a hullámok között nem a legrövidebb, hanem a leggyorsabb úton juttassa előre a finnes. Aki rángatja a vitorlát és össze-vissza rugdossa a hajót, az lemarad. Persze itt, ebben a mezőnyben nincs olyan. De Berecz Zsombor még művésze is ennek a műfajnak!

A nyomkövető olykor a 4. helyre is hozta Salminent, de az csak a rendszer pontatlansága volt, annál roszabbul állt mindvégig. Ha Zsombi nyer és Max bejön ötödiknek, akkor is Berecz a világbajnok, mert pontazonosság esetén a Medal Race sorend dönt. A kommentátorok folyamatosan mondják, hogy Salminennek fel kel jönnie a negyedikre, ha a magyar nyer.

Hátszélben a nyomkövető olykor azt mutatja, hogy már a holland vezet. Az élő drónos kép is csalóka, tudom jól. De azért idegesítő. Valójában Zsombi vezet, és rátesz egy bő hajóhosszt az előnyére Postmával szemben. Alulról nézve a bal oldali bóját kerüli. A szél kifújt, 10-12 csomó fújhat, lehet lógni egy kicsit. Nem vadul, de egyenesen tartva az árbócot, lehetőleg dőlés nélkül, és minden hullámra finoman húzva a hajót cirkáláskor.

Az élőkép a teleobjektív mélységet torzító képe miatt megint nagyon csalóka. Igen, a verseny nagyon szoros, de valójában Zsombor magabiztos előnnyel vezet a többség és szorosan Postma előtt.

Az utolsó hátszélre fordulnak. Salminen 6-8. helyeken. Egyre idegesebb lehet. Pláne miután Josh Junior, a másik üldözője is jön föl, aki Zsombival pontazonossággal állt a futam előtt a 3. helyen. (A közvetítés listája, amely Juniort írta másodiknak Berecz helyett, hibás volt.)

Itt már nem lehet nagy baj!

Még egy hátszél és a félszeles befutó következik. Postma nagyon hajt, de nem kell idegeskedni, mert láthatóan már a második hely is elég lehet a világbajnoki elsőséghez.

De ilyen nincs ott a hajóban! Hogy mi elég, mi nem. Legalább tizennégy éve dolgozik Zsombi ezért az álomért olyan intenzitással, amilyenre az emberek nagy többsége más területeken is képtelen.

Veszi a bóját, félszélben nagy, magabiztos előnnyel indul az utolsó száz méterre a cél felé.

Csomagolhatott volna egy szendvicset, lenne ideje elmajszolni… Jön be a vonalon, széttárja a kezeit és az látszik az arcán: “hát van ilyen?”

Az 1972-es Európa-bajnok Fináczy Györgytől még a finnes pályafutása kezdetén tisztelettel elkért HUN 40-es rajtszámmal befut a célba.

Még egy pár másodperc, amig hárman legalább beérnek mögötte és Salminen előtt, és azzal már biztossá válik, de látni és tudta ő is pontosan, már jóval a cél előtt, hogy megvan az arany.

Ez a magyar vitorlás sport valaha volt legnagyobb eredménye. Nyert magyar vitorlázó világbajnokságot, nem is egyet, de nem olimpiai hajóosztályban, ahol mindig a világ legkeményebben hajtó versenyzői vitorláznak.

Idén összesen egy versenyen indult a világbajnokságig, mert az EB előtt eltört a keze. Csak edzett. Berecz Zsombor fantasztikus!

Aki nem hiszi, bármikor visszanézhető a you tube-on és látható lesz itt is rövidesen.

Ruji

Berecz Zsombor Finn Vilagbajnok Aarhus 2018 Sailing Vitorlazas HAJOZASHU

Berecz Zsombor Világbajnok, fotó © Cserta Gábor


Részletes eredmények: https://aarhus2018.sailing.org/results

Korábbi cikkeink az olimpiai kvalifikációs világbajnokságról:

Vitorlázó vb – A tokiói kvótákért szállnak vízre a magyarok Aarhusban
A Gyapjas-testvérek egy remek 7. hellyel kezdtek az olimpiai kvalifikációs VB-n
Magyar futamgyőzelem az olimpiai kavlifikációs vitorlázó VB-n
Nagyüzem a kvalifikációs világbajnokságon
Benji, Joni és Mári napja Aarhusban!
Félidei mérleg a kvalifikációs vitorlázó világbajnokságról
Virág Flóra és Molnár Dávid 8. helyezettek az ötödik futamon
Berecz Zsombor – ugrás előrébb 3. hellyel!
Berecz Zsombor újabb lépést tett az olimpiai kvóta felé
Berecz Zsombor megszerezte Magyarország első olimpiai kvótáját Tokióba

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!